Mármint, hogy feléledjen egy kicsit a blog, már túl hosszúra nyúlt a hallgatás. Még ha meg is volt a csend oka. Júliusban, augusztus elején egymást váltva mindkét nagyszülői pár nálunk, velünk nyaralt. Julcsi bácsi papát és papapapát sokáig emlegette még hazautazásuk után is. Persze lehet, hogy közben amúgy a nagymamákra gondolt, de sajnos a néniknek, nagymamáknak egyelőre nincs nevük. Ahogy hallom bizonyos családokban az anyák is így járnak, sokkal előbb mondja a gyerek, hogy apa vagy papa, mint azt hogy mama vagy anya. Lényeg, hogy rájöttünk, a nagyszülő csuda egy találmány. Jön, hogy játszhasson az unokájával, és kicsit kényeztethesse a „gyerekeit” (a menyt / vőt is beleértve), az unoka élvezi a lefáradt szülők helyett az új és lelkes játszópajtásokat, miközben a „gyerekek” meg jönnek-mennek szórakoznak, élvezik a hirtelen kapott szabadságot. Mi legalábbis így tettünk. Ezalatt a több, mint egy hónap alatt színházban, koncerten, bulikban, mindenfelé voltunk, tisztára, mint a pre-Juli időszakban. Belekóstoltunk a nyaralók életébe, sörözgetve naplementét néztünk, Lengyelországban buliztunk, hajnalban értünk haza, sőt még olyan is volt, hogy nem mi keltünk reggel Julihoz, szóval nyaraltunk egy hónapot. Nagyon kellemes volt. Meg is állapítottuk, hogy nyáron annyi program van a szigeten, igazán nem lehet mondani, hogy pangás lenne, ilyenkor nem érdemes elutazni innen, jó hely ez az Usedom.
Aztán augusztus elején rátaláltunk az új lakáskánkra, ami onnantól kezdve gyakorlatilag minden gondolatunkat kitölti egészen a mai napig. Nem fogunk messzire költözni, az erdőn keresztül bicajjal kb. 5-10 perc, az úton autóval is kb. ennyi lehet, bár pontosan még nem mértem. Egész az erdő szélén áll a 3emeletes házikó, aminek a 2. emeletén bérlünk egy háromszobás 75nm-es, eredetileg tökéletesen üres lakást. A kórház sokat segített nekünk a költözésben. Kifestették a szobákat, lerakták a laminált padlólapot, átvitték a nehezebb bútorokat. Nekünk szeptember 12-ig az a dolgunk, hogy egyrészt kiköltözzünk a mostani lakásból, másrészt, hogy lakhatóvá tegyük az újat. Az egyetlen probléma, hogy kicsit hosszan kell utazni ahhoz, hogy normális bútorbolt közelébe érjünk. Neubrandenburgban szinte hetente voltunk (1,5 óra egy út) az utóbbi időben, Rostockban is eddig kétszer (2-3 óra csak oda – dugótól függően), mindezt persze Julival, hiszen most már senkire sem tudjuk hagyni. Sebaj edzettek vagyunk. Már. Juli is. Már. Egyelőre Julcsinak vettünk kiságyat, szekrényt, megrendeltünk egy pelenkázóasztalt (persze a pindurnál nincs alkudozás az áron), konyhát rendeltünk (na ez nehéz menet volt), egy étkezőasztalt székekkel az IKEAban és egy ruhásszekrényt megrendeltünk. A többit a kórház kölcsönbútoraival oldjuk meg: matracok, polcok, konyhába asztal, székek, szekrény, etetőszék, mind nem a sajátunk. Egyrészt nem is bírnánk anyagilag, másrészt nem is tudnánk ennyi mindennek utánajárni. Kezdetnek tökéletes ez így, aztán majd szépen apránként beszerezgetjük a hiányzó tárgyakat (pl.: nincsenek lámpáink!!), lecseréljük a kórházi relikviákat. Szerintem kb. karácsonyra fog minden összeállni, az új otthon megszületni.
A lakásban az első vendégeink András és Judit holnap indulnak egy hét után haza. Szegények eléggé nomád körülmények között „csöveztek” nálunk, mert a lakás valamennyire komfortossá (messze nem összkomfortossá) most kezd lassan válni. Bár azt hiszem nekik ezzel nem is lett volna semmi bajuk, csak arra kellett volna hamarabb rájönnünk, hogy a fűtést már szeptemberben is be lehet kapcsolni…
Mindenesetre Julcsi teljes bizalmat szavazott nekik, tologatja a tőlük kapott motort, és vonszolja András piros pulóverét véres kardként maga után. Most jó lesz, mert egy hét múlva utazunk haza, újra látja őket, és talán felismeri a kedves kis játszópajtásait.
A következő hetünk még zsúfolt lesz, viszünk folyamatosan át a lakásba cuccokat, miközben pakolunk otthonra, és rendezzük mindkét lakást. A mostanit, hogy ne egy disznóólat hagyjunk magunk után, és az újat, hogy valami hangulata mégis legyen, ha majd beköltözünk. Aztán hazamegyünk, és újra élvezzük a nagyszülő és a nagycsalád találmány csodás hatásait…
Aztán augusztus elején rátaláltunk az új lakáskánkra, ami onnantól kezdve gyakorlatilag minden gondolatunkat kitölti egészen a mai napig. Nem fogunk messzire költözni, az erdőn keresztül bicajjal kb. 5-10 perc, az úton autóval is kb. ennyi lehet, bár pontosan még nem mértem. Egész az erdő szélén áll a 3emeletes házikó, aminek a 2. emeletén bérlünk egy háromszobás 75nm-es, eredetileg tökéletesen üres lakást. A kórház sokat segített nekünk a költözésben. Kifestették a szobákat, lerakták a laminált padlólapot, átvitték a nehezebb bútorokat. Nekünk szeptember 12-ig az a dolgunk, hogy egyrészt kiköltözzünk a mostani lakásból, másrészt, hogy lakhatóvá tegyük az újat. Az egyetlen probléma, hogy kicsit hosszan kell utazni ahhoz, hogy normális bútorbolt közelébe érjünk. Neubrandenburgban szinte hetente voltunk (1,5 óra egy út) az utóbbi időben, Rostockban is eddig kétszer (2-3 óra csak oda – dugótól függően), mindezt persze Julival, hiszen most már senkire sem tudjuk hagyni. Sebaj edzettek vagyunk. Már. Juli is. Már. Egyelőre Julcsinak vettünk kiságyat, szekrényt, megrendeltünk egy pelenkázóasztalt (persze a pindurnál nincs alkudozás az áron), konyhát rendeltünk (na ez nehéz menet volt), egy étkezőasztalt székekkel az IKEAban és egy ruhásszekrényt megrendeltünk. A többit a kórház kölcsönbútoraival oldjuk meg: matracok, polcok, konyhába asztal, székek, szekrény, etetőszék, mind nem a sajátunk. Egyrészt nem is bírnánk anyagilag, másrészt nem is tudnánk ennyi mindennek utánajárni. Kezdetnek tökéletes ez így, aztán majd szépen apránként beszerezgetjük a hiányzó tárgyakat (pl.: nincsenek lámpáink!!), lecseréljük a kórházi relikviákat. Szerintem kb. karácsonyra fog minden összeállni, az új otthon megszületni.
A lakásban az első vendégeink András és Judit holnap indulnak egy hét után haza. Szegények eléggé nomád körülmények között „csöveztek” nálunk, mert a lakás valamennyire komfortossá (messze nem összkomfortossá) most kezd lassan válni. Bár azt hiszem nekik ezzel nem is lett volna semmi bajuk, csak arra kellett volna hamarabb rájönnünk, hogy a fűtést már szeptemberben is be lehet kapcsolni…
Mindenesetre Julcsi teljes bizalmat szavazott nekik, tologatja a tőlük kapott motort, és vonszolja András piros pulóverét véres kardként maga után. Most jó lesz, mert egy hét múlva utazunk haza, újra látja őket, és talán felismeri a kedves kis játszópajtásait.
A következő hetünk még zsúfolt lesz, viszünk folyamatosan át a lakásba cuccokat, miközben pakolunk otthonra, és rendezzük mindkét lakást. A mostanit, hogy ne egy disznóólat hagyjunk magunk után, és az újat, hogy valami hangulata mégis legyen, ha majd beköltözünk. Aztán hazamegyünk, és újra élvezzük a nagyszülő és a nagycsalád találmány csodás hatásait…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése