Egész évben sziget

Kakaóscsiga, pizza, lángos

2009-03-02T09:52:00.007+01:00

Elkapott minket a kelt tészta láz. A kakaóscsiga egész egyszerűen errefelé nem létező dolog, és már annyira jól esett volna, megcsináltam anyai távvezérléssel. Aztán ennek a sikerén felbuzdulva jött a pizza, ami először életemben olyan igazi puha, magastésztás kelt pizza lett (otthon mindig egy centis és kőkemény maradt), és mivel maradt egy fél élesztő, hát megsütöttem lángosnak. Ami itt szintén ismeretlen. Pedig a jó kis fokhagymás, tejfölös, sajtos lángos kalóriabombánál nincs jobb (a képen csak tejföl van rajta). A kis család lelkesen élvezi a konyhai sikereimet, a kakaóscsiga főleg Julinak, Enikőnek és nekem ízlett (24 óra alatt elfogyott egy teljes tepsi), a pizzát gyakorlatilag Zsolt együltő helyében elpusztította, a lángos pedig mindenkinek csúszott. Zsolt már le is adta a következő rendelést: legközelebb szalagos fánkot sütök. Aztán majd csak meglökjük egymást a domboldalon és legurulunk az aljáig.

S 172

2009-02-24T12:42:00.003+01:00

Az ember lánya nyugodtan nyomja a gázpedált hazafele tartván Uuuuuuuuuzsedom szigetre, amikor látja, pechje van, a szigetre vezető hidat épp felhúzták. Fél órás várakozás, pont mikor már Enikő érkezik, szuper. Télen ki a csudabogár hajós jár erre????

Hát elég csudabogár volt az tény. Az U 23-as (NATO besorolás S 172) tengeralattjáró a Bundeswehr flottájából. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nekem bármit is mondott, de annyira különleges látványt nyújtott a félig befagyott Peene folyón a vízből félig kiemelkedő bádogteknő, hogy a többi emberrel együtt kikerekedett szemekkel bambultuk, amint a felhúzott híd pillérei között egész gyorsan átevickélt a hadihajó.

A neten utánanézve az U 23-as U-Boot a Német Haditengerészet 206-os U-Boot osztályába tartozik. Összesen 10 hajót számlál ez az osztály, 1973 és 1975 között állították őket szolgálatba. Összehasonlítva más nemzetek tengeralattjáróival a német U-bootok a kb. 500 tonna vízkiszorításukkal világszerte a legkisebbek közé tartoznak. Kis méretük és jó merülési képességeik miatt nem túl mély, akár 20 méteres vízben is bevethetők. 10 csomó sebességgel mennek víz felett, 17 csomóval víz alatt. Van rajtuk 8 db torpedó.

forrás: wikipedia.de

Pogácsa recept Pattinak, Katának és mindenki másnak

2009-02-12T11:06:00.001+01:00

Hozzávalók:
- 250 gr liszt
- 250 gr túró
- 250 gr vaj
- Só ízlés szerint (egy teáskanálnyit szoktam én belerakni)

Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk. A vajat egy pillanatra be szoktam tenni a mikróba, hogy könnyebben össze lehessen dolgozni a többi hozzávalóval. A lágy masszát egy éjszakát hűvös, de nem hideg helyen (megfagy) állni hagyjuk. Másnap napközben 3x kinyújtjuk. A 3 nyújtás között legalább fél órát hagyjuk a tésztát pihenni.

Sütés:

A sütőt 180 fokra bemelegítjük (kb. 6-os lehet a gázsütőn, de ebben nem vagyok biztos). A tésztát lisztezett deszkán kb. 1,5-2 cm vastagra kinyújtjuk. A tetejét késsel sűrűn bevonalkázzuk. Nekünk szimpatikus méretű köröket szaggatunk. A tepsibe sütőpapírt teszünk, arra sorakoztatjuk fel a kis hengereket. Ne érjenek össze, de közel tegyük egymáshoz, mert hajlamosak a hő hatására „elrészegeskedni”. Tetejüket tojássárgájával megkenjük. Próbáltam már úgy is, hogy a fehérjét nem választottam szét a sárgájától és így kentem meg, nem lett olyan szép a színe.
A tepsit sütőbe dugjuk és várakozunk, hogy szép aranybarnára süljön a teteje. Isteni finom. Jó étvágyat! :-)

2009-02-12T10:48:00.000+01:00

Lábmosás – guiness-rekord kísérlet

2008-11-15T20:49:00.003+01:00

Kneipp nevét errefelé elég sokan ismerik. Ő volt az, aki tuberkulózissal küzdött fiatal korában, aztán minden nap megfürdött a jéghideg Dunában és meggyógyult, sőt jó sokáig élt. Aztán kifejlesztette a gyógymódját, ami mindenféle vizes kezeléseken alapult, a lényege mindig az volt, hogy a szervezetben lévő méreganyagokat fel kell oldani, és ki kell üríteni. A vizes kezelések mellett gyógynövények használatát is javasolta, és persze ha szükség volt rá, akkor gyógyszerek szedését is. Kneipp szerint eszméletlenül egészséges, ha az ember mezítláb sétál az akármilyen hőfokú vízben. Itt nálunk a szigeten rengetegen sétálnak mindegyik évszakban hosszabb-rövidebb ideig mezítláb a nekünk szinte mindig fagyos tengerben, felélénkítendő a vérkeringésüket.

Namost, ha már a mezítlábas séta ilyen nagy népszerűségnek örvend, akkor a helyi Turizmus ZRt. kitalálta, hogy november végén, amikor az Uzsedomi Wellness-napok programsorozat elindul, akkor megpróbálnak minél több embert meggyőzni arról, hogy egy rövid idő erejéig tűrjék fel a nadrágjuk szárát és gyalogoljanak bele a tengerbe á lá Kneipp – ahogy itt mondták – és ezzel kerüljenek be a Guiness rekordok könyvébe.
Két helyen zajlott a szigeten ez a program ma délelőtt, a heringsdorfi és a zinnowitzi strandon. Mi Julival Zinnowitzban voltunk. A szervezők ezer vízbensétálóra számítottak összesen, annyi kellett a világrekord eléréséhez. Csak Heringsdorfban több mint ezren voltak, Zinnowitzban is több mint ötszázan minden korosztályból - csak úgy sárgállott a strand az egyen pólójuktól. Számos hotel és szervezet szponzorálta az eseményt, innen származott az ingyen póló, ingyen törölköző, kóbi, forró ital, sramli és hangulatcsináló emberke is. Bár a hangulatról az emberek maguk is gondoskodtak, táncoltak, ettek-ittak, amíg várakoztak, nagyon mulattak. A rekorderek között volt, aki beöltözött jelmezbe is, méhecskének, skótnak, királylánynak és -finak.
Aztán eldördült az ágyú, ami a startot jelezte, megindult a teljesen fellelkesült tömeg a tenger felé. Hihetetlen volt, ahogy hömpölyögtek a vízbe a legnagyobb lelki nyugalommal. Örültem, hogy nem értenek, mert hangosan hüledeztem, hogy ilyen hideg vízbe bemerészkedtek. Két percig kellett a vízben sétálni. Mi kb. 10 percet néztünk, de akkor még a tömeg nagy része a legnagyobb lelki nyugalommal „kúrázott”, élvezték hogy sikerült a rekord. Aztán akik végeztek, indultak is wurstozni, kávézni, teázni, elindult a buli, de ez már nélkülünk zajlott, ránk házibuli várt húslevessel, pörkölttel, ahogy egy jó magyar családnál dukál.

várakoznak, esznek-isznak

a király és nője

méhek, bolond - 500-at csinált

startI

startII

Eljött az idő

2008-09-06T22:15:00.001+02:00

Mármint, hogy feléledjen egy kicsit a blog, már túl hosszúra nyúlt a hallgatás. Még ha meg is volt a csend oka. Júliusban, augusztus elején egymást váltva mindkét nagyszülői pár nálunk, velünk nyaralt. Julcsi bácsi papát és papapapát sokáig emlegette még hazautazásuk után is. Persze lehet, hogy közben amúgy a nagymamákra gondolt, de sajnos a néniknek, nagymamáknak egyelőre nincs nevük. Ahogy hallom bizonyos családokban az anyák is így járnak, sokkal előbb mondja a gyerek, hogy apa vagy papa, mint azt hogy mama vagy anya. Lényeg, hogy rájöttünk, a nagyszülő csuda egy találmány. Jön, hogy játszhasson az unokájával, és kicsit kényeztethesse a „gyerekeit” (a menyt / vőt is beleértve), az unoka élvezi a lefáradt szülők helyett az új és lelkes játszópajtásokat, miközben a „gyerekek” meg jönnek-mennek szórakoznak, élvezik a hirtelen kapott szabadságot. Mi legalábbis így tettünk. Ezalatt a több, mint egy hónap alatt színházban, koncerten, bulikban, mindenfelé voltunk, tisztára, mint a pre-Juli időszakban. Belekóstoltunk a nyaralók életébe, sörözgetve naplementét néztünk, Lengyelországban buliztunk, hajnalban értünk haza, sőt még olyan is volt, hogy nem mi keltünk reggel Julihoz, szóval nyaraltunk egy hónapot. Nagyon kellemes volt. Meg is állapítottuk, hogy nyáron annyi program van a szigeten, igazán nem lehet mondani, hogy pangás lenne, ilyenkor nem érdemes elutazni innen, jó hely ez az Usedom.
Aztán augusztus elején rátaláltunk az új lakáskánkra, ami onnantól kezdve gyakorlatilag minden gondolatunkat kitölti egészen a mai napig. Nem fogunk messzire költözni, az erdőn keresztül bicajjal kb. 5-10 perc, az úton autóval is kb. ennyi lehet, bár pontosan még nem mértem. Egész az erdő szélén áll a 3emeletes házikó, aminek a 2. emeletén bérlünk egy háromszobás 75nm-es, eredetileg tökéletesen üres lakást. A kórház sokat segített nekünk a költözésben. Kifestették a szobákat, lerakták a laminált padlólapot, átvitték a nehezebb bútorokat. Nekünk szeptember 12-ig az a dolgunk, hogy egyrészt kiköltözzünk a mostani lakásból, másrészt, hogy lakhatóvá tegyük az újat. Az egyetlen probléma, hogy kicsit hosszan kell utazni ahhoz, hogy normális bútorbolt közelébe érjünk. Neubrandenburgban szinte hetente voltunk (1,5 óra egy út) az utóbbi időben, Rostockban is eddig kétszer (2-3 óra csak oda – dugótól függően), mindezt persze Julival, hiszen most már senkire sem tudjuk hagyni. Sebaj edzettek vagyunk. Már. Juli is. Már. Egyelőre Julcsinak vettünk kiságyat, szekrényt, megrendeltünk egy pelenkázóasztalt (persze a pindurnál nincs alkudozás az áron), konyhát rendeltünk (na ez nehéz menet volt), egy étkezőasztalt székekkel az IKEAban és egy ruhásszekrényt megrendeltünk. A többit a kórház kölcsönbútoraival oldjuk meg: matracok, polcok, konyhába asztal, székek, szekrény, etetőszék, mind nem a sajátunk. Egyrészt nem is bírnánk anyagilag, másrészt nem is tudnánk ennyi mindennek utánajárni. Kezdetnek tökéletes ez így, aztán majd szépen apránként beszerezgetjük a hiányzó tárgyakat (pl.: nincsenek lámpáink!!), lecseréljük a kórházi relikviákat. Szerintem kb. karácsonyra fog minden összeállni, az új otthon megszületni.
A lakásban az első vendégeink András és Judit holnap indulnak egy hét után haza. Szegények eléggé nomád körülmények között „csöveztek” nálunk, mert a lakás valamennyire komfortossá (messze nem összkomfortossá) most kezd lassan válni. Bár azt hiszem nekik ezzel nem is lett volna semmi bajuk, csak arra kellett volna hamarabb rájönnünk, hogy a fűtést már szeptemberben is be lehet kapcsolni…
Mindenesetre Julcsi teljes bizalmat szavazott nekik, tologatja a tőlük kapott motort, és vonszolja András piros pulóverét véres kardként maga után. Most jó lesz, mert egy hét múlva utazunk haza, újra látja őket, és talán felismeri a kedves kis játszópajtásait.
A következő hetünk még zsúfolt lesz, viszünk folyamatosan át a lakásba cuccokat, miközben pakolunk otthonra, és rendezzük mindkét lakást. A mostanit, hogy ne egy disznóólat hagyjunk magunk után, és az újat, hogy valami hangulata mégis legyen, ha majd beköltözünk. Aztán hazamegyünk, és újra élvezzük a nagyszülő és a nagycsalád találmány csodás hatásait…

A nyaralás heve

2008-07-10T14:49:00.003+02:00

Kevés az idő. Nem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom írni, de így van. Legalábbis a számítógépet pöcögtetni kevés. Mert annyira élünk. Bizony! De jó ezt leírni. Két hétig lógattuk Julival otthon a lábunkat (Zsolt egy hétvégére szintén hazaugrott velünk) és élményekkel töltöttük az elemeinket. Most pedig megjöttek az első fecskék hozzánk anyuék személyében. Vendégeink vannak! Úgy mutogatjuk a helyi látványosságokat, mintha mi mindent kívülről-belülről ismernénk. Pedig csak olyanok vagyunk, mint anno az orosz átképzős tanárok, pár leckével járunk előttük. De anyuékról majd külön, most inkább jöjjenek az otthoni élmények.
Otthon egy hetet Pesten, egy hetet Pécsen nyaraltunk. Leszálltunk hárman Zsolttal, Julival a gépről, és megcsapott minket a forróság. Húú, elfelejtettük, hogy ilyen szokott lenni a pösti nyár. Hozzászoktunk az uzsedomi 20-25 fokhoz, a szélhez. De elsőre jólesett a meleg, végre!! Már nagyon vártam. A városban sok minden nem változott, lezárások, építkezések vannak, de amúgy jelentős eltérést nem észleltünk, a politikát pedig igyekszünk kintről is követni, amennyire a gyomrunk bírja.
Hiába voltunk fáradtak, rögtön az első este kirúgtunk Zsolttal a hámból. Éjfélkor még kóvályogtunk a Várban a Múzeumok éjszakáján. Élveztük, hogy végre fiatalok között vagyunk, szabadon, mint a madár. Megnéztük a Reneszánsz kiállítást, meg a Galéria állandó tárlatait is. Ugra-bugráltunk a Pannonia All Stars Orchestrára, hallottunk lantzenét, hárfát és egy drámai hatású vonósnégyest. A rántott húsos szendvicset úgy ettük, mint böjttöréskor az almát. Minden falatját megízlelgettük. Másnap Zsolt visszautazott Uzsedárira, mi pedig Julcsival nyakunkba vettük a barátnőket. Meglátogattuk Timeszéket Bián. A kis Marci felülírta minden elképzelésemet a nyugodt gyerek fogalmáról, egy hangja nem volt. Evett, aludt, nézelődött. Máté nagyfiú pedig rohangált közben, pancsoltak Julcsival. Másnap Fótra utaztunk Soriékhoz. Erik Julcsinak a legjobb gyerekpárja, amit eddig láttam. Édesen eljátszottak egymással vagy velünk. A két kis buksi együtt nyomult felfelé a lépcsőn, ütötték a lépcső tetejét, egyszerre aludtak, ettek, még a kölesgolyót is megosztották egymással.
Enyabanyáztunk is többször, hol itt, hol ott. Pálvölgyi Barlangban sütiztünk, Millenárison játszótereztünk, Holdudvaron meccset néztünk.
Megnéztük a féléves Annapannát, meg a 2,5 hónapos Levikét is. Pár éve még egy gyerek sem volt senkinél, aztán most meg tessék, potyognak.
Szombaton jött a nagy ribicsaládi parti Timiék farmján. A Szőke, a Macher, a Simity-Szegner, a Rivas-Tury és a családfőt nélkülöző Ecseki família mind megjelent. Gyerekek játszottak a játszótéren, Máté hintázott, motorozott, Erik és Juli homokozott, aztán pedig kacsingattak a játéktaxira, de igazából még nem nagyon tudtak vele mit kezdeni. A gyönyörű Bruno és Viktor hatalmasra nőttek, és már fel tudnak állni. A gyerekek mellett tudtunk egy kicsit beszélgetni is, békésen telt a nap, még a lánycsapat kávézni is kiugrott a biai Melrose Place Rózsa presszójába.
Pécsen a pesti nyüzsgéshez képest nyugodtabban teltek a napjaink. Anyuékkal, Nikiékkel sétálgattunk, strandoltunk, Juli pancsolt a kis felfújhatós medencében, megkóstolta a kakaóscsigát, evett fagyit is. Kicsit elrontottam a picúrt családi segédlettel. Jutott idő egy kis kuttúrára is. Szabadtéri színházban voltunk „A hetvenkedő katonán” Nikivel, Fannesszal. Anyuval, Nikivel megnéztük a Szex és New Yorkot a moziban. Na ez utóbbitól kifeküdtünk, eszembe jutott az áltisis ofőm Vera néni, aki az Emmanuelle c. film után azt mondta: „jó érzés, hogy van két fiam, akit akkor és úgy pofozok meg, ahogy én akarok.” Kicsit én is így éreztem magam, a film veszettül idegen volt, jó volt belegondolni, hogy másról szól az életünk, bár elismerem volt pár jó poén. Andival, Dórival is találkoztunk, Dóriéknak megcsodáltuk a szuper házikóját, hihetetlen kilátását, kicsi, bohó, cuki vizsláját.
Pestre visszatérve még beficcent egy utolsó családi összejövetel és egy csajbuli (a második családom) már régóta hiányzó nagy hahotákkal. De hogy min, már nem tudom, mióta gyerekem van, amit nem írok le, elfelejtem. Bár a függőlegesen lógó és éneklő bálnák sztorija megmaradt bennem, nagyon vicces volt.
Még Andrásék tüchtig lakását is megnéztük vasárnap, Zsolt nagyija a maga 93 évével felsétált a harmadik emeletre, aztán már tényleg csak a pakolás, búcsúzkodás és az utazás maradt hátra. Tömény, jaj de jó két hetünk volt, annyi élménnyel, hogy simán kitart szeptemberig, amikor majd újra megyünk, de most majd hármasban.

Utolsókat rúgjuk

2008-06-17T22:51:00.003+02:00

Közeledünk a nyári szünethez, lassan véget érnek a kedves kis programjaink.
Elke, a babaúszás tanárnéni hat év után úgy döntött, hogy a hétvégén abbahagyja a babaúszást és helyette szeptembertől Berlinbe jár jógaoktató továbbképzésre. Lesz valaki más oktató szeptembertől, de azért gondolom az nem lesz ugyanaz. Alapvetően Elke miatt jártunk ilyen szép rendszerességgel, amúgy az ember a vasárnap délelőttjét nem feltétlenül egy uszodában töltené el. Vagy legalábbis nem minden vasárnap. Elbúcsúztunk tehát Elkétől, remélve, hogy azért ez a kapocs nem szakad meg, mert Elke sugárzó egyéniség.
A kóruspróbák is lassan végetérnek. Június 28-án zengedezik a kórus a benzi templomban, arra még most sokat-sokat gyakorolnak, de aztán 28-a után bezárul ott is a bazár. A koncert biztosan gyönyörű lesz, zenekari kísérettel és szólókkal adják elő Haendel: Utrechti Te deumját és Bach: „Erschallet ihr Lieder” darabját. Már most is jól szól mindkettő. Lesz záróbuli is, de még akkor Julival otthon leszünk. Úgyhogy egy kis hazai pálinkával és pogácsával elköszöntünk a kórustagokkal egymástól, üdvözletüket küldik Magyarországra és várnak szeptemberben vissza. Úgy legyen.

Vau-vau

2008-06-14T23:25:00.004+02:00

Kiderült, hogy ez a szó univerzális. Az összes négylábúra vonatkozik, legyen az ló, szamár, disznó, macska, nyúl vagy éppen kutya. Mindez persze egy lassan 15 hónapos gyerek fejében van így. Hiába mutatjuk neki a könyvekben a különböző állatokat és szinkronizáljuk is őket, röfögünk, nyerítünk, galambturbékolást utánzunk, mekegünk, gyermekünk ránknéz és diadalmas tekintettel közli: vau-vau.
Az ő szemszögéből nézve ma megnéztünk pár vau-vaut élőben, egy közeli élelmes gazda tanyáján, aki beengedi az embereket a kertjébe, ezért belépőt szed, és megnézhetjük hogy élnek az állatok. Egyszeri beruházással vett hintát, csúszdát, játékokat, épített egy mini golf pályát, ezekkel az eszközökkel sok teendője nincs, viszont a belépővel kitermeli az állatok táplálékára valót. Ügyes húzás. A „városi” vagy mondjuk inkább fürdőhelyi gyerekek nem találkoznak mindennap kecskével meg szamárral, örömmel simogatják a szelíd, gyerekekhez szokott állatokat.
Julcsi is lázbajött a vau-vauktól. Minden állathoz közel akart férkőzni. Még a disznókhoz is. Mindegyiket megetettük, megsimogattuk.

A szamár volt a kedvence, még a homlokát is odadugta volna legnagyobb szeretete jeléül Juli, de a szamár annyira nem volt szamár, hogy ezt hagyja. Végül a játékokat is kipróbáltuk, aztán valahogy nagy nehezen kitereltük a lányt a farmról, amit nagyképűen „ranch”-nek neveznek.

További képek ITT

Dobos – másodszor

2008-06-11T23:22:00.004+02:00

Az egyik kórustársam Brigitte és Zsolt egy napon születtek – igaz 24 év különbséggel. Brigitte meghívott minket a zsúrjára, és azt kérte, ne vigyünk ajándékot csak talán egy csokor virágot. A dupla szülinap azért úgy gondoltam, hogy elég apropót szolgáltat ahhoz, hogy egy újabb kísérletet tegyünk a Dobos torta elkészítésére. Már előre leszögeztem, ha most sem sikerül, akkor soha többet nem próbálkozom ezzel a süteménnyel. Végülis nem kell belegebedni minden egyes szülinapba.
A terv egyszerű volt. Futok, és míg Zsolt dolgozik, sütök. Ehhez képest mikor visszaértem az erdőből, Zsolt és Birgit vidáman teáztak. Óóó gondoltam. Ebből hogyan lesz így sütés? Mindenesetre este fél 10 körül nekiálltam az előkészületeknek, és aztán egyszercsak észrevettem, hogy mindhárman sütünk. Birgit átvette az irányítást. Pakoljunk el, mérjünk ki mindent, rendezettség, precízió kell, hisz Németországban vagyunk, nem a fülledt délen. Nagy segítség volt amúgy, mert a mindentnyitó kulcsával megkaparintottunk egy robotgépet a klinika tankonyhájából (nem kellett a tojáshabot kézzel felverni), egy edényt, amiben habot tudtunk verni, és egy sütőlapot a tortalapok sütéséhez. És akkor lassan beindultak a folyamatok. 6 tortalap helyett 5-re volt elég a massza, de sebaj, ez részletkérdés. Sültek szépen szinkronban a lapok, hol vékony lett hol vastag, közben készült a csokikrém, mi pedig kezdtünk fáradni. De beláttuk, hogy egyszerűen muszáj megcsinálnunk a sütit, mert másnap nem lesz rá időnk, energiánk. Oké. Akkor kenjük meg a lapokat, szórjuk meg az oldalát őrölt mogyoróval és készítsünk cukormázat. Hát persze. Birgit kétségbeesett, ezt a karamellizálást nem lehet megcsinálni. Dehogynem, nyugtatgattuk, hát a könyvben is ott van, menni fog. Mindenki tudja a feladatát? Zsófi olvasztja a cukrot és kiönti a piskótára, Zsolt és Birgit szeletekre vágja. Előre bevajazott kések bekészítve, még a szeletelés irányát is lefixálták egymás között, de pont jókor, mert már ki is öntöttem a cukrot. És akkor indult a haddelhadd. Cukor szokás szerint ragad és nyúlik, minket hármunkat pedig hihetetlen nevetés fogott el. De ezúttal a cukormáz egész tűrhető lett. Felrakosgattuk a tortára a szeletkéket, amikor is jött a slusszpoén Berbel nővér személyében. Belépett a lakásunkba és elcsukló hangon kérdezte, hogy ég-e nálunk valami. Fél 1kor egy ijedt nővérkével találkozni nem mindennapi esemény. Néztem rá bután, dehogy ég, miért égne, jöjjön be, nyugodjon meg. A tűzriasztó bekapcsolt nálunk állítólag, amit a nővérek észleltek, és már ki is hívták a tűzoltóságot. Nálunk nem szólalt meg az érzékelő, béke és nyugalom honolt. A nővérke szaladt vissza a főbejárathoz, a tűzoltókhoz. Birgit és Zsolt utánamentek, hogy lecsillapítsák a kedélyeket. Sikerült és ezennel átcsúsztunk a szülinapba, fel is köszöntöttük Zsoltot.

Másnap a kalandosan elkészült torta nagy sikert aratott, volt aki fel is ismerte, hogy mit eszik. Mi is derekasan letoltunk egy-egy szeletet. Viszont az biztos, hogy egy pár hónapig ilyen tortát tutira nem sütünk.

Séta – pogi – séta

2008-06-02T12:42:00.005+02:00

Szombat – a hétvégénk egy napra zsugorodott, mert Zsolt ügyelt pénteken és vasárnap is. Ezt az egy napot viszont teljes értékűen kihasználtuk. Délelőtt még a tízórai előtt útnak indultunk Zsolt hátán hátizsákban Julcsival. Nem kell semmi extrára gondolni, csak a helyi erdőbe mentünk, azt még mindig nagyon szeretjük. Hihetetlen, hogy megváltozott az erdő képe ahhoz képest, amit érkezésünkkor februárban láttunk. Sűrű, zöld aljnövényzet nőtt, nem lehet átlátni a fák között, a fák mind kilombosodtak, virágzik a gyöngyvirág, a nefelejcs, tele van élettel a föld, a levegő.

Persze a turisták is felütik már a fejüket, a kontrás bérelt bringákon lihegve kapaszkodnak felfelé, ha véletlenül egy dombszerű szembejön. Az úton egész sokan tudunk időnként lenni, mindenfelé hallani, hogy „Achtung, Achtung”, ami ebben a kontextusban a szánkódombról ismert „pálya, pálya”, vagy a kínai piacos „vigyázz kocsi vigyázz” kifejezésekkel egyenértékű.
Juli a séta során boldog-boldogtalanra vigyorgott, aminek persze a többség úgy megörült, hogy leállt egy-két szót váltani velünk. Ilyeneket, hogy „Óó de jókedvű valaki. Persze, ha engem vinnének hátizsákban, én is jókedvű lennék.” Meg a másik: „jaj de aranyos kis csöppség, de ugye már eléggé fáradt?” Persze próbálunk makogni valami megfelelő választ. Azt hiszem, általában lengyelnek néznek minket, mert azt érzékelik, hogy nem vagyunk németek, és ugyebár a lengyelen kívül más turista mutatóban sem akad.
Juli alvásidejére hazaértünk, és míg ő horpasztott, mi megsütöttük a túrós pogácsát. Elvileg Tilohoz, Cathleenhoz és gyerekeikhez mentünk volna délután grillezni – ők a zenészcsalád az úszásról -, de aztán az uccsó pillanatban lemondták, mert a gyerekekkel volt valami nyűg. Egyáltalán nem bántuk, hogy édes hármasban tölthetjük a délutánt, viszont addigra már a dupla adag pogácsa (ismerjük az evési képességeinket, ezért a szimpla adaggal nem akartunk kísérletezni) bizony a tepsiben kisülve várt a további sorsára.

Pogit sütni nem bonyolult, a lényeg, hogy egy nappal a sütés előtt össze kell gyúrni a tésztát és többször kinyújtani, pihentetni. A nyers tészta isteni finom, most is összefut a gondolatára a nyál a számban. Kinyújtottuk, bevonalkáztuk a tetejét, hogy szalonnás legyen, szaggattuk, tojássárgája került a tetejére és már repült is a sütőbe. A lakást elöntötte az az illat, amit még gimiben éreztem a büfében. Friss, illatos pogi. Hmmm. Most már jó lesz újra hazamenni.
Délután a változatosság kedvéért az ellentétes irányú erdőbe sétáltunk, útba ejtve közben a tengerpartot. Már három hete fúj megállás nélkül a szél, azóta nem tudunk lejönni a strandra játszani, most is megállapítottuk, hogy nem embernek való az időjárás. Hiába süt ragyogóan a nap, a szél hűvös, pulóvert nem árt felvenni. 18-20 fok van napközben, este 12-13. A dél-német (vagy a magyar) kánikula ide egyáltalán nem ér el.

Mikor az erdőből kijövet egy betonúthoz értünk, gondoltuk, hogy a pindurt is hagyjuk kibontakozni. Kivettük a zsákból, hogy sétálgasson. A német puszta keltette fel leginkább az érdeklődését, de nem volt kedve állva imbolyogni, kúszott a kb 20 centis fűben, tépdeste a szálakat, megfigyelte az összes virágot, szürkévé varázsolta a harisnyáját.

Az biztos, hogy neki fantasztikus ez a vidék. Testközelben lehet kutyákkal, macskákkal, fákkal, virágokkal, minden állattal és növénnyel, ami a természet része. Most ott tartunk, hogy ha egy cica, kutya, bármely állat vagy gyerek képét meglátja az újságban, puszilgatni kezdi. Remélem, nem kell hozzászoknom a gondolathoz, hogy lesz kutyánk és / vagy macskánk is. Azt hiszem, mindkettő szőrére allergiás vagyok és talán Zsolt is.
Valahogy aztán visszaimádkoztuk a kisembert a zsákba, hazaérkeztünk, és megdézsmáltuk a pogit. Nyugodt, békés, nagyon kellemes napunk volt.

Macher Marci megszületett

2008-06-01T23:08:00.002+02:00

Isten hozott közöttünk kicsi baba!

Kórustalálkozó

2008-05-27T21:51:00.003+02:00

Ezen a kicsi szigeten olyan kórusélet van, mintha nem is az üveghegyen túl laknánk. A hétvégén a sziget összes énekkara találkozott, ami azt jelentette, hogy fellépett a zinnowitzi, a koserow-benzi (ez a miénk), a heringsdorfi, az Usedom városi evangélikus kórus és a lelkészek kórusa. (Itt a többség evangélikus.) Ezenkívül pedig a szigeten működik egy fúvószenekar is, ők is bemutatták a tudományukat. Az énekkarok egyenként és közösen is énekeltek, fúvós vagy zongora kísérettel, volt mindenfajta formáció, amit csak 1,5 órában elképzelni lehet. Az egész estét egy túlbuzgó karnagy fogta össze, aki azért ilyen lelkes, mert most érkezett Greifswaldból és tele van tettvággyal - nagyon fárasztó ember. Kicsit számomra megterhelő volt, hogy délután 3-től 7-ig próbáltunk, igaz volt kávé- és sütiszünet, sőt még zsírosdeszka is, 7-kor pedig kezdődött a koncert. A koncert szerintem kicsit vegyesen sikerült, a mi kórusunk például jó volt, de már nem is tudom melyiknél szabályos fizikai fájdalmat éreztem, amikor megszólaltak. Az usedomi énekkar karnagya, aki egyébként az ottani templom kántora is, egy igazi megöregedett hippi benyomását keltette, hosszú ősz haj és szakáll, kerek szemüveg, és ennek megfelelően laza is volt. Volt olyan darabjuk, amikor a férfiszólam – azaz a karnagy egymaga – csak annyit énekelt, hogy pam-pam-pam, míg a női szólamok időnként sikítottak egyet. Ez a rész nagyon vicces volt, de a koncert végén már tűkön ültem, hogy mehessek. Egy teljes délután bőven elegendő volt a dalolászásból, a koncert után szárnyaltam hamar haza a pici családkámhoz.

A kóristalány hazaért

A szülinapok

2008-05-26T20:30:00.002+02:00

Elképesztő lassan készülődtünk vasárnap reggel. Tízórai, ebédfőzés, ajándékcsomagolás, 11-kor, amikor már ott kellett volna lennünk a buliban, még javában tevékenykedtünk. Indulás előtt még felhívtam Melanie-t, hogy jobban vannak-e, Oszkárnak a héten tüdőgyuszija volt, tutira mehetünk-e hozzájuk. Na a hideg zuhany ekkor ért csak igazán, kiderült, hogy a buli már előző nap lezajlott. Ez olyan sokkhatásként ért, hogy köpni-nyelni sem nagyon tudtam. Kibogoztuk, hogy a félreértést a német nyelv okozta. Sonnabend németül szombatot jelent és nem vasárnap estét. Ráadásul én régóta (hetek óta) hittem teljes meggyőződéssel, hogy a buli vasárnap lesz. Nagyon szégyelltem, hogy az egyetlen igazi itteni barátnőm bulijáról lecsúsztunk egy félreértés miatt. Pláne úgy, hogy nagy lendülettel készültünk rá. Ebben a hangulatban, ölünkben a salátástálban a dobmentes csokitortával, 1,5 órás késéssel indultunk otthonról.
Heikénél a ragyogó napsütésben, a kertben álltak az asztalok, a népek vidáman ebédeltek, gyereksereg rohangált. Egy héthetes kisfiú volt a legfiatalabb, Juli követte őt korban, aztán egy hároméves kislány és nagyobb 8-10 évesek jöttek. Juli Franzot, Heike 8 éves fiát nagyon szereti. (Ez a kisfiú emelte őt föl legutóbb úgy, mint ahogy a macskáját szokta.) Vele játszott egy kicsit, legózott, meg a macskát simogatta és követte mindenhová. Aztán nagyon nagyon nehezen, apukája karjaiban elaludt és leraktuk egy csendes szobába pihenni. A felnőtt társaság teljesen vegyes volt, ott volt a korábban a klinikán dolgozó bőrgyógyász a családjával, a helyi lelkész a fiával, Lübeckből egy barátnő a családjával, Britta és Anette, a pszichocsajok, és még ki tudja, hogy kik voltak a többiek. Mindenesetre kellemes csapat jött össze, a gyerekek egymást nyúzták, a felnőttek pedig nyugodtan tudtak fecsegni. Heike nagyon örült a bicajdudának és a csokis sütinek is, tényleg látszott rajta, hogy veszi a lapot. Julcsi 4 után ébredt, kapott joghurtot és átautóztunk Melanie-ékhoz. Ha már a buliról lecsúsztunk, azért az ajándékokat odaadtuk, és a kicsik tudtak játszani Oszkár menő új homokozójában. Szórták rendesen a homokot, ahogy kell. Mondjuk Juli számára ennél a virágágyás lényegesen érdekesebb volt a csigákkal és egyebekkel, de mivel Oszkár nem mehetett bele, ezért Julcsinak sem engedtük meg, hogy ne törjön ki a patália. Aztán 6-kor hazamentünk, hogy ki-ki nyugalomban végezhesse a maga esti kis rutinját. Nagyon tömény, de végül igazán jó kis napunk lett.

Születésnapi készülődések

2008-05-26T20:25:00.002+02:00

Tudtuk előre, hogy a mostani hétvégénk nem az egyhelyben ücsörgésről fog szólni. Szombat egész délutánra és estére kóristává váltam, vasárnap pedig kettő szülinapi zsúrba is hivatalosak voltunk. Délelőtt 11-től Heike (a pszichológusok főnöke), 3-tól Oszkár és Melanie ünnepelte magát.
Emiatt az egész hetünk a születésnapi készülődésről szólt. Hétfőn a „nagyvárosban”, Greifswaldban megvettünk Julival egy felfújható gumimedencét Oszinak, hogy akkor is tudjon pancsolni, ha a tenger még hűvös. (A tengerparton elemi erővel vonzza őt a víz, csak éppen az még nem olyan hőfokú, hogy egy egyéves beletrappolhasson.) Melanie pedig kapott egy kalapkát, hogy míg a kisfia pancsol, ő is védve legyen a napon, illetve kitaláltam, hogy kapnak közösen egy képet bekeretezve kettőjükről, amit a tengerparton fotóztam pár nappal korábban. Ehhez a keretet szintén beszereztem a greifswaldi portyán. Heikének is próbáltunk vicces bicajcsengőt venni, vagy gondoltam, hogy esetleg szalvétatechnikával készítünk neki egy képet, vagy egy tálcát, de se csengőt, se szalvétaragasztót nem kaptam. A hobbibolt nem jött velünk szembe az utcán, a papírboltokban meg elnézően csóválták a kérés hallatán az eladónők a fejüket. Kedden a délutáni sétánk során egy új úton eljutottunk Koserow (ejtsd: kozeró) falucskába. Ez a szomszéd falunk, ide járunk bankba is, gyógyszertárba, Schleckerbe, szóval kicsit fejlettebb, mint Kölpinsee. Beleütköztünk egy bicajboltba, ahol egyrészt megnéztük tájékozódásképpen, hogy mennyibe kerül egy női trekking bicaj, gyereküléssel, és sisakkal, másrészt pedig felfedeztünk egy ragyogó bicajkürtöt. Sajnos nem vittünk pénzt egyáltalán, szóval szerdán ismét vissza kellett térnünk. A képet is előhivattuk, úgyhogy az ajándékok készen álltak.
Már csak a beígért magyar sütit kellett megsütnünk Heikének. Lapozgattuk a szakácskönyveinket és a drága uram kiötlötte, hogy Dobos tortát süssünk. A receptet elolvasva a dolog nem tűnt bonyolultnak, hát miért ne, persze csináljuk. Péntek este sütöttük meg a tortalapokat. Míg futottam, Zsolt előkészített minden hozzávalót és felverte kézzel(!) a tojásfehérjéket. Megérkeztem, átvettem tőle a stafétabotot, ő meg szintén elment futni. Összeállt a tészta és elindult a sütés. Kicsit kicsi lett egy-egy lap, de ezen nem izgultunk, nem a méret a lényeg. Szombat este pedig a kórusszereplés után jött a krémkészítés, összeállítás. Tudtuk, hogy kint lesz a buli, ezért tojásos krémet nem mertünk csinálni, maradt a főzött csokikrém. Elkészült, viszont olyan folyós lett, hogy a lapok úsztak a csokitengeren a tányérban. Ezen a ponton kicsit elkapott minket a röhögés, na gondoltuk, szép kis torta lesz ebből. Átpakoltuk egy határozott mozdulattal az egészet az egyik lapos aljú salátástálunkba, hogy az oldala megfogja a tortát és a krémet. Már csak a dobot kellett elkészítenünk. A recept szerint ez tök egyszerű. Megolvasztod a cukrot, ráöntöd egy piskótalapra, és bevajazott késsel felszeleteled. Csak azt nem mondja a recept, hogy a cukor nyúlik, forrón vágni művészet. Az összes késünket kipróbáltuk, hátha valamelyikkel könnyebb lesz még megszilárdulás előtt felszeletelni a dobot, de amikor keresztül-kasul cukorszálak tekeregtek, Zsoltnak égési sérülése lett, sőt kettő darab nyolcad dob egymáshoz ragadt, na akkor már tényleg nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk, és végül hahotáztunk saját magunkon. Úgyhogy a Dobos torta á la Ecseki az egy dob nélküli, salátástálban szervírozott, reszelt mogyoróval megszórt csokissüti lett.
Jöhetett a vasárnap a szülinapokkal, mi készenálltunk.

Hideg Zsófi

2008-05-18T23:45:00.002+02:00

Hideg Zsófia Németországban a fagyosszentek közé tartozik, itt a mi három fagyos szentünkhöz képest öt van, kettő extra (Sophia és Mamertus). A népi mondás szerint Zsófia zárja a fagyos időszakot, utána érdemes ültetni, mert akkor már nincsenek éjszakai fagyok. Ami közös itt és otthon is, hogy 15-én van a napja, bár errefele a névnapokat nem ünneplik. Azért Melanie és Birgit tudta, hogy mi a dörgés, szóval mindkettőjükkel koccintottunk egyet, sőt Birgit bevállalta, hogy pásztorolja Julit, amíg mi elmegyünk ünnepelni. Vacsizni mentünk a „Bricklebrit” (Aranyat tüsszentő csacsi) étterembe, az Achterwasser tó partjára. Néztük a naplementét, hogy hogy esik bele a sajt a vízbe, és finom halacskát ettünk. Itt az üveghegyen is túl olyan isteni vacsorát kaptunk, hogy mind a 10 ujjunkat megnyaltuk. Spárgás, epres lazacot és szalonnás lepényhalat ettünk tepsis krumplival. A borocska sem maradhatott el, és persze a csodálkozás a pincérek részéről, hogy magyarok vagyunk szintén megvolt. De mindez finom volt, mi meg élveztük, hogy ismét kiszabadulhattunk önként vállalt palackunkból.
Mindenkinek köszi, aki felköszöntött!

Hétköznapok

2008-05-18T23:44:00.006+02:00

Általában hasonlóan telnek a napjaink. Reggel Julcsi ébreszt minket 6-7 között, valahogy összevakarjuk magunkat, Zsolt elmegy dolgozni. 9 körül hozzávetőleges rend van a lakásban, mi pedig Julival tulképp készenállunk a napra. Ilyenkor vagy sétálunk egyet tízórai után, vagy bevásárolunk, intézkedünk stb. Fél 12 körül hazaérünk, kb. délben van az ebéd, és aztán szunya. Általában 2,5-3 órát alszik Juli, ezalatt újra rendberakom a lakást, ha kell főzni főzök, mosok stb. Néha hazaugrik ilyenkor Zsolt és iszunk együtt egy kávét. Ezt nagyon szeretem. 3 körül ébred Juli, kap uzsit, esetleg befut Melanie és Oszkár és elmegyünk együtt a strandra vagy játszóterezni, vagy fröccsözni, kávézni, sétálni, bármi. Zsolt munka után csatlakozik, aztán 6 körül hazajövünk, lassan készülünk az estére.
Az utóbbi időben beiktattunk párszor Zsolttal egy kis sporttevékenységet az estéinkbe. Lerakjuk Julit 8-kor, aztán elmegyek futni először én fél órát, aztán csere, megy Zsolt. Eddig talán háromszor voltunk. Az első kettő halálosnak tűnt, de az utolsó már kicsit jobban ment, és az erdőben futni, pláne most hogy virágzik a gyöngyvirág fantasztikus. Morajlik a tenger, virágillat a levegőben és mindenfelé zöld füvek, fák, rengeteg virág.
Keddenként szépen járok kórusra, este 7.10-kor ér Kölpinseebe a „szervezett turistabusz”, avagy az egyik kórustárs soküléses Toyotával és azzal utazunk 6-an a próbára. A 6. ember a csomagtartóban ül, igaz valamiféle ülésszerű és biztonsági öv ott is van, de azért az a hely inkább büntetés. Elméletileg még van egy ilyen fapad – szintén a kakasülőn. Én a második sorban utazok középen, mint gyerekkoromban is többnyire, kétoldalról préselnek a kórustagok, de a hangulat az oda- és visszaúton a legjobb, megy a viccelődés. A kóruspróba alatt fegyelmezett csendben üldögélünk. Pláne mióta Britta, a pszichocsaj pajtásom elült mellőlem, hogy a gyengébb hangokat támogassa. Micsoda szöveg! Most jobbomon is nyugdíjas néni, a ballomon is nyugdíjas néni. Nem nagyon beszélünk, bár az egyik múltkor megkérdezte, hogy terhes vagyok-e. Mondtam nem, csak kövér. Ennyiben maradtunk. A szünetben minden alkalommal kinyílik pár boros palack, és ha van szülinapos, hoz ennivalót is. Ilyenkor lehet beszélgetni. Már ha elcsípem, hogy miről is van szó, néha nagyon kell figyelnem, mert rendesen darálják a mondatokat egymás között. Azért általában megvan a fonal, még abban kell fejlődnöm, hogy valamit hozzá is tudjak szólni. Néha megy, néha nem, néha izgat, de általában tökre nem. Dalolunk, borozunk, mi kell még.

Pünkösd vasárnap

2008-05-18T23:44:00.003+02:00

Hosszú, lusta délelőtt után (pünkösd miatt nem volt babaúszás) és igazi, nyarat idéző strandolást követően elsétáltunk a Lovasudvarba. Elli és Peet szolgáltatta a nagyszerű country zenét, szépen sültek egymás mellett a kolbászkák, csapolták a sört, forgott a nyárson a husi, jó illatok szálltak mindenfelé. Este hatkor, még nappali fényben táncra perdültek a párocskák (nem csak férfi-nő, hanem nő-nő is simán) és ropták az udvarban. Kicsit elámultunk ezen a mulatós hangulaton, hát még akkor hogy tátva maradt a szánk, amikor a házigazdák előadtak egy koreográfiát. Na mondjuk nem volt bonyolult, előre lép, hátra lép, fordul erre, fordul arra, de a lovaskabátokban, a kalapokban az egész nagyon vidámra sikeredett. Szemet szúrt az is, hogy a szelektív szemétgyűjtésről egy ilyen népi ereszdelahajamat alkalmából sem mondtak le. Nagy hordót tettek ki, amit nejlonokkal háromfele választottak szét. Külön fakk volt a műanyagnak, külön a papírnak, a harmadikba pedig mehetett a többi. Kicsit elviccelődtünk azon, hogy mondjuk milyen lenne, ha a Szigeten otthon az emberek próbálnának egy ilyen hordón a nagyszínpad mellett kiigazodni. Aztán lötyögtünk hármasban a countryra, majd hazatértünk kedves otthonunkba.

Pünkösd szombatja

2008-05-18T23:43:00.003+02:00

Pünkösd háromnapos hétvégéjén szerencsére nem ügyelt Zsolt, hármasban mehettünk ide-oda, vagy akár alhattunk, borozgathattunk (persze Juli csak a vágyakozásig jutott) vagy bármi egyéb, amihez kedvünk szottyant.
Szombaton kicsit felfedeztük a sziget délebbi részét, még csak átutazóban jártunk arra, mikor hazautaztunk, de akkor már este volt, semmit sem láttunk az egészből. Usedom város felé vettük az irányt Benzen keresztül, ahol a kóruska működik. Lemeózta Zsolt a helyet, ahol éneklek, aztán futottunk is tovább. A sziget déli részén, ha a B111-es főútról lekanyarodunk, a falvak gyakran macskakővel vannak kirakva, aminek az a hihetetlen előnye, hogy nincs szükség fekvőrendőrre (mondjuk a németeknél amúgy sem, a 30-as tábla néhány kivételtől eltekintve tényleg 30). Hátránya, hogy az ember megkönnyebbül, ha a falu vége táblát meglátja. Usedom helyes kis szelence, aminek az ékkövei a városka régi házikói, a 15. századi városkapuja és a temploma. A tojás és a tyúk dilemma itt is gyakran felmerül, hogy a városról kapta-e a sziget a nevét, vagy éppenséggel fordítva. Szombat délelőtt az emberek a péknél, a hentesnél vásárolgattak, hihetetlen nyugalom áradt minden szögletből, jó volt látni, hogy az Aldi meg a Lidl mellett azért ezek a kicsi kis boltocskák is életben tudnak maradni. Usedom után Karnin felé gurultunk, hogy megnézzük a régi vasúti hídnak a maradványait. A második világháborúban robbantották fel az eredetileg 360 m hosszú hidat, pont az egy tizede, 36 méter, maradt meg belőle. A Peene folyó felett áll, és most hajókikötő van mellette. Hihetetlen romantikus a hely, persze nekünk minden vízről és hajókikötőről a Balaton jut az eszünkbe, most is így volt. Idáig Juli végig aluszkált, akkor ébredt fel jó érzékkel, amikor megérkeztünk Welzinbe a sajtkészítőhöz, ahol pár szeletet meg is kóstolhattunk. Mondanom sem kell, hogy minden bio üzemmódban zajlik, a sajtkészítő schwarzwaldi srác (kb. Zsolt korosztálya csak maci kiadásban) Svájcban tanulta a mesterségét, és sajnos tele volt kétségekkel, hogy hogyan is tudna normálisan működni. Az EU szabályozza, hogy mennyi tejet adhat le egy tehenész gazda, és az annyira kevés, hogy veszélyezteti a sajtgyártást. Azonkívül pedig itt is szenvednek a hihetetlen olcsó felvásárlói ártól. Kettő babszemért veszik át a tejet a termelőtől. A bio kicsit jobb árfekvésben van, de az is nagyon le van szorítva. A sajtárusunk a fejlesztésben látja a megoldást, ezért lassan elkészül egy terem, ahol kóstoltatni fog, borozni is lehet majd, raclette is lesz sajt- és borbarátoknak. Igazából pozitívumokat nagyon nem tudtunk neki mondani, viszont megígértük, hogy veszünk tőle időnként továbbra is sajtot.
Stolpeban pihentünk megint egy keveset, megnéztük kívülről a kastélyt, ahol rendszerint esküvőket tartanak, megszemléltük Julival a fűszálakat, a százszorszépeket (németül ezerszerszépnek hívják), a pindur kapott ebédet, mi meg egy kávét és zsemlét a pékségben, aztán erdőn-mezőn keresztül hazatértünk.

Lépésről-lépésre

2008-05-18T23:32:00.005+02:00

Mivel Julcsi már nagyon szépen állt az utóbbi időkben, a Herr Dottore felhatalmazást adott nekem, hogy egy igazi kislánycipőt vegyek a pindurnak. Az adott téma irodalmának tanulmányozása után (a gyerek lábméretéhez hozzá kell számolni x mm-t blabla), megvásároltunk egy 17-es méretű (ennél kisebbet nem is árultak) piros, fűzős, igazi cuki gömbölyű orrú gyerekcipőt, hogy szokja meg, és fogja valami a kis bokáját, ha majd elindul. A piros cipő abszolút toplistán van azóta, ölelgeti, mint a játékait, lelkesen rágja a fűzőjét, a cipő orrát. Reggel, ha felébred, első útja hozzájuk vezet, és mutatja, vegyük fel. Hogy szokja a lábbelit, kézenfogva sétálgattunk rengeteget. Néha délelőtt az utcára nem is vittünk babakocsit, csak gyakoroltuk a járást. Két napos sétálgatás után, mikor hazaértünk délután és már a lakásban voltunk, Julika egyszercsak tejbetök vigyorral az arcán útnak indult. Megtett kb. 5-6 lépést kapaszkodás nélkül, miközben mi persze hanyatt vágódtunk a gyönyörtől. Azóta is lépeget, finoman, lassan, egyáltalán nem mindig, csak amikor eszébe jut, és szinte érzékelhető hogy minden ujjacskájával kapaszkodik a talajba. Nagyon édes, ahogy lassanként egyre bátrabbá válik.

Zsír új a csukám

feszítek benne rendesen

Csuldiburg

2008-05-18T23:29:00.002+02:00

Az utóbbi időben annyira besűrűsödtek az események, hogy a számítógép elé leülni valahogy a legkevésbé sem volt se kedvem, se időm, inkább mindenféle mást csináltam / csináltunk. Most pótolom a dolgokat, hogy tudjátok mik is történnek velünk. Még egy: a fényképezőgépünk beleesett a homokba a strandon, és ezzel a lencse fel is mondta a szolgálatot. Képes beszámolóval ezért egy ideig nem tudok bejelentkezni, kéretik mindenkinek a fantáziáját használni.

Orgona ága

2008-05-04T15:00:00.003+02:00

Kedves Anyuci, Mami, Nagyi!
Nagyon-nagyon-nagyon sok szeretettel gondolunk rátok anyák napján!!!
Sok puszit küldünk mindhárman

Baby on board

2008-05-04T13:06:00.000+02:00

Ezúttal ezt a feliratot nem egy autó hátsó ablakára ragaszthattuk volna, hanem a koserow-i evangélikus templom ajtajára. Lévén Zsolt ügyeletben, a kórus pedig szükséghelyzetben, Juli és én elmentünk együtt az istentiszteletre. Ahogy Clemens, a karnagy utóbb megfogalmazta, kettő szélsőséges emberi viselkedést lehetett megfigyelni a kóruson belül. Az egyiket mi képviseltük Julival, Juli csúszott-mászott a kövön, hogy megkaparintsa az elgurult gumi halacskáját miközben mi épp Händel Utrechti tedeumját próbáltuk megszólaltatni, én pedig valami oknál fogva nem fekete-fehérbe öltöztem, mint az összes többi kórustag, hanem színes virágmintás harisnyába, zöld szoknyába, pulcsiba és minderre farmerdzsekit húztam. Ketten együtt, plusz a világoskék babakocsi egészen különleges látványt alkottunk, és pláne reflektorfénybe kerültünk, mert a kórus az oltár előtt énekelt – tehát Juli az oltár előtt játszott. A másik viselkedésbeli végletet egy másik kórustag képviselte, aki amiatt mert drapp kabátban jött, nem állt be énekelni közénk.
Juli és főleg az én szerencsémre Zsolt egy kolléganője, Anette és a barátja eljött velünk, hogy ha bármi gond lenne, akkor segítsen. Az ominózus Händel után úgy gondoltam, hogy ezt a segítséget igénybe veszem. Anette megkapta Julit babakocsistul és elhagyták a templomot, ahol amúgy „Goldener Konfirmation” volt, ami kb. annyit tesz, hogy akik 50 évvel ezelőtt konfirmáltak, megerősítették a fogadalmukat. A kedélyek elcsitultak. Juliék sétáltak a gyönyörű időben, bent pedig semmi nem zavarta meg a továbbiakban az ünneplést. Az istentisztelet után nincs kézfogás a lelkésszel, mint otthon, de azért összeismerkedtünk, nagy lelkesedéssel üdvözölt minket a nyájban. Ilyen belépő után, remélhetőleg legközelebb a gyülekezet egy kicsit kevésbé feltűnő tagjaként találkozunk újra.

Tiszta erőből tavasz

2008-05-01T15:43:00.006+02:00

Kellemesen langyossá vált az időjárás nálunk is. A tengerparton felvillant az első meztelenül fürdőző, az erdőben pedig harapni lehet a zöldet. Amennyi időt csak tudunk, a szabadban töltünk. Hol kettesben, hol hármasban.

A homok továbbra is jó móka

A többi képet ITT nézhetitek meg.

Hangya, tücsök és bogár

2008-04-28T23:54:00.003+02:00

Így tudnám kis triónkat leginkább jellemezni.
A hangya, Zsolt, szorgalmasan tevékenykedik nap-nap után. 7 és fél 8 körül már vizitel, sorban veszi fel / nézi meg a gyerekeket. Mindennap kitalálnak neki valamilyen megbeszélést, azt végigüli, és aztán délután vagy még vizitel és adminisztrál, vagy csak adminisztrál. Most nagyon sok a teendője, mert egyszerre sok-sok gyerek elment, azoknak el kell készíteni / lejegyezni a záróvizsgálatot, aztán pedig a zárójelentést is fel kell venni diktafonra. A sok-sok elmenő helyére, pedig sok-sok újat kapott, nyilván, hogy ne álljon "üresen". Az újaknál pedig készíteni kell egy olyan dokumentumot, ami összefoglalja a beteg összes eddigi búját, bánatát (talán kórtörténet lehet erre a hivatalos elnevezés). Ehhez a gyerek egész mappáját át kell tanulmányozni. Mindezzel ha a német anyanyelve lenne, semmi probléma nem lenne. Zsolt professzornője például 15 perc alatt végez pl. a zárójelentéssel. Zsoltnak ehhez egy órára van szükség. Mivel itt 10-15 gyerek elmeneteléről, érkezéséről van szó, ilyen tételnél jelentős az a különbözet, amennyivel többet Zsoltnak munkára fordítania kell. Pedig most már sokkal ügyesebben megy neki minden, mint az elején. Németül is már egészen Fitti Paldi. És mégis… A héten csütörtök, péntek, szombat, vasárnap ügyeletes is lesz. Szóval kicsit sok, nem unatkozik.
Egyébként azért jut rá ennyi munka, mert Birgit, a klinika vezetője, kirúgta a főorvosnőt. Testületileg közutálatnak örvendett szegény nőci, kb. egy hónappal hamarabb jött, mint Zsolt, azonnal megváltoztatott egy csomó mindent, eljátszotta a nagyfőnököt, ráadásul sokaknak az önbizalmát is elvette, olyan megjegyzéseket tett. Addig-addig mesterkedett, hogy aztán 3 hónap után mennie kellett. A helyét a professzornő vette át, tehát eggyel kevesebben vannak az orvoskák. Ez több ügyeletet, és több egy főre jutó beteget jelent. Hát innen fúj a szél.

A kis bogarunk, Juli. Szombaton reggel egy kullancsot szedtünk ki a fülcimpájából. Őt különösebben ez a dolog nem rázta meg, mi viszont persze megijedtünk, hiszen mindennap sétálunk az erdőben minimum egy órát. Beoltatni magunkat Zsolt szerint nincs értelme, nem fertőzöttek itt a kullancsok. Lyme-kór ellen pedig nem véd az oltás. Ezzel egyidőben hőemelkedése is lett a pindurnak, estére pedig láza. Az orra folyamatosan bedugulva, szóval megint megy a porszívózás. Szerencsére a kedélye csak szombaton volt rossz, vasárnap már nyüzsgött-mozgott megint és a láza is lement. Ma még jönnek a klassz buborékok az orrából, talán holnapra jobban lesz.
Ezerrel beindult nála a fogzás is. Egy hét alatt 3 foga kibújt (eddig összesen volt ennyi), és látszik, hogy még másik kettő is kifelé tart, szinte a recék már kint vannak. Ömlik a nyála szegénynek emiatt folyamatosan és mindent megrágcsál ami a szája ügyébe kerül legyen az papír, fa, fém, textil vagy műanyag. Szerencsére jól viseli, csak néha sír fel éjszaka, de aztán alszik is tovább.
Az állást sokat gyakorolja, kileng időnként előre-hátra, aztán vagy megtalálja az egyensúlyát, és stabilan megáll, vagy pedig lezuttyan a földre. Néha, ha mindkét keze televan, megtesz egy-egy lépést is, akkor örül, hogy milyen ügyes, de egyelőre ennyivel megelégszik. Mi meg persze nem erőltetjük. Már ettől is odavagyunk.

A tücsök pedig ezúttal ki lenne más, mint én. A múlt héten kétszer is elmentem este. Egyszer kóruspróbára kedden, egyszer pedig kórusszereplésre szombaton. A szereplés apropóját az adta, hogy Schleswig-Holsteinből idelátogatott egy másik kórus, hogy a kelet-nyugati előítéleteket csökkentsék egymás között. Fogalmam sincs, hogy ez sikerült-e, mert végig totál elkülönültek tőlünk keletiektől (hahaha). Az én esetem vicces, totál nem illek a képbe, de Brittáé, a pszichológus lányé (Britney-nek hívom) sem rossz, mert ő meg nyugatról jött dolgozni Usedomra. Mindegy. Rettenetes színvonalon, ámde hosszan énekeltek a „nyugatiak”, fellépett egy totál nem összhangban lévő fúvószenekar is utánuk szintén nyugatról, s végre mi jöttünk. Mi jók és rövidek voltunk. Aztán következett a vacsi. A kórustagok közül mindenki hozott valami ennivalót, (csak Britney és én nem), amit aztán igen jó étvággyal elfogyasztottunk. A lelkész rendkívül propagálta nekem a helyi bölcsi-ovit (van kórus az oviban, egy fizioterapeuta, kézműveskednek, opcionálisan lengyelül lehet tanulni stb), a karnagy pedig a magyar élményeiről sztorizott. Errefele mindenkinek van magyar élménye és ezek többségében viccesek, mindenképpen rendkívül sokat elárulnak az akkori időszakról. Lehet, hogy össze kellene gyűjteni őket.
No, így zümmögünk mostanság, ki-ki a maga stílusában.

hello homok!

2008-04-25T13:43:00.011+02:00

Tegnap délutánt ragyogó napsütésben a strandon töltöttük. Juli megismerkedett közelebbről a homokkal, a kagylókkal és a strandkosarakkal.

Kisfilm: ITT
További képek: ITT

VÉGRE!!!

2008-04-24T13:23:00.004+02:00

VÉGRE SÜT A NAP!!! Itt a tavasz visszavonhatatlanul.
Pár kép a délutáni és lemenő napfényben ITT

Zengedezés

2008-04-24T00:24:00.002+02:00

Lakáskánk felett pszichológusok rendelnek. A ház pedig igencsak áthallásos, azaz, ha a gyerekek futkorásznak, sikítoznak felettünk pszichológiai okokból, azt mi egész jól halljuk. Gondolom ez visszafele is ugyanígy működik. Bizonyíték erre az, hogy egyik nap a pszichológusok ebéd közben megkérdezték Zsolttól, hogy vajon szeretek-e énekelni, merthogy mintha engem hallottak volna a minap. A beszélgetés és a szekér haladt, majd a pszichológusok elhívtak (Zsolton keresztül) az evangélikus kórusba, ahol énekelnek. Kicsit húzódoztam, mikor ezt említette Zsolt, láttam magam előtt a templomi kórust, ahol galambszürke hajkoronák igyekeznek tisztán énekelni a legnagyobb lelkesedéssel, de nem mindig a legnagyobb sikerrel – tisztelet a kivételnek. Teltek a hetek, aztán egy alkalommal személyesen is elhívtak a pszichomókusok. Gondoltam veszteni valóm nem lehet. Tegnap volt az első kóruspróbám.
Kb. 15 emberke volt a próbán, teljesen vegyes korosztályokból. Valóban voltak idősebbek, de nálam fiatalabbak is. A karnagy egy igazi szórakozott professzor, kb. 60 lehet, nagyon vicces emberke. Meghallott németül beszélni, azt hitte, hogy a Fekete erdőből jöttem. Az egy másik klinika gondoltam magamban. Mikor megtudta, hogy magyar vagyok, nagyon megörült, szerinte a magyarok nagyon kedvesek. Igyekszem megőrizni ezt a képet.

Beültetett a „barátnőm”, azaz az egyik pszichocsaj mellé az altba és indult a próba. Felállva, nyújtózkodva kezdtünk, aztán rekeszizomedzés, álkapocs lazítás, hangképzés stb. Ezután indult az éneklés. Először egyszerű kánonnal, aztán pedig jöttek a darabok. Haendel Utrechti Tedeumát tanulják, az evangélikus énekeskönyvből énekelnek (egyébként egy magyar éneket csak németül), és még egyéb vallásos darabokat gyakorolnak.
A szünetben (két órás a próba) előkerült egy-két üveg fehérbor, almalé és víz, mindenki ihatott egyet. A karnagy elénekeltette velem a „tavaszi szél vizet áraszt” dalt, mert kíváncsi volt, hogy mire alszik el Juli. Jó duma. Aztán Kodály szerepéről elmélkedett.
Vasárnap lesz egy koncert, amin ez a kórus egyesül egy másik fürdőhelyen működő kórussal, és közösen lépnek fel. Illetve, ha minden igaz, akkor engem is szívesen látnak. Kaptam kottákat, hogy gyakoroljak, cd-t a Haendel mű alt szólamával (hallani az egész művet, csak az altot ráénekli és harmóniumozza a karnagy) és egy próba- és koncertrendet, ami júliusig tartalmazza, hogy melyik próbán mit fognak tanulni és mikor lépnek fel.
Nagyon klassz volt, barátságosan fogadtak, magyarul köszönt el az egyik idősebb férfi. Jó újra társaságban énekelni 12 év kihagyás után, teljesen feldobódtam.

Szociális meskete

2008-04-24T00:20:00.001+02:00

Az ember lánya még otthon rákattintott az internetre, és mit látott, hogy Németországban igen magas (150 euró) a családi pótlék! Meg is örült a leány, gondolta, hogy ennél sem kell jobb, gyorsan be is nyújtotta külföldre érkezvén az igénylését a megfelelő igénylőlap kitöltésével, önkormányzat bepecsételésével a megfelelő hivatalnak. Juhéjj. Várta aztán, hogy mikor jön a nagy pénz. Ám azonban ahogy ez már lenni szokott, a nagy pénz helyett egy udvariasan megfogalmazott, ám de annál hivatalosabb levél érkezett. Felkérvén a kedves igénylőt (dr E-né T Zsófia nagykorút), hogy ugyan nyújtsa már be a letelepedési engedélyét, az otthoni munkaviszonyának megszűnéséről szóló igazolást és még pár papírost. Ámde az egyszeri lánykát sem agy nélkül teremtette a jóisten. Osztott, szorzott, férjével is diskurzusokat folytatott, majd úgy döntött, hogy a mézeskalácsház mégiscsak otthon van inkább mézeskalácsból. Az otthoni GYED, családi pótlék kettős kétszer annyi eurót (320 eurót) hoz a hausfrau konyhájára, mint a német megfelelője. Nem is volt hát rest, megírta a német családkasszának azt a bizonyos tényállást, majd jól végezvén dolgát, nyugodtan kavargatta tovább a paprikás csirke szaftját. Ha a leány nem így járt el volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Ollé a szigeten jaj de jó

2008-04-23T23:57:00.005+02:00

Első itteni ottalvós kirándulásunk Rügen szigetére vezetett. Zsoltnak fejtágításra kellett mennie Bergen auf Rügenbe, mi pedig Julival elkísértük, hogy kipihenjük az amúgy egyáltalán nem stresszes életünket. Reggel korán indultunk szombaton, hogy az első tudományos előadásra odaérjen a Herr dottore. Jó is volt ez így, mert Juli végigaludta az utat, én is csak Rügenen tértem magamhoz annyira, hogy a szigetre vezető rotterdamihoz hasonló hídról megfigyelhessem a pecások tömegét.
Bergen, Rügen sziget legnagyobb városa (15,5 ezren lakják), aranyos hely. Sok-sok macskakő mindenfele, virág minden mennyiségben, de még nem lopták le vagy már újraültették. A szállásunk a Rugard hegyen volt, pont az Ernst-Moritz-Arndt torony tövében, a mászófalak és a nyáriszánkópálya mellett az erdőben.

A szállásunk

Kilátó a szomszédban

Mikor Zsolt eltűzött okosodni, akkor jópár sikertelen altatási kísérlet után Julival felfedezőútra indultunk. Tudván, hogy hamarosan ebédelnie kell a pindurnak, a belváros felé gurultunk a babakocsival.
Ahogy nézelődtem, mindig Ilse nagynénémre gondoltam, aki ebből a hangulatos kisvárosból származik. Nézegettem a házakat, melyikben lakhattak. Csodálkoztam, milyen kellemes városkában született. A Meyer kávéházban ebédeltünk. A pindur nagy jókedvében tologatta a székeket, és véletlenül megtette élete első kapaszkodás nélküli lépését is. De szerintem nem vette észre, teljesen elbűvölte egy kislány, aki a plüss macskájával nyávogott neki. Annyira viszont mégsem barátkoztunk velük, mert a kedves mama többször rászólt a gyerekére, hogy hagyja már abba a nyávogást és egye a fagylaltját.
Ebéd után bevetettük magunkat az erdőbe, sétáltunk, megtekintettük a tavaszi nap hatására előbújt kígyócskát, aztán azonnal sarkon fordulva tempósan el is hagytuk a természet lágy ölét és meghúzódtunk a szálloda mellett a biztonságos torony tövében.
Zsolt is megérkezett. Fürdetés, altatás következett, aztán kiléptünk Zsolttal a hotelszobából a bébitelefonnal a kezünkben, hogy eltöltsünk kettesben egy pár órát zavartalanul, miközben a picurka nyugodtan alszik. Három hónapja nem voltunk kettesben sehol, úgyhogy a vacsora kettesben nem a négy megszokott fal között, fantasztikus volt. Lepényhalacska, söröcske, borocska, palacsinta fagyival, hmm nyami. Hozzáteszem, azért menetközben felment Zsolt megnézni Julit, hogy tényleg alszik-e, vagy csak a gép nem jelez rendesen. De a technika jól működött, a gyermek aludt, mi meg jól éreztük magunkat.
Másnap Königstuhlra utaztunk (sziget északi része Sassnitz mellett), úgy hallottuk, hogy igazi krétafalakat lehet itt látni. Egy darabig autóval mentünk, aztán át kell szállni egy buszra, mert csak az visz be a múzeumhoz, az élményparkhoz és a krétafalakhoz. Na mi ezt az utóbbit néztük csak meg, mert már eléggé későre járt, több nem fért bele.

Königstuhl szikla a fák mögött

Több, mint 450 lépcsőn lebandukoltunk a strandra, alulról megszemléltük a hely névadó szikláját, néztük a türkiz színű vizet, és firkáltunk kövekre a krétadarabokkal. Már mások is átestek ezen, született is egy rakat magvas felirat többnyire a szerelem témakörében.

Kb. a 100. lépcső mélységében

Krétából van a fal

Mindenki szeret mindenkit

Gyors kóbi és krumplileves (valójában főzelék állagú volt) befalása és nyilvános pelenkacsere után hazaindultunk. A túra keretesre sikeredett. Juli a hazaúton végig aludt, én pedig csak a hídnál ébredtem fel, hogy lássam a lemenő nap aranyló fényét. Igazán jó kis hétvége volt.

További képek ITT!

Trassenheide – Lepkefarm

2008-04-14T10:57:00.010+02:00

Úgy hirdetik errefelé, hogy itt a szigeten van Európa legnagyobb lepkefarmja (na persze nem szabadtéri). Ugyan én annyira nyúl vagyok, hogy még egy sima éjjeli lepkétől is megijedek, ha egy szobába vagyunk összezárva, mégis úgy gondoltuk, hogy érdekes lesz mindhármunknak szombat délután pillangókat nézegetni szerte a világból. A lepkefarm gyakorlatilag egy több mint 5000 négyzetméteres sátor, ahol 2500 lepkefaj éldegél és szaporodik. Mindkét cselekvésüket be is mutatták nekünk szépen.
A sátor bejárata előtt az előcsarnokban felhívták a figyelmünket az ajánlott vetkőzésre. Mivel bent trópusi állatok éldegélnek, ezért 27 fok van, és 80 százalékos páratartalom. (Kint 12 fok körül lehetett, páratartalom passz, de semmiképp sem 80%.) Belépve a sátorba ezek a tényezők azonnal pofán is csapják az embert, de még a fényképezőt is. Egyből feltűnt, hogy lélegzünk, a fényképezőgépnek pedig a lencséje teljesen elhomályosult. Pár percen belül ember és gép is megszokta a klímát és már csak a lepkékre és a növényekre koncentráltunk.

bambuszkák

A sátorba rengeteg növényt ültettek, banánt, bambuszt, fikuszt és persze sok számomra ismeretlen fajtát is, és azoknak a virágaira, leveleire, törzsére szállnak rá a lepkék. Virág alakú lepkeetetők vannak nagy rendszerességgel kihelyezve, bennük egy-egy karika narancsszelet és egy darabka banán, amire lelkesen száll a lepkehad. Tenyérnyi színes „szárnyasok” kevertek-kavartak mindenfele, kék, piros, fekete, barna árnyalatokban, ilyen-olyan mintákkal. Kaptunk hozzájuk egy tájékoztatót, hogy beazonosíthassuk a fajtákat.

A banánlepke és a fehér fanimfa uzsonnázik

Amikor épp nem voltam berezelve, hogy rámszáll egy lepke, akkor egész élvezhető volt a séta, Juli és Zsolt végig kellemesen és bátran nézelődtek. A pindur imádja a növényeket, szóval neki már önmagában a sok zöldség paradicsomi volt, a lepkéket pedig szerette volna megfogni.

A banánlevél alatt lehet hűsölni

A lepkeélet körforgása úgy alakul, hogy első állomásként van a lepke (persze ez ugye mindig relatív, hogy mi is van előbb). Az szexuális kapcsolatot létesít egy másikkal, lerakja a nőstény a petéket, azokból szépen lárvák lesznek, aztán bebábozódnak, majd újra kész a lepke. Mi ebből a körforgásból a petéket és a lárvákat nem láttuk. Láttunk lepkéket külön, lepkéket összeforrva, és bábokat is.

Nagymormon és a skarlátvörös fecskefarkú jól érzik magukat

A bábok a sátor hátsó traktusában egy elkerített fedetlen üvegkalickában laknak. Spárgákra kifeszítve lógnak a különböző fajták, hogy aztán kibábozódjanak, és kirepüljenek a többiekhez. Ha valami, ez igazán volt egyszerre érdekes és gusztustalan. Zsolt az egyik bábnál látni vélte, hogy megmozdult.

metálbábok

A záróakkord a sátor kijáratánál egy Ara papagáj. Egy éves, mint a lányunk, kb. méretre is akkora, csak a lányunk sokkal többet beszél.
Ha a kiállítás során nem láttunk elég különlegességet, akkor még gyönyörködhettünk a sátron kívül a múzeumban 30 centis botsáskákban, a skorpiókban, a madárpókokban. Szerencsére mind vagy gombostűzve, vagy terráriumban tárult elénk.
A kiállítás bebizonyította számomra, hogy nem véletlenül kerültem el messziről a biológus pályát, mégis roppant jól éreztük együtt magunkat, ide egyszer az életben igazán érdemes eljönni egy kicsit borzongani, vagy éppen élvezettel nézelődni.

Van még pár kép, azokat ide kattintva meg tudjátok nézni. A képaláírások szakszerűségét bocs, de nem tudom garantálni, németből fordítottam a lepkék neveit.

Ódzkodnak a németek az űrverseny örökségétől

2008-04-11T21:35:00.004+02:00

Ez a cikk az origon jelent meg otthon ma. Felhívnám a figyelmeteket benne két dologra, idézem a cikkből:
"A globális fegyverkezési verseny ugyanis a Baltikum egy kis, mára szinte teljesen elfeledett szigetén indult útjára" - ezalatt Usedom szigetét értik :-)
"Usedom, amely egyébként később a híres NDK-s nudista telepekről vált közismertté" - ez a megközelítés is érdekes

És maga a cikk:
Mára már a németek közül is igen kevesen tudják, hogy az ő országukban virradt fel az űrkorszak hajnala. A globális fegyverkezési verseny ugyanis a Baltikum egy kis, mára szinte teljesen elfeledett szigetén indult útjára, ahol a fenyőfákkal övezett laborokban készítették el az első interkontinentális rakétákat. Mivel azonban mindez a nácik irányítása alatt történt, sokan szeretnék örökre elfeledni azt, amire más országokban mindenki büszke lenne.
Hitler hatalomra jutása után a gyors ütemben fegyverkező nácik a civil rakétakísérleteket betiltották, annál lázasabb tempóban folyt viszont a katonai fejlesztés. A hadsereg a rakétákat tüzérségi lövedékként akarta alkalmazni, a légierő pedig rakétahajtású repülőket igényelt. A Balti-tenger partján lévő városka, Peenenmünde mellett épült fel Európa legkorszerűbb rakétatelepe, 300 millió márkáért.

1941-ben a közeli földalatti gyárban készült az Argus 109 torlósugár-hajtómű, ez lett a V-1 (Vergeltungswaffe-1 - megtorló fegyver) néven elhíresült, hivatalosan Fi-103 robotrepülőgép alapja. A 900 méter magasan, 560 kilométeres óránkénti sebességgel Anglia fölé küldött "csodafegyver" sok kárt okozott, de a brit légierő jórészüket hatástalanítani tudta. Von Braun fejlesztette ki a 260 kilométer hatótávolságú A-4 ballisztikus rakétát, a V-2-t is.
Ezt felfelé bonyolult vezérlőrendszer irányította, míg lefelé szabadon repülve hullott a célra, 1 tonna robbanóanyag-terhével. A rakéta 1942-es próbáján 193 kilométer távolságra jutott és 96, majd későbbi tesztrepülései során 189 kilométer magasságba emelkedett - így az első ember készítette tárgy volt, amely az űrben járt.
Miután 1943 augusztusában a szövetségesek lebombázták a peenemündei telepet, a rakétagyártás a Harz- hegység alagútjaiba került, itt a lágerek foglyai dolgoztak. 1944-45 telén von Braun rakétái Angliának tízezres veszteséget okoztak, de a 3000 kilőtt V-2 kétharmadát az angol légierő ártalmatlanná tette, így a "csodafegyver" nem tudta késleltetni az inváziót, sem befolyásolni a háború kimenetelét.

Peenemünde

A második világháború folyamán a V1-es és V2-es rakéták közel 15 ezer embert öltek meg Nagy-Britannia és Belgium területén. Nem elhanyagolható azonban az a tény sem, hogy építésük során közel 20 ezer kényszrmunkás halt meg. A háború után a német rakétaprogramból az amerikaiak ötven láda tervet, száznál több rakétát és magát von Braunt is megszerezték (de a szovjetek sem sokkal maradtak le tőlük).
Bár itt tesztelték az első hosszútávú ballisztikus rakétákat, a helyszín és a helyzet morális ellentmondásai miatt a németek a mai napig nem szeretnek arra emlékezni, hogy a 20. század legjelentősebb technikai áttörésére náluk került sor. A helyszínen látható kiállítást és dokumentációs központot vezető Christian Mühlerdorfer-Vogt szerint "a hely egyszerre volt menny és pokol". Az egykori erőműben látható tárlat a ma Lengyelországgal határos Usedom szigetén tekinthető meg - amely egyébként később a híres NDK-s nudista telepekről vált közismertté. Peenemünde nyitotta meg űrutazások korszakát is: az ott tesztelt eszközök jelentették a később űrrakéták prototípusait is, amelyeket szintén Wernher von Braun vezetésével, de már a NASA laborjaiban építettek meg.
A Scientific American című magazin beszámolója szerint a hasonló helyeket ma más országokban kiemelten kezelnék és ünnepelnék, ám a helyi dokumentációs központ igen szárazon mutatja be a témát, és ezt jelen estben a szegényes finanszírozással indokolják. Az igazgató szerint ennek az lehet a legfőbb oka, hogy a németek az adott történeti kontextusnak köszönhetően egész másként tekintenek a technikatörténetre, mint az angolok vagy amerikaiak.
Erre volt példa az is, amikor idén Szászországban egy iskolát Klaus Riedelről, Peenemünde egyik vezető kutatójáról akartak elnevezni, ám a kezdeményezést hatalmas felháborodás fogadta. A kritikusok szerint ugyanis nem lenne helyes egy olyan emberről intézményt elnevezni, aki a náciknak készített fegyvereket. 1992-ben az egykori kancellár, Helmut Kohl kormányzata is tervezte, hogy megünneplik a helyszín 50. születésnapját, de aztán az angol tiltakozások hatására le kellett mondani a rendezvényeket.
A vita a helyi örökség létjogosultságára is rávilágít, és az igazgató szerint az emlékezés azért is fontos lenne, hiszen a németek ma áttételesen Peenemündének köszönhetően vehetnek részt az európai űrkutatásban. Érdekes módon a mai német űrkutatás - akár annak honlapja - szinte egyáltalán nem foglalkozik a náci rakétagyár örökségével.

Mi a hó????

2008-04-10T00:51:00.007+02:00

Szerintem errefele valami csúnya tréfát űz velünk az időjárás. Usedomot általában úgy hirdetik, mint a napsütés szigetét. Ehhez képest, a szerencsétlen aranyeső a házunk előtt február óta próbál kivirágozni, míg végül most sikerült neki és puff mit kapott a nyakába, egy egész éjszakás és majdnem teljes napos hószakadást. Arról nem is beszélve, hogy még mindig télikabátos idő van, és a jelét sem mutatja annak, hogy ez változni akarna. Az itteniek viszont bizonyára optimista népek, mert a strandra kikerültek a strandkosarak, hogy a bátrabbak ücsörögjenek benne és lesüljenek úgy, mint a sítáborban - nyakig.
Mikor a havazás okozta első ájuláson túljutottunk, akkor azért feltűnt, hogy milyen gyönyörűek a hatalmas pelyhek, és a mindent beborító fehérség. Testközelbe kerültünk mindezzel, mert útnak kellett indulnunk kettecskén Julival autóval. Gyakorlatilag üres volt a hűtő és a pelenka is elfogyott. Már maga a kiállás is izgalmas volt (kipörgő kerekek, ilyesmi), de győzött a józan paraszti ész, pár nekifutásra összejött. Az utakon lehetett közlekedni, ami a letakarítást illeti. Kicsit nehezítette a dolgunkat viszont, hogy eltévedt egy tehéncsorda és hol máshol sétáltak volna, mint az úton. Mindegy. A panda daltól Julinak virágos volt a kedve, háromszor egymás után meghallgattuk csak ezt az egy számot a Halász Judit albumon, Juli mindegyik alkalommal kiabálta a megfelelő résznél „panda!”
A hazaút már sokkal durvább volt. Akkora hó esett fél óra alatt, hogy gyakorlatilag lépésben haladtunk. Én hangosan fohászkodtam, Juli pedig hangosan bömbölt, hogy sikeresen hazaérjünk. Vagy az egyik, vagy a másik miatt ez össze is jött. Igaz, hogy az utcánkba úgy tolt be minket egy pasi a végén autóstul mindenestül, de ez már semmiség.
A havazást délután 4-kor (itteni munkaidő végén) elvágták, kisütött a nap és beindult az olvadás. Szegény bácsi a szembeházban egész nap havat lapátolt. Szerintem 5-kor mikor már látszódott az aszfalt itt-ott, sokkot kaphatott. A hó bár hihetetlen tempóban olvad, (nagy darabokban zuhog le a tetőkről) még ma is látszik, úgy nézünk ki, mint egy alpesi falu. Talán nem is bicajtúrán kellene nekünk sem gondolkodni a hétvégére, hanem sífutáson.
Két képsorozatot is csináltunk. Egyet még a havazásban, Julival sétáltunk kettesben, aztán a napsütésben Zsolt elment egyedül is. Felrakok ide párat, a többit pedig megnézhetitek, ha ide kattintotok.

Az aranyesőt még az ág is húzza

Strandkosarak - téves küldemény

Készítjük a 2009-es naptári fotókat, ez lesz december

Milyen riviéra???

Itt vagyunk

2008-04-09T13:06:00.001+02:00

Zötty, zötty, zötty, puff, puff és visszatértünk az itteni kerékvágásba. Kicsit nehézkesen ment, mert a jó kis otthoni nyüzsiből és tavaszból, hirtelen egy nagy esőfelhőbe érkeztünk már megint hűvös idővel, és ugyebár a kedves arcok is elmaradtak. Ugyan Birgit, Melanie és az uszis csoport nagyon örvendezett nekünk, szóval egy szavunk sem lehet, de azért a másfél hetes koktélt, amit otthon a családtagokból és barátokból kaptunk, azt nem könnyű lepipálni.
Birgit mondta, hogy ő igazából annyira nem is szeretné, ha messzire költöznénk (ez még csak feltételes mód, egyelőre semmi nincs kilátásban), mert már az ablakunk előtt is olyan jó elmenni. Simán elüldögélt többször is nálunk a héten. De nagyon vidám emberke, kellemes társaság, örülök neki mindig mikor jön, és Juli is nagyon zsiványkodik vele. Zsoltot is megnyugtatta, hogy ne izguljon már egyfolytában a szakvizsga elfogadtatás miatt, majd megoldják valahogy. Azon izgul Zsolt, hogy más a német és a magyar gyakorlati elvárás egy gyerekorvossal szemben, lehet, hogy egy-két dologban neki kevesebb tapasztalata van, mint kellene. Birgit szerint, ha hiányzik még gyakorlata a német rendszer szerint, akkor is kitalálnak valamit. Mikor Zsolt nem volt itt egyik délután nekem megsúgta, hogy a kollégák nagyon szeretik Zsoltot. Állítólag mindig nyugis, kedves, segítőkész, és nagyon igyekszik. Ez tény és való. Az egész hétvégét is végigdolgozta, ügyeletes volt, ki is használta az időt, hogy az adminisztrációval haladjon.

Julinak szemmel láthatólag nem okozott problémát a visszaállás, szépen alszik, eszik, sokat sokat játszik. Mindennap felfedez valami újdonságot. Rájött, hogy le tudja nyomni a kilincset a bejárati ajtón, szóval egyik nap egyszercsak a lépcsőházban találtuk magunkat. A lépcső padlószőnyeggel van borítva, Juli ügyesen rájött, hogy hogyan kell felmászni rá. Egy lépcsőfordulót simán meg is tett felfele, de aztán egy lámpa elvonta a figyelmét. Teljesen elbűvöli, hogy ha megnyomja a kapcsolót, akkor világos vagy sötét lesz. Hosszú perceket tud eltölteni kapcsolgatással. A tegnapi nap felfedezése pedig a műnevetés volt. Rendszeresen műnevet és ezt annyira viccesnek találja, hogy tényleg elkezd nevetni, miközben sikongat is. Ezen persze aztán én is majd megszakadok a nevetéstől.

A retour

2008-04-04T00:35:00.002+02:00

Úgy tűnt sima utunk lesz. Nagymami értünk jött, Juli időben ébredt, csomagok már összekészítve várakoztak, mindannyian a lehetőségekhez képest fitten bevetődtünk az autóba. Már kb. az Ecseri magasságában jártunk, amikor bevillant, hogy a BABAKOCSI az bizony otthon maradt. És itt jött a frász. Most mi legyen? Visszamenni már nincs idő. Anélkül viszont hogyan fogok boldogulni? És kint mi lesz nélküle? Megbeszéltük Dórával, hogy stresszelni nincs értelme, meggyőztük magunkat, hogy ez direkt jó így, mert nem kell még a babakocsival is szerencsétlenkedni a metrónál, vonatnál be- és kiszálláskor.

Ferihegyen szépen beálltunk a check-in sorba, amikor is meghallottam ismét a német nyelvet, és belémszállt az érzés, megyek vissza ufónak Kölpinseebe, akinek minden mondatot meg kell rágnia, mielőtt kiköpné és még így sem biztos, hogy érthető leszek. Sebaj, meghátrálni nem szabad. A check-in pultnál a pasi Julit könnyen, engem nehezen talált meg a kompjúterben, kicsit eljátszottunk a gondolattal, hogy Juli hogyan utazott volna egyedül.
Beszállás, felszállás egyszerűen ment, Juli bealudt a karomban, és egy fél órát biztos szundikált. Utána pedig szórakoztatta a körülöttünk ülőket. Felkapaszkodott az előttünk lévő ülésre, átkukucskált a mögöttünk ülőhöz, piszkálta a mellettünk ülőt, magyarázott, a fejpárna tépőzárát tépegette, jól elvolt. Viszont a leszállás nehezen ment, nem akart egyszerűen szopizni, így kénytelen volt átélni „szárazon” a landolást. Körben az utasok mind csitítgatták, mert rendesen megmutatta, hogy tud ő sírni is, ha valami nem tetszik. A mellettünk ülő néninek sikerült aztán leszerelnie Julit egy csillogó gyöngysorral. Meglátta és attól kezdve újra nyugodt baba lett belőle. A néni pedig látván a sikert, nekünk adta a karkötőjét. Egész jó gondoltam, erre akár egy boltot is lehetne építeni.
Berlinben a múltkor eszeveszett távnak tűnő szakaszok most meglepően rövidek voltak, biztosan a csomagmennyiség miatt. Megint nem volt euróm, de a fémszázas most is bejött, már toltuk is magunk előtt a kiskocsit. Evés, pihi, ez az amaz és elindultunk megkeresni a metrót. Itt már a karomban cipeltem Julit, azt hiszem rég gyúrtam ennyit karra. Időnként egyszerűen muszáj volt megállnom pihenni, a hátamon a vázas hátizsák, Julinak egy külön szatyor kaja és útiholmival, plusz maga a pindur kicsit sok volt. A metrónál nagy nehezen sikerült megkérdezni, hogy melyik út is megyen a főpályaudvarra, és felpattantunk a szerelvényre. Már jól befészkelődtünk, amikor felállított minket egy pasi, hogy a graffitit ami az ablakunkon van, le akarja mosni. Jó rendben. Átültünk a szomszéd négyesbe egy nőhöz, ami totál jó döntésnek bizonyult. Juli kiszúrta a pulcsiján a kötött virágokat közepükön egy-egy gyönggyel és kb. 1 perc után átkéretőzött a vadidegen nőhöz. Az eredménye az lett, hogy végigbeszélgettük a közel 45 perces utat és a nő nemcsak hogy elkísért minket a Hauptbahnhofra, de megfogta Julit amíg jegyet vettem, és fel is rakott minket a vonatra. Mindezt a semmiért, ráadásul kerülőt is kellett miattunk tennie, de azt mondta, hogy van ideje, belefér. Nélküle mondjuk nem is tudom, hogyan boldogultam volna, szerintem sehogy.
A vonaton egy hajszálat sem igen lehetett volna leejteni annyira tele volt, de szerencsére egy gyerek látványa mindig előhívja a mélyen elrejtett udvariasságot az emberekből, egyből lett helyünk, a szomszédunk segített Julit megetetni (közben uzsi idő lett) és Juli persze itt is mindenkivel lepacsizott. Rámászott egy kislányra, az meg ijedtében mozdulni sem mert, lefagyott a komputere. A nagy tömeg Berlin külvárosánál leszállt, mi is felköltöztünk a vonat emeletére. Gurultak a kölesgolyók, ment a pajtáskodás a szomszédokkal. Az egyik házaspárról kiderült, hogy Kölpinseeben szoktak nyaralni, még azt is beazonosítottuk, hogy melyik házban. Úgy köszöntünk el egymástól, hogy majd Usedom szigeten látjuk egymást. Végül este 6kor kidőlt Juli, leszállásig szunyált. 7 körül találkoztunk Zsolttal, az utolsó 40 perces szakasz pedig szinte már semmiség volt kocsival.

Jó volt megérkezni, beájulni az ágyikónkba, nyugtázni, hogy szuper jófej a lányunk, ezt is kibírta.

Honi szumma

2008-04-02T23:37:00.002+02:00

Azok kedvéért, akikkel nem sikerült otthon találkozni.
Simán hazaérkeztünk, 15 óra alatt levezettük a Kölpinsee – Budapest távolságot (13 óra alatt megtehető a táv, csak mi Brnonál egy hatalmas karambol miatt két órát vesztegeltünk). Juli végigaludta az utat, csak akkor ébredt fel, amikor útközben megálltunk. Otthon már a lakásunkban vártak minket Zsolt szülei, és gyakorlatilag innentől kezdve nem is nagyon voltunk többet egyedül, mindig volt egy kis pezsgés körülöttünk, amit persze totál élveztünk, vagyunk mi egyedül amúgy eleget Kölpinseeben.
Húsvét hétvégéjét Pécsen szerettük volna tölteni, de Julinak 39 fok fölé ment a láza, úgyhogy nyaraltunk Pesten Zsolt szüleinél az Ecseki Panzióban. Anyuék nagyon szerettek volna látni minket, de mivel mi nem tudtunk menni, hát jött a hegy Mohamedhez és húsvét hétfőn felutaztak Pestre. Apa kedden visszautazott a munka miatt, anya viszont szerdán is maradt, sőt a hétvégén újra felutazott hozzánk, hogy a dalrepertoárjába bevezesse Julcsit és segítsen nekünk.
Elég sok apróbb-nagyobb teendőnk volt otthon. Zsoltnak az első napon kikapta egy szájsebész a bölcsességfogát, amit már irdatlanul fájlalt, illetve intézgette a gyermekgyógyászat szakvizsga elfogadtatáshoz szükséges papírokat a korábbi munkahelyein, a minisztériumban, az egyetemen. Igazán nem unatkozott, jó sokat izgult a hivatalos ügyek miatt.
Mi Julival napközben nosztalgia sétákat tettünk az otthoni kedvenc útvonalamon, elugrottunk a védőnőhöz, ügyet intéztünk és készültünk a szülinapi zsúrra. Mindkettőre.
28-án összegyűlt nálunk Zsolt nagyija, szülei, tesója, illetve a nővérem Katussal és Marcival Pécsről. Tortáztunk, Juli körül forgott az élet, amitől ő szemmel láthatólag teljesen felvillanyozódott. Falatozott a tortából, kezet mosott a gyümölcssalátában, dobálta ki az almadarabkákat belőle, és közben vigyorgott, dumált, jól érezte magát. Megint megmutatta, hogy tud már kapaszkodás nélkül is állni.
A másik zsúr egy egész ribi-eseménysorozatot zárt le. Szerdán Márti és Kinga szülinapi ajándékaként színházba mentünk (én alakítottam Mártit, aki ekkor pont Dublinban húsvétolt Jucinál), a Nápolyi kísérteteket néztük a Radnótiban. Kísértet nem volt, de vidámság igen, felfokozva ásványvízzel és pereccel a szünetben. Csütörtökön ribitalálkozó volt olyan létszámmal, mint a régi szép időkben a disszidálás-sorozat előtt. Márti hazajött a dublini kiruccanásról, Hugi Barcelonából, hozta a tesókáját és Péter Ágit is, Vicus Füredről érkezett és hát a stabil tagok, Timi, Sori, Kingu sem hiányozhattak. Végül vasárnap volt a barátokkal a fergeteg parti. Juli korosztályából (egész véletlenül…) csak fiúk jöttek el, Máté volt az igazi nagyfiú a csapatban, simogatta a kicsiket, bevezette Julit a kölesgolyó evés műfajába, dobálta a lufikat, jött-ment a szobában. Erik hét hónaposan állva kapaszkodott az asztalba, mindent és mindenkit alaposan megszemlélt (a kezével), Bruni és Viktor pedig a három hónapjukkal mindezt hihetetlen türelemmel és éberséggel figyelték. Julcsi sokat-sokat mosolygott, falatozott, kicsit dülöngélt Halász Jutkára, örült a nagyon szuper ajándékoknak, élvezte a többi gyerek társaságát.
Másnap még a bátyámék is befutottak Lénával és Blankával, kicsit játszott a három lány. Este pedig Banya is beugrott hozzánk. Vacsi után kidobta a taccsot, amiről aztán kiderült, hogy minket leszámítva általános jelenség volt a vasárnapi buli többi résztvevőjénél is. Valahogy rárepült egy jó kis vírus mindenkire és úgy tűnik, szedte az áldozatait. Sajnálom azokat, akik lebetegedtek, de örülök, hogy mi ezt megúsztuk Julival, mert összeszorított szájjal és farpofákkal utazni egy teljes napot nem biztos, hogy klassz lett volna.

Ez a pár nap hihetetlen tömény és egyszerűen szuper volt, már alig várom, hogy három hónap múlva újra hazamenjünk. Addig pedig előre uzsedári Usedom.

Küszöbön a hazaút

2008-03-19T22:30:00.004+01:00

Készülünk is rendesen. Ki-ki a maga módján. Zsolt dolgozik mint a gép, ügyelt sorban 7-et, szépen megcsinálja az összes aktuális adminisztrációt és amit a jövő héten kellene. Én mosok, vasalok, listákat irok, vásárolgatok igazi háziasszony módra (otthonkám még nincs), Juli pedig szerencsére továbbra is kiegyensúlyozott. Holnap délután 3-kor már elméletileg el tudunk indulni. A gyakorlat magunkat ismerve pár órával tolódhat. Viszont már visszavonhatatlan, hogy utazunk! Juhéééééééj!!!! Találkozunk otthon!

Úúú kicsit ciki

2008-03-17T13:53:00.002+01:00

Madlenről kiderült, hogy Melanie-nak hivják. De nem szólt, csak amikor már legalább ötödszörre mondtam neki, hogy Madlen. Ami még kínosabb, hogy időnként a fiát lemarkuszozom. De hogy miért, azt egyszerűen elképzelni sem tudom, nem ismerek egy Markuszt sem, és tudom, hogy a fiúcskát Oszkárnak hívják. Na mindegy. Csak megjegyzem most már lassan. Madlen-Melanie eljött hozzánk látogatóba. Egyedül jött, Juli aludt, Oszkár szintén, csak épp a bölcsiben. Elhozta a „sárga oldalak” (yellow pages) szigeti kiadását, és kiirogattuk belőle a reklámügynökségeket. Talán jelent valamit, hogy mindössze kettőnek van internetes oldala. Az egyiket megnéztem, olyan feliratokat fújnak a falra, hogy pl.: autószerelő vagy zöldséges. Megmutattam Melanie-nak, hogy otthon miket csináltam, csak a fejét csóválta. Állítólag a szigeten annyira nincs munka, hogy a fiatalok egyetemre már igyekeznek máshová menni, és vissza sem jönnek.
Aztán felébredt Juli, Melanie is elugrott Oszkárért és indult a dzsembori. Két hónap korkülönbség van kettőjük között, fejlettségben hasonlóak, csak Juli vagányabban áll, Oszkár inkább ücsörög még. Amúgy pedig a zacskók, krumplik, hagymák röpködtek minden irányban. És együtt ütötték az ablakot. Jófejek voltak.

Juli csavargatja Oszkár fülét, ezért vág ilyen képet a kissrác.

Liliput

2008-03-17T13:25:00.000+01:00

Séta közben elkalandoztam a helyi bölcsi-ovi (egyben van) felé. Épp kukucskáltam, leskelődtem befelé, amikor beleütköztem Madlenbe. Jött a kölkéért és beinvitált magával. Érdekes világ a bölcsi felnőtt szemmel. A folyosón sorakoznak a mini cipőcskék, ruhácskák, innen nyílnak a játszó és alvó szobák. Ki aludt az ágyacskámban, ki evett a tányérkámból, ki aludt a lámpa? Jutott eszembe a kabaréból. Na de mentünk a hangzavar irányába. A törpesereg alvás után nyüzsgött egy pici szobácskában, éktelen hangos jókedvvel és kettő bölcsis nénivel. Előkeresték Oszkárt, aztán Madlen bemutatott minket a bölcsis néniknek. Persze a gyerekek nagyrésze odacsődült körénk, tátott szájjal bámultak és makogtak mindenfélét németül. A bölcsis nénik pedig intézkedtek és máris jött az igazgatónő. Az irodájába menet megmutatta nekünk a hörcsög családot és a kétnapos négyesikreket. Ha tud hörcsög dorombolni, akkor az apahöri bizony dorombolt. Kaptunk jelentkezési lapot, megbeszéltük, hogy ha szeretném, akkor eljöhetek egy napra áprilisban megnézni, hogy hogy zajlik az élet náluk. Az izginéni simán félreértette Juli nevét. Azt hitte júliustól szeretném bölcsibe adni Julit. (Juli = július németül) Szeptember-október, de lehet hogy csak 2009. január táján gondoltuk Zsolttal. Amíg Magyarországon kapom a Gyedet és a családi pótlékot, addig itt nem vagyunk jogosultak a bölcsire. Kivétel, ha dolgozni kezdek és az ex-reklámos hausfrau ismét odaáll a szalaghoz. Kérdés, hogy egy olyan szigeten ahol a reklámkészítés kimerül a fodrászatot reklámozó retrógrafikájú táblában, mit is csinálhatnék. De ez még a jövő zenéje.

Kis kitérő

2008-03-17T13:24:00.001+01:00

Külföldről még külföldebbre mentünk. Na nem messzire, csak a szomszédos Lengyelországba egy fél napra. Most hogy megnyitották a határokat, Lengyelország húsz perc autóútra van tőlünk úgy, hogy nem kell elhagyni a szigetet. Swinemünde Usedom-sziget legnagyobb német kikötője volt egészen ’45-ig. Azóta a szigetnek ez a kicsi darabkája lengyel. A határt lehet érzékelni. Német oldal: beton, lengyel oldal: macskakő, lovaskocsik (csak turisztikai célokból), klassz lengyel piac hangulat irhákkal, művirágokkal, fatárgyakkal. Kicsit olyan elsőre mintha még a rendszerváltás körül lennénk. Egyébként pedig valahogy mégis jó érzés, mert a lengyel (erős jóindulattal ugyan) szinte majdnem magyar. De legalábbis a kelet, az kelet.
Tulajdonképpen csak tankolni mentünk Julival, de ha már ott jártunk, körbenéztünk a városban. A belvárosban és a parthoz közel villasor húzódik végestelen végig, egymást érik a hotelek. A kikötőben pedig méretes teherhajókra pakolnak ki/be. A csendes falusi (bocsánat fürdőhelyi – kijavítottak a minap) életünkhöz képest hihetetlen nyüzsgésbe csöppentünk, mindenfelé emberek, akik körülnézés nélkül mennek át simán az úttesten lesz, ami lesz alapon. Németek és lengyelek szinte azonos arányban jöttek-mentek a rendszámok alapján.
Sok említésre méltó dolog nem történt velünk. Leszek nevű bácsi teletankolta a Rönót, „gyinkujem bardzo” mondám neki, s már jöttünk is vissza a betonon.

Szintén zenész

2008-03-10T16:26:00.001+01:00

Ha vasárnap, akkor uszoda. A kicsi lányunk tegnap reggel viszont úgy döntött, hogy ő 6-kor kel. Az még csak hagyján, hogy ennek köszönhetően Zsolt és én is, de hogy nem is aludt vissza, tehát mi sem, az már egy kicsit fárasztóvá tette a napot. Hogy bírja a vizesprogramot, 9-ig folyamatosan próbáltuk hol az ő ágyában hol a miénkben visszaaltatni, de nem és nem ment, úgyhogy egy ponton túl feladtuk, fölnyaláboltuk magunkat és elkocogtunk az utcavégre.
Ahogy beérkeztünk a medencébe, már robogott is felénk Elke, hogy bemutassa nekünk Cathleent és Thilot, a zenészházaspárt, valamint gyerekeiket az 5 hónapos Heinrich-ot és a 6 éves Tellmann-t. Gondolván, hogy mi is zeneszerető népek vagyunk, Zsolt zenekarban hegedül is, ezért majd milyen tök jól megértjük egymást. A vicc az, hogy ez így is lett. Thilo („nyak Thilo” - egy férfiembert takar ez a remek név,) elektrotechnikusból avanzsált át gitárossá, és három zenekarban játszik jazz zenét. Cathleen pedig diplomás tangóharmonikás (!), aki szabad idejében gyerekdalokat ír. A cd-jét még korábban megvettük, fülbemászó kis dalocskák vannak rajta, helyesek. Persze Halász Juditot, Gryllus Vilmost és Szabó Gyulát a rátóti csikótojással nem tudja lesöpörni a trónusról, de valahol utánuk elfér. Thilo német létére totál laza, mindenfélét kérdezett, mesélt, a végén már sörözni hívott minket. Madlen is itt volt, most már telefonszámot cseréltünk. Hihetetlen, még a végén lesznek barátaink!
Az alváshiány ellenére Juli most érezte magát szerintem eddig legjobban. Állt a medence szélén a kisvízben, és torka szakadtából sikongatott. Már nem kapaszkodott annyira kétségbeesetten belém, sőt az apukájával is merült és nyugodtan, nyitott szemmel úszott felfele. Elke azt akarta, hogy ugorjon be a vízbe. Juli viszont ezt annyira nem akarta. Kiültettük a medence szélére, mi meg bentről csalogattuk, hívogattuk. Hogy előredőljön, Elke megtámasztotta a kezével, de a lányunk megfogta a kezét, levette magáról és ránézett, mintha azt mondaná: „ne fogj meg!” Egyébként pedig a lámpák sokkal jobban érdekelték, mint a víz vagy a bohóckodó szülei. Végül mégis bezuttyant és jutalmul megrágcsálhatott egy gumirozmárt.

Sétálunk, sétálunk

2008-03-09T23:33:00.001+01:00

A szombati napunk szinte csak a kirándulásról szólt, hogy Zsoltnak könnyebb legyen elviselnie a böjtöt. Gyalogtúra Ükeritzben délelőtt, gyalogtúra Loddinban délután. Ükeritz két faluval van délebbre tőlünk és épp esküvői kiállítást tartottak a kastélyban. Na ezt kihagytuk köszönettel, már mögvót. Inkább kisétáltunk az erdőn keresztül (a nálunk lévő erdő folytatása, tehát kellemesen ismerős hangulatú) a tengerpartra és onnan újra az erdőn át a faluba. Julit a puttonyban vittük, rugózva sikongatott benne, mi meg nézegettük a mohazoknis fákat. A tengerpart itt nincs még annyira sem kiépítve, mint nálunk. Pár pizzéria és egyéb falatozó tartja egymás hátát, ha feltámadna a szél. A faluban egész sor új beruházást láttunk. Szemmel láthatóan a vasútállomás is mostanában készült, az óvoda is új lehet, még nincs elrendezve a kertje és sok az újépítésű családi ház. Zsolt felvetette, hogy talán ide is költözhetnénk. Talán. Vagy talán inkább mégsem.
Loddin egy igazi halászfalu az Achterwasser-tó partján. Semmi nagyzolás, mégis romantikája van. Kölpinsee és Loddin összenőttek, mint Balatonboglár és Balatonlelle. Tehát ha egyenesen kisétálunk a főutcánkon, akkor nem is olyan hosszú idő után már Loddin kockaköveit koptatjuk. A látvány viszont egész más. Az összes ház nádfedelű, ezért időnként olyan érzés mintha a skanzenben sétálnánk Szentendrén. Az bolondítja meg az összképet (na nem nagyon), hogy előfordul egy-két mustársárga vagy terrakotta színű fal. Az udvarokban virágzik mindenhol az ültetett krokusz és a hóvirág. Általában szabályos kör alakban ültetik le őket, de olyat is láttunk, hogy egyenlő távolságra álltak egymástól a virágok egy jókora téglalapon a természetes összhatás érdekében. A bokrokra tarka-barka műanyagtojásokat aggatnak, jelezvén, hogy közeleg a húsvét. Ez nekem nagyon tetszik, vettem is tojáskákat, és hoztunk haza egy ágat az erdőből, hogy legyen mire ráakasztani őket. A vízparton romantikus nádtenger fogadott minket, teljesen otthoni, balatoni érzéseket keltve. A tó másik részén pedig találtunk egy haléttermet. Hmm, ide majd eljövünk egyszer ebédelni mindenképp, csak legyen már vége ennek a böjtnek.

Vicces

2008-03-08T23:02:00.004+01:00

Babaúszáson az egyik anyuka Mopsy-nak hívja a kölkét. Azt mondta, hogy ez egy régi NDK-s rajzfilmsorozat kutya szereplője. Rákerestem a neten. Mopsy-t nem találtam. Helyette viszont német nyelvű Bambit, János Vitézt, Adolart, azaz Mézga Aladár fantasztikus kalandjait tömegével. Magyar képregények németül letölthetőek a netről, Adolar kalandjait dvd-n árulják.

Ez pedig bizonyíték a sokszor emlegetett tényre, hogy az itteni babák láthatóan nincsenek éheztetve:

Az eredeti képaláírás így szól: „A strandon: kicsi Ricsi láthatóan jóllakott és elégedett.”

Ülök és mesélek

2008-03-08T21:51:00.004+01:00

Zsolt a héten kétszer is ügyelt. Kívülről szemlélve ez azt jelentette, hogy a szokásos 4-5 helyett később, fél 8 körül ért haza. Juli fürdetése után visszament még egyszer a klinikára, majd végleg hazajött. A szolgálati telefon pár centiméteres távolságban mindig a közelében feküdt, hogy mindenképp meghallja. A megállapodás az, hogy ügyelhet otthonról, de 5 percen belül be kell érnie, ha telefonálnak érte. Riasztás szerencsére nem történt, így nyugodtan végezte az adminisztratív dolgait. (Sokszor dolgozik esténként, most is ügyködik valamin.) A diktafonba mondott zárójelentést hallgatni nagyon vicces, olyan, mint a filmekben, amikor egy vádlott után kutat a nyomozó és rögzít minden nyomot.
Csütörtöktől beindult uramnál a szokásos tavaszi léböjt. Tavaly kimaradt Juli születése és a szakvizsga miatt, ez a kettő épp elég izgalmat hozott, a léböjthöz pedig nyugalom kell. Emlékszem két éve együtt csináltuk, csak akkor még nem tudtam mellőzni a napi cigaretta adagomat. Hogy volt-e így a böjtnek hatása, az kérdéses. Zsolt ötödször tisztul tavasszal, minden alkalommal öt napig nem evett, csak teákat, vizet és naponta egy pohár frissen facsart sárgarépa-cékla levet ivott. Na és a béltisztítás is hozzátartozik. De ebbe csak annyira menjünk bele, hogy a beöntő szerkezetet Zsolt a főnöknőjétől kapta kölcsön. Egy hóemberes tasakban az ajtónkra volt akasztva.
Csütörtök óta az amúgy sem túlsúlyos férjemről egyre inkább leesni készül a nadrág, az arcszíne még piros, de a szeme alatt már szürke. Lassabban tevékenykedik, mintha spórolna az energiájával. Viszont igyekszünk hármasban is sokat sétálni, hogy szellőzzön a kobakja. Az egyik sétánkat olvadó hófoltok között tettük meg. Aznap reggel fehér háztetők és utca fogadott minket. Személy szerint majdnem rosszul lettem, hogy márciusban mindent beborít a fehérség. Ezután délelőtt tíztől ragyogóan sütött a nap, szóval másnapra már írmagja sem volt a hónak. A helyiek azzal nyugtattak, hogy már egyre kevésbé megszokott márciusban errefelé a hó. Bezzeg pár éve! Fura érzés úgy lépkedni a hóban, hogy alatta homok van. Ilyen élményünk még nem volt.

Kilátás Juli szobájából

Kilátás a konyhából

Az időjárás a turistákat szemmel láthatóan nem zavarja. Feltűnően egyre többen vannak, a minap például egy pasi lefotózta a házunkat is. Az autóutakon kezdenek kígyózó sorok kialakulni, a parkolóhelyek megtelnek, a strandon már ritka, ha egyedül sétálunk. A helyiek azt mondják, hogy ne örüljek a turistáknak, mozdulni nem fogunk tudni tőlük. Azért mi Julival még nem bánkódunk, a pindur imád nekik integetni az ablakból.
Amúgy mi Julival intézzük az apró-cseprő ügyeket, amíg Zsolt robotol. Bankba, gyógyszertárba megyünk, bevásárolunk. Bevásárláskor Julit az autósülésével együtt beemelem a bevásárlókocsiba, és onnan szemlélődik. Az eladónők már megismernek minket. Köszönnek is: „Tag!” Múltkor egy néni odajött hozzánk és Julira nézve megkérdezte, hogy melyik polcon találtam ezt a kedves kis portékát, ő is venne egy ilyet.
A bérleményünk felöltötte a szerintünk végleges külsejét. Addig ügyködött a Sefin, amíg lett ágyunk. Az óriási vaságyat elvitték végre a túlságosan is cuki baldachinnal együtt, és helyette kaptunk még egy szekrényt Juli szobájába. Táncolni lehetne, akkora ott a hely. Mivel nincsen agyonbútorozva, kicsit visszhangzik is, ahogy beszélünk. Kitaláltam, hogy a nappaliba a két oszlop közé fel lehetne fúrni egy hintát. Zsolt szerint ezt már biztos nem engedné meg Birgit. Jó lenne pedig, mert a szigeten még nem láttam ilyen kicsi babának való hintát a játszótereken.

Rövid hírek

2008-03-03T22:41:00.008+01:00

- Zsolt talált segítséget az orvosok és az adminisztrátorok között is, hozzájuk nyelvi vagy bármilyen gonddal tud fordulni. A német, ha akadozik is, azért folyamatos (és fenntartható) a fejlődés.
- A babaúszáson az egyik lánnyal, Madlennel, a héten vagy jövő héten elméletileg randizunk valamikor.
- A legjobb „barátunk” Zsolt nagyfőnöke Birgit. A múlt héten szinte mindennap beugrott hozzánk valamiért, tegnap pedig össze is tegeződtünk. Márminthogy ő meg én. Zsolttal csak azért nem akart, hogy a klinikán ne legyen ebből kellemetlenség. Tiszta jó fej, barát és pótmama egyben.
- Megint láttuk az őzike triót ugyanott, mint legutóbb. Még nem ismertek fel, de szerintem pár találkozás és üdvözölni fogjuk egymást.
- Hihetetlen viharos szél fújt egész hétvégén. Rajtunk és egy hattyún kívül senki más nem merészkedett ki a tengerpartra. Mi viszont mind élveztük a hullámokat.

- Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. Helyett: már nyílnak az erdőben a kicsi kék virágok.

- Juli sokszor áll lábujjhegyre és folyamatosan beszél egészen kiabálásig fokozódó hangerővel.
- Lapozgatja / gyűrögeti / tépi a magazinokat, szerencsére azt általában sikerül megakadályozni, hogy meg is egye a papírt.
- Meggyógyult a kezén a bőr
- Sikerült visszatérni a mese nélküli evésre. Nincs játék az asztalon csak az étel. Pár nap kellett hozzá mindössze és teljesen jól működik. Ráadásul többet is eszik azóta Juli.
- Sokszor odabújik hozzánk egy ölelésre, egy puszira. Nagyon cuki.

Utazunk!

2008-03-03T22:40:00.000+01:00

Március 20-án délután 5 körül indulunk kicsivel több, mint egy teljes hétre haza! Kocsival megyünk, hogy visszafele Zsolt tudjon megint kihozni holmikat (most már jön a zongora, nincs mese). Este vezetünk, hogy Julival a lehető legegyszerűbb legyen. Abban bízunk, hogy az út nagyrészét átalussza. Ha mégsem így lesz valamiért, akkor sincs baj, megállunk valahol útközben éjszakára. Ha minden jól megy, akkor másnap délig biztosan hazaérünk. Ha nem kell sokszor megállnunk, talán még hamarabb is. Pihenünk egyet, és vasárnap leutazunk Pécsre anyáékhoz, Nikiékhez pár napra, hogy aztán újra visszatérjünk Pestre kb. kedd-szerda körül. Zsolt 29-én szombaton indul vissza kocsival, mi pedig Julival április 1-jén kedden repülővel. Ezúttal viszont Berlinből egyedül megyünk fel csajok vonattal Züssow-ig (még nem a sziget), ide jön értünk Zsolt.

Anyuci szökésben

2008-03-03T22:38:00.000+01:00

„Stadtluft macht frei”, a városi levegő szabaddá tesz. Ez a mondat a hétvégén rám is igaz volt, mégha nem is az eredeti értelmében. (A középkorban a városok kialakulását úgy szorgalmazták, hogy aki beköltözött a feudális nagybirtokokról a „mindenki földjére”, az szabadon élhetett és szabadon formálhatott véleményt.)
Szombaton kimenőt kaptam az uramtól és a kislányunktól. Greifswaldba mentem (kb. 80ezres egyetemi- és hanzaváros a szárazföldön), hogy élvezzem a diákos tempót, vegyek magamnak egy farmert, Julinak dzsekit (kinőtte az overallt) és kicsit szabad lehessek, mint a madár. Most már vittem magammal zenét (Sena-t, a csoki magyar bébit) és már magabiztosan vettem a német KRESZ akadályait. Faluban 50, országúton 100, hacsak a táblák másképp nem rendelkeznek. Kereszteződés nem old automatikusan sebességkorlátozást. Meg is úsztam bünti nélkül.
Megérkezés sima ügy, bár parkolni szemmel láthatóan már el is felejtettem. A főtéren és a környező utcácskákban csapatostul nyüzsögtek a diákok, vagy külföldiek az amúgy esős, randa időben. Kicsit én is sétálgattam, megtaláltam a St Nikolai templomot és egyebeket, de most direkt mindent kívülről néztem csak meg, hogy majd inkább együtt fedezhessük fel Zsolttal és Julival. Az utam célját hamar teljesítettem, megvettem az egyetlen méretben passzentos farmert (csak répanadrágot árulnak!), Julinak sokkal több mindent is, mint terveztem, és aztán céltalanul lődörögtem az utcákon. Az egyik falra felfestették Greifswald történelmének nagyobb állomásait. Majdnem 200 évig álltak svéd uralkodás alatt, de közel sem sínylették meg úgy, mint mi a 150 évet a törökjeinkkel. A kis túrát egy hatalmas bögre tejeskávé és szendvics koronázta meg.
Pár órát töltöttem egyedül. Nagyon jól esett, bár ezután legalább annyira vártam azt is, hogy újra együtt legyünk. Az időzítés jó is volt, érkezésem után 5 perccel ébredt Juli.

11 hónapos

2008-02-28T13:21:00.029+01:00

Küldeném a nagyszülőknek, a családnak, barátoknak és mindenkinek, aki szereti.

Bemutatom nektek a 11 hónapos Juli egy napját, pár képpel illusztrálva.
Reggel ¾ 7-7 körül egyszerre kelünk mindhárman. Ekkor még nincs teljesen világos. Juli első útja hálózsákban az ablakhoz vezet, ugyanúgy, mint ahogy otthon is mindig. Megnézzük az ablak alatt álló fát, a lámpát, és ha épp úgy adódik a madarakat is.

Zsoltot kikísérjük fél 8 körül, megy dolgozni.

Reggeli után pizsiből következik az átöltözés a játszós ruhába.

Közben tétlenül üldögélni dögunalom lenne. Mennyivel jobb kihúzkodni a popsitörlőt a zacskóból. Melegítőnacit és ha kell, akkor egy vékony pulcsit is kap Julcsi. Amikor ő kész, akkor átvonulunk a fürdőbe, ő játszik, én fürdök. Teljesen jól működik. Imádja a szőnyeg rojtjait és az átlátszó fürdőszobafüggönyön (valójában merev ki-/ behajthatós műanyaglap) a leguruló vízcseppeket nézegetni. Fél 9 körül mindketten készen vagyunk. Kezdődhet a nap.

Tízórai után időnként sétálunk egyet. Most (tegnap) a puttonyban vittem Julcsit, sokkal jobban szereti, mint a babakocsit. Én is, bár ez férfinakvaló mulatság, leszakad az ember háta a súlytól. A puttonyban az a jó, hogy le tudunk menni vele a tengerpartra. A babakocsi kereke elakad a homokban. (Helyi anyukákat fel lehet ismerni a gigakerekű babakocsijukról. A nagyfejű gyerek önmagában nem megkülönböztető jellemző errefele.)

A tengerpartról egy baromi meredek lépcsőn másztam fel, mert eleredt az eső. Mire felértem elállt. Kicsit muszáj volt levetnem Julikát és szuszogni.

Újra esni kezdett. Most erősen. Egy néni esernyővel a kezében kedvesen megjegyezte, hogy hátul a puttonyban valaki ázik. Mondtam neki elől is. Még megjegyezte, hogy rácsöpög a gyerek orrára a víz. Hát gondoltam, a víz már csak ilyen. Valamit mondott még, de leléptünk. 1 perc múlva ragyogó napsütés lett. Április van, vagy mi?? A levelek szikráztak a vízcseppektől.

Ez a kedvenc kertem. A helyi szobrász lakik itt.

Séta után szunya. Hosszú.

Utána ebéd jön. Jött volna, ha nem romlott volna meg. Ezért együtt megfőztük a répa-krumplit. Egyszerű és ezt szereti Juli a legjobban. Juli úgy segít a főzésben, hogy minden hozzávalót megrágcsál egy kicsit.

Közben megérkezik Zsolt is. Újabb séta következik most már hármasban.

A vacsoránál már minden kreativitásunkat be kell dobnunk, hogy Julit meg tudjuk etetni. A legújabb, szerintem igazi mélypont, hogy ketten etetjük. Amíg az egyik betömi a gyerek szájába a főzeléket, addig a másik megtölti a kanalát és vár, hogy bumm eljuttathassa az ételt a célállomásra. Szörnyű eljárás, muszáj lesz rajta változtatnunk, bár közben jókat nevetgélünk saját pedagógiai csődünkön.

A fürdés, meg a lefekvés már a szokott rendben megy. Pancsolni csak apával lehet, mint ahogy a lefekvésnek is szigorúan ismétlődő a menetrendje.

Az utolsó puszi anyáé. Jó éjt Juli!

Árnyalatok

2008-02-27T14:08:00.002+01:00

Lassan vége a mézesheteknek Kölpinseeben. Három és fél hete érkeztünk Julival, március 2-án lesz egy hónapja. A nagyon pozitív első benyomások után, kezdjük látni a valóság árnyaltabb arcát. Mégiscsak így reális, hogy ne csak jó legyen.
Elsősorban Zsoltot érintő felfedezésekről van szó. Az uram munkája önmagában nem lenne fárasztó, nagy és életveszélyes problémák megoldásáról nincsen szó. Kicsi túlsúly, kicsi asztma, kicsi ez, kicsi az. Viszont az orvosi német nagyon sok fejtörést képes okozni neki. Alapvető a kötőmód és a passiv használata, zárójelentés kijelentő módban nem is íródik. (Még magyarul sem, ahogy látom.) Szintén érdekesség, hogy valami oknál fogva a háziorvosok, amikor a kölkök beutalóját írják, nem számítógéppel kopácsolnak, hanem kézzel írnak. De hogy miért, azt elképzelni nem tudom. Kisilabizálni a faxon elküldött kézírást az egészen érdekes feladat. Itt tehát nem is a német nyelvtudás a nehézség, hanem egyáltalán hogy az ember eljusson addig, hogy mi is van odaírva.
A másik, hogy kicsit kezd megcsappani az orvosok létszáma a klinikán. Elment az iráni potenciális dokihaver még február legelején. Helyette nincs állandó bőrgyógyász, csak egy konzulens, aki hetente kétszer jön ide. Áprilisban nyugdíjba megy a professzornő, és az év végén egy másik dokinéni. A professzornő összes betegét Zsolt kapja meg. Mindezek mellett a főorvosnő pedig nem hajlandó beteget felvenni, és amúgy a hétköznapi ügyekbe belefolyni és a hétvégén ügyelni sem, mert állítólag neki azt nem fizetik meg. Így viszont előállhat (elő is fog állni) akár olyan helyzet is, hogy a maradék orvoskák havi 10-11 ügyeletet visznek. Zsolt szerint 8 ügyelet lenne a normális felső határ.

Szerencsére itt az ügyelet nem olyan megterhelő, mint otthon, másrészt a klinika mellett lakunk, tehát itthonról is el lehet látni. Ez azt jelenti, hogy este megnézi az uram a gyerekeket, hogy minden rendben van-e, aztán hazajön, vacsi nemtom miegyéb, pár óra múlva visszamegy, megint felméri a helyzetet, és újra hazajön. Éjszaka pedig – ha jól tudom – csak akkor kell bemennie, ha a nővérek hívják. Plusz az ügyeletet jól fizetik.
A német nyelvi akadályokat úgy próbálja felfogni, hogy igazi tanulópálya, egy életre berögzülnek ezek a fordulatok. A csapatlétszám kibővítésén pedig dolgoznak, tehát ha nem is holnapután, de várható megoldás. Mellesleg németül tudó gyerekorvos és bőrgyógyász ismerőseiteket (lehetőleg feleség is legyen a doki mellett, hogy legyen pajtikám) riaszthatnátok.
Ami engem illet, nekem rá kellett jönnöm, hogy otthon mennyire jó dolgom volt. Óriási szabadságom volt. Hetente kétszer úszni jártam (szóló program 2x 1,5 órán keresztül!), és kb kéthetente vagy Zsolttal, vagy a lányokkal kiszabadultam a palackból. Esténként most is mehetnék, de kivel és hova? Az úszás mondjuk itt is megoldható lenne, majd ki is találjuk, csak még az elhatározás hiányzik.
Mindenesetre orrlógatásra okunk semmiképpen sincs, bajusza a menyasszonynak közelről sincs, csak éppen a nagyon pozitív első kép kezd helyrebillenni. Gondolom ez így természetes.

Véletlenek...

2008-02-25T11:06:00.012+01:00

...márpedig nincsenek. Mégis izgi ami történt. Egy fórumbejegyzést követően eljutottunk ugyebár a babaúszásra, amihez csak az utca végéig kell elsétálnunk. Teljesen más szálon, Zsolt egyik kolléganőjén keresztül kapcsolatba kerültünk az Essenlust biobolttal, ahonnan már rendeltünk is mindenfélét. Tegnap pedig, a babaúszáson kiderült, hogy a bioboltos és Elke az úszásoktató úgy vannak, mint borsó meg a héjja. Mitöbb ki is derítették valahogyan, hogy mi úszni járunk, tehát mindketten ismernek minket. Nem mintha ettől bármi megváltozna, csak mégis elsőre annyira hihetetlen, hogy a szálak így összeérnek. Márcsak azért is, mert mindketten a szárazföldön laknak nem a szigeten.
A másik pedig, hogy elejtettem az öltözőben egy fél mondatot arról, hogy lakást keresünk, és annyira nem tűnik egyszerűnek, hiába nézzük rendszeresen a helyi újságot (Ostsee Zeitung, mi más lenne a neve). Erre az anyuka, aki pont ott volt, adott nekünk egy telefonszámot és egy címet, ahol három szobás lakást ad ki áprilisi költözéssel magánszemély itt Kölpinseeben (ez ritka, általában közvetítőn keresztül mennek ezek a dolgok) egész normális áron 650 euróért. Kiderült, hogy elég régóta keres ő is, és ez a lakás tetszett volna neki, csak éppen nagynak találta kettőjüknek a gyerekkel. Nem nagyon akartunk hinni a fülünknek Zsolttal, olyan klassz lenne, ha itt maradhatnánk ebben a télen ugyan csendes, de nyáron sem túlzsúfolt, kedves kicsi faluban.
Elke-vel egyébként ma hosszan beszélgettünk. Épített saját maga természetes anyagokból egy ökoházat, aminek a kertjét óriási hordó alakú szauna díszíti. Böjtkúrát vezet, jógáznak, és összejárnak művészekkel. Főzőcskéznek, zenélgetnek, jól érzik magukat. Már alig várjuk, hogy egyszer meglátogathassuk.

A szauna

Maga az úszás hangulatos volt megint. Hagynom kellett Zsoltot és Julit kettesben kibontakozni, azaz kötelezően úsztam, az Ecsekiek meg játszottak a korlátnál. Azért egy idő után visszamerészkedtem hozzájuk. Merültünk is, állt is Juli a vízben kapaszkodás nélkül, szaunáztunk többször. Kezdjük megismerni a családokat, vagy legalábbis a gyerekeket. Anton, 4,1 kilóval született óriásbébi most féléves, nagyon ügyesen merül. Csak jön-jön felfele nyitott szemmel a vízben a legnagyobb nyugalomban. Oszkár, ő is féléves, Julival nagyon jóban van. Vigyorognak egymásra nagyokat. Az anyukája egyedül neveli, de ügyes lehet, mert még tanulni is van mellette ideje. Igaz a pici bölcsibe jár ide a faluba, de csak három napot a héten. Aztán van még kettő Lea, egy Klára, Paula meg más gyerekek, akikkel még nem beszélgettünk. Persze a szülők nevét nem tudom, de ez otthon is így volt. A gyerekekről mindent megbeszéltünk, amikor végre bemutatkoztunk egymásnak.

Heringfalu

2008-02-25T10:42:00.009+01:00

Péntek éjjel hatalmas vihar volt. Jégeső esett, faágak törtek le, barátságtalan arcát mutatta nekünk az északi táj. Szombat reggelre viszont az eső átmosta a levegőt és habár iszonyat szél fújt, időnként kisütött a nap. A felhők száguldoztak az égen, reggel 9 körül pedig már szedték össze a közterület fenntartó emberei az utcán a letörött faágakat.
Elhatároztuk, hogy kicsit kirándulunk a szigeten. A császárfürdőként ismert üdülőhelyeket mi még nem láttuk Julival, és nekem már benne volt a lábamban a bugi, hogy menjünk valamerre. A császárfürdők a sziget keleti részén vannak, és ezek vonzzák a legtöbb turistát. Nem véletlenül. 10km-es kiépített gyönyörű tengerparti sétány köt össze három települést, és olyan de olyan elegáns villák sorakoznak, hogy a fényképező csak úgy füstölt a kezemben.
Először Bansinba mentünk, megmutatta Zsolt, hogy hol nézett még anno lakást. A strandra vezető főutcán a gyógyszertár felett (hol máshol). Tuti jól nézett ki kívülről az épület, de nyáron itt állítólag egy gombostűt sem lehet leejteni, olyan tömeg van. Mondjuk most ezt még nehéz elképzelni, bár itt már most is több a turista, mint Kölpinseeben. Bansinban lakni kb. olyan lenne, mint Pécsen a Király Pizzéria fölött. (Puszilja bár, de) nem király.

A következő állomásunk Heringsdorf volt. Ezt a nagyon szellemes nevet (Heringfalu) Fridrich Wilhelm (Frigyes Vilmos) bírta adni a helynek, aki valami hercegféle (Kronprinz – jelentsen ez bármit) volt, és az ábra szerint rendkívül találékony is. Körülnézett, látta a halászok hálóit tele heringgel, meg egy falut, hát mit is mondhatott volna. Kb. mint ahogy Kecskemét neve létrejött. Van itt kecske, na meg mét, legyen neve Kecskemét.
A névtől eltekintve mindenféle magasrangú uralkodó, (pl. Vilmos császár – nyilván miatta hívják császárfürdőnek a helyet) és költő (Heinrich Heine), író (Puskin), festő stb. élvezte a Reizklimát (sós tengeri levegőt). Van egy tengerbenyúló hídjuk kb. 500 m hosszú, a végén hangulatos éttermekkel. Megfigyeltem, hogy a németek is nagyon bírják a giccseket, az éttermek ablakaiban gipsz hattyúk, hajók, lámpások, porcelán kacsák mosolyognak a szanaszéjjel fagyott turistára.

Az 500 m-es híd

Juli mondjuk ezt az egész témát nem értékelte, bömbölt rendesen a hídon, csak a harmonikás kacsatánca nyugtatta meg egy pillanatra. Bár lehet hogy csak ledöbbent. Aztán be is dobta a szunyát, mi meg hüledezve sétálhattunk a villák között. Tényleg gyönyörűek. Hatalmas ablakok, oszlopos teraszok, téli kertek, gondozott „nyári” kertek, hihetetlen.

Itt is nézett Zsolt egy lakást, megmutatta a házat. Egy utcával beljebb van, mint a nagyon durván menő villák. Sárgás épület első emelete és tetőtere. Magas fák között áll a ház, mintha egy darabka erdőben lenne. Az utcára kicsi, pirosra festett kovácsoltvas kerítésű terasszal néz, a két szélén rövid oszlopokkal és leomló növényekkel. A ház oldalában van a téli kert (az étkező-konyha része). Viszont a tetőtér ablakai lőrés méretűek és Zsolt elmondása szerint nagyon alacsony a tető is, még egy pelenkázó asztalt sem igen tudnánk beleállítani. Még szerencse. Nem hiszem, hogy el tudnám magam képzelni egy ilyen elegáns helyen, nem az én világom. Itt tényleg még a szendvicset is késsel-villával kell enni.

Hazaérve és pár órás pihi után estére kiderült, hogy a vihar bekavart a klinika fűtési rendszerének, a meleg víznek és a szervernek is, szóval kicsit hüvi volt, és no net. A hőfok csak Juli miatt volt izgi, de szerencsére ezt sikerült orvosolni. Az egyik nővérke telefonált az urának, hogy ugyan hozza már be az olajradiátort a Herr dr Ecsekinek, mert megfagyon a kölke. És a fiuk egyszercsak megjelent nálunk gumicsizmában hóna alatt az olajradiátorral. Beüzemelte Zsolt, szóval Julika nem fagyott meg. És ez a lényeg. Mi meg szoktuk az egészséges hideget.

Először a klinikán

2008-02-21T21:34:00.001+01:00

A hogyan bűvöljük el apa kollégáit játékban Juli ma kitűnően szerepelt. A bőrgyógyásznál megölelgette a mackót, és a mackós alátétet, nyüzsgött egyfolytában, vigyorgott a nővérre és a doki nénire is. A kezére kapott egy krémet és amúgy pedig megdicsérte a doktornő Juli bőrét (a kezén kívül), hogy nagyon szép. Ezután ahogy haladtunk a klinika folyosóin még további Schwesterek jöttek, azoknak is jutott a Juli-mosolyból. Nekem mindenhol Frau Ecsekiként kellett (volna) bemutatkoznom. Erre egyszerűen nem áll rá a szám, automatikusan Zsófia Tényiként nyújtom a kezem.
Zsolt orvosi szobájában a legkirívóbb tárgy egy óriási sárga elefánt lila kalapban és sálban, plusz a falon rengeteg prospektus sorakozik. A „Miért nem alszik a gyerek?” és a „Rota vírus” prospektust hazahoztam. A Rotát még nem olvastam, viszont az alvásról szóló tájékoztató azt írja, hogy egy 6 hónapos gyereknek elméletileg már éjjel nincs táplálékigénye. A kicsik mégis akár 10x is felébredhetnek, mert olyan az alvási ritmusuk. A prospektus szerint leginkább a szülőkön múlik, hogy mit alakítanak ki a gyerekükkel, sokszor csak megnyugtatásra van szükség, hogy vissza tudjon aludni a pici. Ojjé. Bár végülis a szopi nyugtat, szóval célt értünk, mégha nem is nagykönyv szerint.
Végül ismét találkoztunk egy Birgittel, de most nem a lakberendező főnökasszonnyal, hanem a titkárnőjével. Nagyon egymásra találtak Julival, szinte átkéretőzött volna Juli hozzá a végefelé. Aztán pedig földön kúszott (Juli), a hivatalos papírokat szerette volna megenni, teljesen bezsongott. Birgit2 visszavárja Julit bármikor. A beszélgetés során pedig kiderült, hogy itt mindenki mindenről tud velünk kapcsolatban. Hogy merre jártunk, mit csináltunk, hogy az elején nagyon macerásak voltak az éjszakáink stb. Mindent, amit valamiért valakinek elmondtunk. Mindegy kinek. Szépen adják tovább egymásnak az infót rólunk. Még jó, hogy nincs egy titkos életünk…

Rövid hírek

2008-02-21T00:24:00.002+01:00

Hétfőn újra őzekbe botlottunk Julival. Hárman voltak, mint egy kis család. Kereszteztük az útjukat, a kicsi nem tudott átjönni az ösvényen. Mögöttünk aztán mégis átszaladt a szüleihez. Nem lehetett magasabb 1,2 méternél. Kis cuki volt, látszódtak a bordái.

Este a tengerparton döbbenetes mennyiségű varjú van. Kolbászolnak a parton, ülnek a fák csúcsain. Hitchkock-i érzés.

A lakáskánkban újra megjelentek a mesterek. Most ágyügyben és szennyeskosár témakörben jártak nálunk. A sefin nem szereti, hogy a matracaink a földön hevernek, akar adni nekünk másik ágyat. Megnéztük, kettőnk között lenne egy helyes fadarab. Romantikus összebújásokat az ember hátába koccanó falécen nehezen tudok elképzelni. Zsolt sem, maradunk a matracon.

Beszereztük a hiányzó kábelt a házimozihoz a falusi hifi boltból (na nem a miénkből, a szomszédból), most már lehet dvd-zni is, minden funkcióját tudja a szerkezet. NDR Kult rádióadó felelhet meg a helyi Kossuth és Bartóknak egyben, az Ostsee rádió pedig a helyi Sláger. Petőfi, Café, Tilos vagy bármi ilyesmi nincs.

Próbálom kibogozni az itteni anyasági juttatásokat, a GYED és a családi pótlék megfelelőit.
Írtam emailt a hivatalnak, meglátjuk mit reagálnak. Külföldiként, úgy hogy egy percet sem dolgoztam itt, érdekes a helyzetem.

Interneten rendeltük meg a bio zöldségeket, gyümölcsöket, húst egy 12 oldalas listából, amit előtte szépen kiszótáraztunk. (Tarja, felsál, csülök, isteni szavak németül is) Ha minden igaz, pénteken szállítják. Remélem azt amire gondoltunk. A szombat délelőtt így felszabadult, lehet kirándulni vásárlás helyett.

Zsolt fél 5 körül mindennap hazajön. Nincs panaszáradat, letargia csak nyugalom. Minden rendben, sokszor együtt megyünk sétálni hármasban.

Juli hírek:
- Hosszasan, élvezettel rágcsál mindent amit mi eszünk, legutóbb a sült csirkecomb csontját.
- Ha meghallja a gyerekdalokat, megy azonnal a számítógéphez, tudja, hogy otthon mindig a gépről szólt a hang. Megmutattuk neki, hogy a Halász Judit néni a házimozi hangfalában van (mind az 5-ben) a gyerekekkel együtt. Dülöngél, zümmög a zenével együtt.
- A kezén az ekcéma nagyon lassan javul, hólyagok nincsenek, de a bőr rétegekben hámlik, hiába kenjük krémecskével.
- Átalussza újra az éjszakát pár napja.
- Már vigyorog a németekre is (a technikusokra és a főnöknőre)
- 3 mesekönyv segítségével etetjük. Ennyi kell ahhoz, hogy ne akarjon kimászni a székből. Kedvence a rajzolt vagy fotózott csibe képe, a macskák, a medve, a nyuszi és a virágok.
- Kizárólag állva hagyja magát pelenkázni.

Torekenykevel az usziban

2008-02-17T23:08:00.001+01:00

Par napja kideritettuk, hogy a babauszi vasarnaponkent 10-1-ig van az utcankban levo Seerose hotelben. Ezen a hosszon meglepodtunk, Juli otthon 45 perc utan is nemegyszer lilan es dideregve jott ki a vizbol. Felteleteztuk, hogy itt nyilvan nem foglalkoznak a gyerekekkel, gondoltuk, hogy ez egy idointervallumot jelol, aminek kereteben akkor jonnek a mamik, amikor akarnak es azt csinalnak a babakkal, amit akarnak.
Ennek megfeleloen 11 ora korul leptunk be az uszodaba. Egy 10-15 meter hosszu, 1,35 m mely medencet lattunk, ebbol nyilik a pezsgofurdo, illetve van mellette egy kismedence vadliig ero vizzel. A nagymedence vegenel ult Elke, az oktato. Javasolta, hogy 10-re jojjunk legkozelebb es tervezzuk valoban egesz delelottosre a programot. 10-kor mindenki bemegy a vizbe, van egy kozos uszas, aztan jon az egyeni foglalkozas a gyerekek tudasszintjenek megfeleloen. Karuszo, gumikacsa, labda van par, de sokkal kevesebb, mint otthon. A delelott a szulok es a gyerek kozos vizes programjarol szol, teljesen szabadon eltoltheto kb 11-tol. Lehet uszni, szaunazni, megint uszni, pezsgofurdozni, mikozben Elke vegig segit, figyel es tanacsot ad. Ha ehes a gyerek ehet, szopizhat, alhat is, barmi amit csak szeretne.
Nahat, nahat gondoltuk, ez igazan jol hangzik. Julcsival indultunk is a vizbe a szokott modon zuhanyzas utan. A viz huvosebb volt, mint otthon, Juli egybol lila lett, meg az oldalan a kis foltja is, es csimpaszkodott a nyakamba veszettul. Aztan jott Elke, osszebaratkoztak, kapott Juli karuszot. De ez total felesleges volt, belem kapaszkodott a pindur minden erejevel. Kiprobaltuk a pezsgofurdot is. Hat annak nagy pruszkoles lett a vege, a mindenfele bugyborekolo viz belement a szemebe, szajaba.
Viszont a tobbi gyerek egyertelmuen sikert aratott. Vigyorgott rajuk, beszelt hozzajuk, beindult a babanyelv. Az anyukak meg elkezdtek kivancsiskodni. Mennyi idos Juli, hogy hivjak stb. Mikor kiderult, hogy 10 honapos a lanyzo, akkor megallapitottak, hogy igen filigran forma. Hat ugyebar a nemet gyerekeket elnezve ez a megallapitas nem volt meglepo. Villogtak a combok, domborodtak a pocakok. Volt ott egy testverpar is, ahol 14 honap korkulonbseg volt a batty es a hugica kozott. Gondoltam Timire, itt 5 honapos volt a kisfiu, amikor terhes lett az anyuka a masodik babaval. A nagymama foglalkozott a fiuval, anyuci a kicsi lannyal. A kisfiunak volt egy labdaja, persze Juli egybol ravetette volna magat. Ha tudta volna. A mindig tovauszo labda utan kellett menni, amit mi egy szolid setaval oldottunk meg. Kivetelesen hagyta, hogy megfogjam a kezecskeit, es szepen lepegettunk elore a kisvizben a labdaig. Aztan jott a srac, kicsit beszelgettek telepatikusan es elvitte a delfines lasztit.
Vegul az anyukak es az oktato lany is mondta, hogy varnak minket kovetkezo vasarnap is. Szerintem menni fogunk. Mar csak azert is, mert utana mindannyian 3 orat aludtunk.

A Sefin vacsoraja

2008-02-17T21:47:00.001+01:00

Szerdan tert vissza Zsolt fonokasszonya a kethetes szabadsagrol es csutortok estere mar be is jelentkezett hozzank, hogy egy par szot beszeljen Zsolttal. Szinte szomszedok vagyunk, ugyanabban a hazban lakunk, csak mi a foldszinten, o meg a masodikon. Aztan lemondta egy hivatalos ut miatt, attettuk pentekre. Jobb is volt ez igy, megiscsak megunnepelhettuk a Magyarorszagon is rendkivul tradicionalis szeretetunnepet. (Kb 20 eve ismerik errefele is a Valentin napot).
Birgit (Julinak mar neni) 50 felett lehet, egyedulallo, nagy dumas, dinamikus, az a tudjamitakar tipus, viszont eleddig nagyon kedves velunk, kicsit potmamas. Egymaga iranyitja a klinikat es intezi a penzugyeket is, csak egy titkarno segit neki, jo sokat robotol. Hamburgbol jott, soha elotte nem elt meg Kelet-Nemetorszagban. Kicsit maganyosnak tunt, neki a szigetlakok annyira nem jonnek be, szerinte mogorvak sokszor es maguknak valok. Biztos igaza van, mi megcsak ket hete vagyunk itt, na meg egy kisgyerekkel aki ugyebar altalaban vigyorog, de legalabbis nem ijed meg az idegenektol, kicsit konnyebb.
Kiderult, hogy a sefin 3 eve van itt, es ot nagyon utalatosan, ridegen fogadtak, ezert gondolta azt, hogy ha mar idejovunk Magyarorszagrol, akkor nekunk legyen egesz mas a fogadtatasunk. Ezert ujittatta fel a lakast, uj padlo, festes, uj furdo, uj butorok stb stb. (Mondjuk nyilvan ez egy hosszutavu befektetes, ha mi kikoltozunk innen, ez a lakas megmarad.) Most is kerdezte, hogy mire lenne meg szuksegunk. Nem akartunk pofatlanok lenni, csak annyit mondtunk, h van egy rakat cd-nk es dvd-nk, szeretnenk valamin lejatszani. Ez keves volt neki. Meg nyaggatott minket, hogy naaaa naaa mondjatok meg, hogy mire van szuksegetek. Oke, akkor meg egy szennyestartot is szeretnenk. Jo. De piritosotok van? Nincs. Meglatta a foldon a matracokat, amiket a nagy agyrol levettunk es kihoztunk a kis szobabol, hogy ne egy szobaban aludjunk Julival. Felcsillant a szeme. Kaptok akkor egy masik agyat, ami nem annyira dominans mint a kovacsoltvas agy, ide a nappaliba is beteheto. Mindezt hetfon le fogjuk rendezni, monda a fonokneni. Amit eddig lattam belole az alapjan azt mondom, hogy ez igy is lesz.
Ez a vacsi egyebkent mar sokkal gordulekenyebben ment nemet nyelv szempontjabol, mint a legutobbi. Mar nem volt ez a jesszus milyen nyelven beszelek ufo vagyok vagy mi erzes, kezd termeszetesse valni a nemet kattogas. Sokat meselt magarol a sefin, meg a klinikarol, es kifejezte, hogy o mennyire orul Zsoltnak es hogy Zsolt tudasa milyen uj lehetosegeket hordoz magaban a klinika javara is. Buszke voltam a kicsi uramra.
Felhoztuk neki, hogy lassan azert jo lenne, ha megmondana, hogy mennyit fizessunk havonta a lakasert. Erre a kerdesre nem volt felkeszulve. Azt mondta, nekunk kell kigondolnunk, hogy mennyit szeretnenk fizetni. Ezzel jol feldobta a labdat. Tudja, hogy nem akarunk visszaelni a kedvessegevel es azt is, hogy pontosan tisztaba vagyunk a berleti dijakkal. Egy ilyen lakas normal esetben belekerulne 500 euro + rezsibe (kb 200 euro) errefele. Azert azt hiszem, ennyit nem szeretnenk fizetni…(175.000 Ft, bar nem szabad atszamolni). Meglatjuk majd, meg gondolkodunk hogy mit is mondjunk.
A vacsora vegen meg azt is felajanlotta, hogy ha ugy adodik, akkor szivesen vigyaz Julira. Teljesen ugy valtunk el, mintha egy tavoli nagynenibe botlottunk volna.
Meg egy mondat tartozik ide. Masnap este az ajtonk elott talaltunk egy hazimozi rendszert. Birgit, ha mar ugyis beugrott a varosba, megvette nekunk. Osszeszereltuk iziben. A TV-hez nem tudjuk csatlakoztatni a lejatszot, mert hianyzik egy kabel, de zene mar van. Es ez a lenyeg. Minden sarokbol szol a komolyzene. Meg a gyerekdalok is. Majd hetfon en is kielem a zenei vagyaimat…

Babauszi

2008-02-14T16:16:00.000+01:00

A gofeminin.de oldal forum reszen ratalaltam egy itteni (szigeti) ribire, aki kisgyerekes anyuci es a decemberi forumbejegyzes szerint a gyerekevel tarsasagot, programokat keresett. Gondoltam vesztenivalom nincs, irok neki, hatha azota o mar korbejarta a temat. Megirtam, hogy idekoltoztunk es hat kutyat sem ismerunk es valamit csinalnek Julival. Ha tud, segitsen. Masnap megjott a valasz, mondta hogy tulkepp szivesen segit. Mikor jottunk, kik vagyunk, meg ilyenek. Egyebkent az emailcime kukacka3@…. persze nemetul. Kivancsi vagyok mifele csaj lehet aki ilyen emailcimet ad maganak. Valaszoltam, hogy kik vagyunk es hogy ne csinaljon ugyet belolunk, csak a sajat tapasztalatait mondja el, mondjuk babauszas teren ha van neki. Ma megjott a valasz. Allitolag 10 kerek percre laknak tolunk, keteves a kolke, es az utcankban (kb ugy mint otthon volt a Rubin) van a babauszas a Seerose (Tavirozsa) hotelben. Es varja, hogy irjak megint. Olyan jo, ugy orulok!!! Talan ok is odajarnak. Valaszolok is majd a lanyzonak, holnap elsetalunk a hotelbe, felderitjuk a terepet Julival es hat ha lehet, beindul az uszi program.

Zsolt mindennapjai

2008-02-14T16:14:00.000+01:00

Az elso par nap utan, amikor megmutattak Zsoltnak, hogy mit hogyan kell csinalni, mostanra onallova kellett valnia. Gyerekeket vesz fel, szulokkel egyeztet, kezeles meghosszabito javaslatokat ir es mikor lejart a kezeles, 3 oldalas zarojelenteseket keszit. Ez utobbi ugy tortenik itt, hogy a dokiknak van egy-egy diktafonjuk, amire ramondjak a zarojelentes kulonbozo reszeit, es ket adminisztrator pedig mast se csinal, csak gepbeirja az elmondottakat. Az adminisztratorok vakon gepelnek, az orvosok azert itt sem, meg itt ciki is lenne ha egy orvosnak adminisztracioval kellene foglalkoznia. Ez igy mind nagyon jol hangzik, amig ugyebar az embernek nemet az anyanyelve. Ha tortenetesen ez megsem igy van, es az anyanyelv magyar, akkor ugyan mondogatja a diktafonba a maga nemetsegevel a mondatokat, csak kerdes, hogy az adminisztratornak van-e joga kijavitani a hibakat, esetleg ugyanazt a tartalmat atfogalmazni. Vagy, marad a magyaros nemetseg.
Zsolt arra kerte meg az adminisztratort, hogy ugyan kalapalja mar ki a mondatait, viszont hogy okulhasson belole, nyomtassa ki a szovegeket es adja neki oda. Namost ez nem olyan egyszeru am itt, mint ahogy ez hangzik. Az adminisztratornak engedelyt kell erre kapnia a titkarsag vezetojetol, hiszen ha belenyul az orvos szovegebe, akkor valahol felelosseggel is tartozik a modositasaiert. A masik pedig, hogy itt nagyon komolyan veszik a hivatalos dokumentacio kezeleset. Meg az orvosnak sem nagyon adjak oda a zarojelentest, illetve ha megis, akkor olvasas utan bizony az iratmegsemmisitovel le kell daralni. Mindenkinek szemelyreszabott iratmegsemmisitoje van. Fenymasolni a sajat vagy egymas zarojelenteseit pedig nem szabad. Vegulis ezekkel a dolgokkal megintcsak nincs semmi gond, csak hat ugye a megszokas nagy ur (hany zarojelentes fenymasolatot dobtam ki otthon siman a kukaba nem szettepve) a nyelvi nehezsegek pedig sokat lassitanak az ember munkajan. Vegulis ha jol tudom, most ott tart a dolog, hogy az adminisztrator idonkent besegit Zsoltnak, de inkabb a kijavitgatasban segit, kigondolnia egyedul kell a tartalmat. Szerintem ez orult jo nyelvtanulas, persze idoigenyes es turelmet is igenyel. Az adminisztrator szerencsere jofej, szoktak mosolyogni a nyelvi csetleseken-botlasokon. De csak diszkreten. Ahogy elmondja az uram, itt eros kasztrendszer van, amiben az orvos all felul, es az adminisztrator joval alatta. Orulet lehet. Nekem a legjobb haverjaim a technikusok, persze lehet hogy a hausfrau kaszt joba lehet veluk. Nem tudom, es nem is erdekel. Mi igyekszunk jofejek lenni mindenkivel korulottunk.A masik. Itt mindennek rendben kell mennie. Ha valami aprosag nem stimmel az problema, amit surgosen orvosolni kell. Eppen ezert tegnap tartottak Zsoltnak es a tobbi orvosnak is tajekoztatast a KEZMOSASROL. Azt hinne az ember, hogy ez olyan egyszeru. De, barmikor idejohet valamilyen hatosag ellenorizni a tisztasagot, hoznak UV lampat, az orvosnak be kell raknia a kezet ala es ha vannak foltok, van buntetes is. Es itt jon a nemet alapossag. Levetitettek a dokiknak egy fel oras ismerteto filmet a kezmosas helyes meneterol. Ugyebar eloszor az ember megmossa ahogy tanulta gyerekkoraban. Aztan megdorzsoli egyik oklevel a masikat, utana az ujj tovekbe is bemos, az ujjakat egyenkent is megmossa es igy tovabb, amig ragyogo szep tiszta nem lesz a kisujjkorom melletti bor is. A kezmosas nem rutinfeladat, hanem szertartas. Mindannyian kaptak egy kis zacskocskat, amibe az ekszereiket kell tenniuk, nehogy elvesszen. Termeszetesen a kezmosaskor mindent le kell vetniuk. Szoval majd vennunk kell valami nyakbaakasztos dolgot, amire a kis zacskot ra lehet akasztani, nehogy elvesszen.

Uj butorok erkeztek

2008-02-12T23:13:00.000+01:00

A legtobbszor latott nemet „haverom” a klinika technikusa (Asszem Arne a neve). Tegnap is jott, kicserelte az izzot a hutoben. Ma is jott egy masik nemettel, hogy behordjanak meg par ikeas butort. A gazd.ig. 2 hetig szabin volt, es visszafele jovet megvette az Ikeaban a meg hianyzo cuccokat nekunk (persze a klinika koltsegere) es a kombi Audijan ideszallitotta szigetre. Kaptunk egy polcot (talan Timi mintha nektek lenne ilyen), egy szamitogepasztalt, egy kis polcot cd-knek es dvd-knek, vallfakat, papirkosarat es meg ki tudja. A szakik hipp-hopp behordtak mindent (mar osszeszerelve), felallitottak ahova kertem es tavoztak. Meg Juli azert dobott a haveromnak egy szegyenlos mosolyt bucsuzoul.

Es akkor jott a pakolas. Kiderult, hogy veletlenul olyan dobozt is kihoztunk, amire abszolut nincs szuksegunk. Igy peldaul eleg sok szepirodalmi konyvunk van. 3 Szabo Magda, Orkeny osszes, Marai, meg ilyenek. Kicsit vicces, ahhoz kepest, hogy amugy 2-3 konyvet engedelyeztunk magunknak fejenkent az orvosi konyveken kivul, mondvan hogy ugyis megyunk nemsokara haza. Olyan konyv is van, amit tartalmanal fogva egyszeruen nem raktam ki a polcra. Pl.: Kepes bibliai utmutato gyerekeknek. Minek?? Ja, a dobozokba bekerult kb 50 db audio kazetta. Pl. Tic Tac Toe, vagy Janet Jackson. Mit csinaljak veluk? Idejet nem tudom mikor hallgattuk oket, ja es lejatszonk sincs. De a dijnyertes megiscsak a dvd taviranyitonk, amihez termeszetesen a dvd otthon maradt. Na ezeket dobozban hagytam, mennek a pincebe. Amugy minden mas a helyere kerult es a nappali szerintem elegge hangulatossa valt. Erzodik hogy lakunk benne, mar nem steril.

Zö Bambik

2008-02-12T23:09:00.001+01:00

Tegnap fejbevagott a felismeres, hogy mennyire jo dolgunk van. Na nem azert mert legalabb 10 Hans biztos, hogy akad a faluban vagy mert mindenki ekes nemetseggel beszel, hanem minden masert, amit most hirtelen fel tudnek sorolni. Leginkabb a termeszet nyomja az orrom ala rendszerint, hogy vazze jo helyen vagy. Tudod, ugye? Minden egyes setanal radobbenek erre.
Kolpinseenek a fekvese nagyon idealis. Ha berakjuk magunkat origoba, orral mondjuk elore eszaknak, eszak-keletnek, akkor elottunk vagy kozvetlenul a tengerpart van (menjunk vegig mondjuk a Strandstraßen), vagy erdosav, amin keresztul szinten a tengerhez lyukadunk ki. Mondhatjuk erre persze, hogy jo-jo, ez nem nagy ugy, ilyen sok helyen van. Akkor forduljunk el 90 fokkal, es a Strandstraße tuloldalan setaljunk le a Kolpinsee nevu tohoz, ahol a nadasban kacsak, hattyuk es ilyesmik uszkalnak. De ha meg erre is azt mondjuk, hogy na es akkor mi van, akkor forduljunk megint 90 fokot es egy 45 perces setaval erjuk el az Achterwassert, ami megint csak egy to. Szerintem ez azert eleg jo.
Tegnap egy gyors bevasarlas utan a helyi abeceben, (lattam egy anyukat hasonlo koru gyerekkel, mint a Juli!!! Persze nem mertem megszolitani.) az erdo fele vettem Julissal az iranyt, hogy szippantsunk egy kis friss levegot. Szurke, kodos ido volt, jo melegen feloltoztettem a pindurt, es varakoztam hogy elaludjon. Jol tettem, hogy az erdobe mentem, ott senkit sem zavart hogy razenditett az o sanyaru sorsanak megeneklesere. Rajtunk kivul csak a kodbe bugyolalt hatalmas tolgyek es fenyok voltak, az avarban puhan gurult a kiskocsi. Kislany megnyugodott, ettol anyukaja is, indulhatott a gurigazas.
Az erdo szelen hatalmas löszfalrol lehet kikukucskalni a vizre. A nagy szurke viztomeg nyugodtan hullamzott es a part felett atrepult egy hattyu. Olyan egyedul voltam es olyan nagy csond vett korul, kiszellozott az agyam rogton. A tolgyfakrol eszembe jutott a nepdal: erdo is van, makk is van, majd meghizik a kis kan. Tenyleg, itt nincsenek allatok? Remeltem, hogy nem talalkozunk ilyesmivel, bar mar magam elott lattam, ahogy a testemmel vedem meg Julit mondjuk egy felduhodott vaddisznotol.
Rottuk a koroket kulonbozo osvenyeken, es mar egy oraja setaltunk, amikor gondoltam, hogy egy utolso kanyar utan hazamegyunk. Es akkor egyszercsak elottunk 20 meterre megjelent egy ozike. Na de ez nem olyan erzes am, mint amikor az auto biztonsagabol, vagy a kerites mogul latjuk az allatot! Ez inkabb olyan, hogy jesszusom, nyugi, nyugi, nem lesz baj, mindjart megijed es elfut. Az ozike 1,5-2 meter magas lehetett, tenyleg elfutott. Aztan haladtunk tovabb, es par lepes mulva balrol is megint kb. 20 meterre meglattam egy masik oziket. Az is meretes volt, allt es minket nezett. Es....De persze nem lett baj. Szepen toltam a babakocsit tovabb. Ezutan felebredt Juli is. Nem tudom latta-e az ozeket, remelem igen, gyonyoruek voltak.

Aggodalmak es ujdonsagok Juli korul

2008-02-10T13:38:00.000+01:00

Ugy tunik ekcemas a pindur keze. Elsosorban a huvelykujja az, amit eloszeretettel szopizik, de van par holyag a tenyeren is. Mitol jott ez ki? Azt tudjuk mindketten, hogy az ekcema joreszt lelki eredetu, illetve belejatszhat mososzererzekenyseg, vagy mas ilyesmi. A tenyeren nem gondolom, hogy mososzererzekenyseg lenne. Lehet, hogy a koltozes miatt van ? Egyelore tippelgetunk, es rosszul erezzuk magunkat emiatt. Megmutatjuk Zsolt borgyogyasz kollagajanak jovo heten (ha engedi), es addig is beszerzunk egy kis koromviragot, mert megerdemli.
A masik aggodalomforrasunk, hogy sokkal nehezebben alszik el itt Juli, mint otthon. Otthon az altatas napkozben es este sem volt bonyolult, kis simogatas, enekles, es az agyban mar fordult is a macihoz es aludt. Ehelyett itt eroteljes sirasban tor ki minden egyes alkalommal ha beteszem az agyba, meg akkor is, amikor latom, hogy elajul a faradtsagtol. Egy hete vagyunk itt, biztosan nehezebb neki beleszoknia az uj kornyezetbe, mint nekunk. Nem is vagyok turelmetlen vele, csak nagyon sajnalom, megszakad a szivem a krokodilkonnyek lattan. Meg ugyebar orulnek, ha valami megoldast talalnek erre a helyzetre. Addig is ha lehet, meg jobban figyelunk ra, egyertelmuen o a kozpont, sokat szeretgetjuk.
Es az ujdonsagok. Ma elkezdett tancolni. Szolt a Gryllus Vilmos, kapaszkodott az etetosszekebe, es riszalta magat jobbra-balra, a fejet is dontotte jobbra-balra. Cuki volt. Amikor felemelte Zsolt, akkor az apja vallara tette a ket kis labat es onnan rugozott tovabb.
Felfedezte a hangerejet is, eloszeretettel kiabal. A tegnap delutani setat peldaul nagyreszt vegighangoskodta. Neha mar egesz eroszakosnak hat emiatt, ugyhogy inkabb mondjuk neki, hogy kedves legyen es kis cica-mica, ahogy altalaban lenni szokott. Egyelore bevalik, hallgat rank. Egy percig. Aztan ujra kiabal, ha olyanja van.

Eszi az egesz banant, es megivott egy fel poharral az en cekla-alma-repa levembol.

Az elso fecske

2008-02-10T13:36:00.000+01:00

Szombaton volt egy vacsoravendegunk! Persze se o, se mi nem igy terveztuk, de ha mar igy alakult, nem tiltakoztunk. A munkakozvetito pasas, aki Zsoltnak az allast szerezte, bejelentkezett delutan 5-re, hogy kulonbozo biztositasokrol meseljen. Eredetileg csak delutan 5-6 kozottre szolt a randi, de vegul este 10-kor tavozott nagy megelegedessel. Eladta amit akart, jol is lakott, es meg szerintem egesz jol is szorakoztunk. Ami azert nagy szam, ahhoz kepest, hogy egesz este nemetul kellett beszelgetnunk. A vacsora kozben egyszercsak volt egy pont, amikor rajottem, hogy iszonyatosan szurrealis ez a nemet nyelvu beszelgetes, es emiatt kiult egy konstans mosoly a szamra. Mikor mar majdnem elrohogtem magam, gyorsan felalltam es szerviroztam a kovetkezo fogast. Na nem kell nagy dologra gondolni. Otthoni joszokasokhoz hiven tobb liternyi huslevest gyartottam meg elozo nap egy egesz csirkebol (feldaraboltam eletemben eloszor egy ilyen szarnyast a fozes elott, mikozben erosen koncentraltam, hogy a gyomrom tartalmat benttartsam a helyen), es csinaltunk gorog salatat a mindenfele hideg felvagottakhoz, sajtokhoz. A makler lelkesen belapatolta a levest, majd kessel villaval ette a szendvicseket es a gorog salatat. Zsoltnak is megy ez a mufaj, de en gondoltam, hogy elvezem a hazai palya elonyet, es meg mertem fogni kezzel a kenyeret. Ettol a kis aprosagtol eltekintve laza beszelgetes alakult ki, mar a hazepiteserol, es a moszkvai kalandjairol sztorizott az urge, majd en is megprobaltam nemetul elmeselni az interrailes kalandunkat Banyaval. Csak a lebukasra tertem ki, gondoltam az kicsit blama lenne, ha azt is elmeselnem, hogy Lyont osszekevertuk a parizsi Gare de Lyon palyaudvarral. Azt hiszem, akkor fogunk igazan jol tudni nemetul, amikor egy amugy vicces sztorin a nemetek is nevetnek. Mi azert jol szorakoztunk Zsolttal, hiszen mar nagyon jol ismertuk ezt a tortenetet.

Hivatalos ugyek

2008-02-10T13:33:00.000+01:00

Balatonszepezd2-n az elet tovabbra is a varakozasainknak megfelelo nyugodtsaggal telik. Menetkozben mar hivatalosan is szigeti lakosok lettunk Julival is, indulhat a veszedelem. Papiron az Ecseki csalad Nemetorszagban egyesult vegre, merthogy Juli es en Pecsrol, Zsolt Pestrol koltozott ide.
A bankba is beugrottunk egy autogrammra, hogy ne csak az uramnak legyen hozzaferese a bankszamlankhoz. Egy mondatot mondtam: “A ferjem mult heten nyitott Onoknel szamlat”, mire a no arcara szeles mosoly ult ki, mondta, hogy hat persze es mar vette is elo a papirokat. Biztos nagyon emlekezetes lehetett a talalkozoja Zsolttal (vagy ilyen kevesen nyitnak naluk szamlat), mert ranezett az autoshordozoban bekesen figyelo Julira, es megallapitotta, hogy „tissssszta apja ez a gyerek!!“ es osszecsapta a kezet. Minden jot kivant nekunk, csüssz es mi mar ott sem voltunk. Egyebkent a gutentag meg csak-csak hasznalatos errefele (multkor egy heteves forma kolyok gatyamtagozott le engem), de a viderzen (vodorszen) helyett mindenki csüsszt mond. Amugy pedig egyedul a torok doner kebabos tegezett le eddig, amikor megkerdezte, hogy honnan jottem. Mikor kiderult, hogy madzsar testver lennek, akkor mar rakta is volna a csiposet, meg a hagymat, de azert idoben szoltam, hogy nem nem, nem minden magyar szeretni csipos, torok testverem.
Tovabbi elorelepesunk az is, hogy mar van postaladank. Milyen nagy dolog is ez!!! Bekerultunk a levelezesi veraramba. Ki van irva ra, hogy Fam. Ecseki, ugyhogy johet minden kuldemeny. A cimunk: D 17459 Seebad Kölpinsee, Jägerstraße 9. Deutschland. A Tenyi nincs kiirva, mert itt engem Frau Ecsekinek hivnak a germanok szamuzve a Tenyi identitasomat. Majd teszek is panaszt, hogy elnyomnak.

Izgalmak

2008-02-07T22:34:00.001+01:00

Ma izgi napunk volt. Zsolt munkalkodott, mi csajok pedig turistaskodtunk.
Zsoltnak ma “szulok iskolaja” programon kellett resztvennie, ahol arra tanitjak az anyukakat, hogy mit csinaljanak az asztmas vagy sipolo legzesu gyerekekkel, ha nincsenek orvos kozeleben. Azt mondta, nagyon kellett figyelnie, hogy mindent megertsen es kovetni tudja. Szerintem biztos raall majd erre is a fule, es konnyebb lesz idovel.
Mi Julesszal viszont elmentunk a szarazfoldre, magunk mogott hagytuk a szigetet. Ehhez at kellett menni Wolgast hidjan. Hat ez nagyon kiraly dolog. Nagy, kek forditott U betut kell elkepzelni az ut felett, az u vizszintes reszeben kicsi hajoablakokkal es az epitmeny szelen egy kukucskalo uvegkamraval, meg egy oriasi csorlovel. Gondolom fel is lehet ra menni, azert van a kukucska lehetoseg. Odafele es visszafele is megbamultam a hidat, nekem nagyon bejon, majd egyszer megallok es lefotozom, de csak gyorsan nehogy felhuzzak es beleessunk a vizbe.
Uticelunk Greifswald 1 orara volt kocsival. Mellesleg a bioboltba mentunk. Vagyis cammogtunk. Merthogy abszolut nem vilagos az itteni KRESZ se Zsoltnak, se nekem. A sebessegkorlatozas nem oldodik automatikusan a kov keresztezodesben, viszont annyi merot raktak ki az ut menten, hogy szerintem ennyi egesz Nemetorszagban nincs. Szoval bekes 50-nel haladtunk elore, gondoltam kozben Szoszire, szerintem megorulne ilyen korulmenyek kozott, nekem is nagy onuralmat kellett tanusitanom, pedig nem vagyok egy szpidi Gonzalesz. Juli szunya uzemmodban utazott velem, kozben hallgattam az Ostsee radiobol Jackot es a Listen to your heartot techno valtozatban.
Greiswald tuti hely. Egy igazi varos. Ami az utobbi minihelyek utan nagyon uditoen hatott. Tele diakokkal, akik bringan nyomultak mindenfele, es nemcsak nyugdijasok meg kisgyerekes anyukak. Persze ezekbol is volt sok!! Szoval jo kis nyuzsi volt. A foter szepen le van macskakovezve, es korbeveszik meg a 16. szazadban epult hazak. Az egyikben a turista informacio, kertem is par tajekoztatot, majd most elolvasom. A foteren zoldsegesek, viragosok arultak a portekat, korben a hazak aljaban pedig kavezok, ettermek, konyvesbolt, na es a biobolt. Most biztos hulyenek neztek, de ugye Juli nem eszik mast csak biot, es ami otthon termeszetes zoldseg: cekla, sutotok, fincsi edes alma, az itt egyaltalan nem az, vagy pl az alma nem edes. Pedig amugy minden boltban lehet kapni bio banant, kesudiot, szojaszoszt es meg egy rakat cuccost, nem veletlenul Nemetorszag es Ausztria a ket bio fellegvar. Mondjuk amin meg is lepodtam, van bio fodraszat is!! Mar minden bio. Talan egyszercsak majd feltalaljak a bio kolbaszbol keszult bio keritest is. Szoval a bioboltban megtomtem a kosaram, kaptam egy fel sutotokot (sajna ezzel ki is fujt a dolog idenre az eladono szerint, bar allitolag 10 fajta tokot szoktak arulni), almat, banant, krumplit, csirket, zoldseget, hagymat, szopis teat es meg ki tudja. Nem mertem belegondolni mennyit fizettem.
Utana megebedeltunk a pindurral egy peksegben. Juli gyakorlatilag minden korulottunk ulovel lepacsizott. Mosolygott, tapsolt, integetett, sikongatott, szoval az egesz repertoart bedobta. Tobben is mosolyogva bucsuztak tolunk mikor tavoztunk. Meg egy torok arusra is ravillantott egy alulrol jovo szegyenlos mosolyt a teren, mikozben snidlinges korozottet vettem, meg szaritott afonyat.
Meg a konyvesboltba is beugrottunk, hogy kicsit acsingozzak, es elolvassak egy fel cikket Lenny Krevitzrol amiben nyilatkozik, hogy mitol ferfi a ferfi, de aztan ezzel az infoval gazdagabban indultunk haza. Es itt jott a szivas. Szepen haladtunk, minden rohadt sebesseg korlatot alulrol suroltam, amde egy 70-esnel latni veltem a feloldast, mikozben az meg nem volt kiteve. Szoval kattant a masina, hogy ott pusztulna el. Es itt nincs kecmec, ha csak 5-tel mesz tobbel, akkor is megy azonnal a cimre, tehat a mi esetunkben Pecsre anyuekhoz. Zsoltot is lefotoztak mar, kicsit sokba leszunk asszem az en draga szuleimnek, pedig ugy igyekszunk lassitani. Bezzeg a helyiek!!! Nagyon birjak a lassusagot. Minusz harommal haladnak, es SENKI nem eloz! A sziget bejarata elott mogem beallt egy Audis es egeszen a kis falunkig mogottem jott. Ez nekem hihetetlen.

Vacsora elott Juli csinalt egy ujdonsagot. Kacagva menekult negykezlab Zsolt elol. A labam volt a haz. Felkapaszkodott, aztan leraktam, kapott egy kis egerutat Zsolttol amig kicsit odebbtrappolt negykezlab, aztan indult ujra a kacagas es a gyors trappolas. Hat nagyon cukik voltak igy egyutt. Ja, es megtanulta az m betut, ugyhogy most mamamamamama van egyfolytaban az apapapapa, bibibibibibi, bebebebebe, a bababababa es a tobbi kivehetetlen hang mellett.

Szerdai egyveleg

2008-02-06T21:47:00.001+01:00

Paff neki, esik. Most mi legyen? Tegnap nem mozdultunk ki Julival, mert jott a technikus mosogatogepet szerelni (kiderult, hogy csak a vizcsapot kellett volna megnyitnunk a mosogato alatt, de egyebkent olyan macera ki-bepakolni, hogy inkabb kezzel mosogatunk), meg a hutot megbabralni (kiegett benne a lampa, ki kell cserelni), es meg egy masik embert is hozott, aki fel akart rakni egy reluxat. Hat tegye nyugodtan, mondtam neki, minket ez nem bant. Szoval ma mindenkeppen szerettem volna kimozdulni valamerre. Gondoltam, mig Zsolt robotol, mi turistaskodunk. Elmegyunk Kolpinsee turistakozpontjaba, ami a kozert mellett van (tehat MEGIS van abc!). Amig realizaltam, hogy a babakocsi esovedojet valszeg az utazas kozben elhagytam, el is allt az eso.
Az idegenforgalmi irodat itt vendeghaznak “Haus des Gastes” hivjak. Mire odaertunk, addigra kezdett elobujni a napocska. Egy nagyon kedves neni a kezembe nyomott sok-sok prospektust, hogy tanulmanyozzam, es menjunk allatkertbe makikat nezni, lepkefarmra, termalba furdozni, kezmuvezni stb stb. Igazabol valami olyat keresek, ahova Julit es magamat kozossegbe vihetnem. Mert az eletunk nagyjabol kezd tenyleg kialakulni, Zsolt dolgozik reggel fel 8-tol 4-5-ig, mi delelott setalunk a tizorai utan, jon az ebed, de azutan nagyjabol itthon vagyunk. Julin, meg magamon is azt erzem, hogy nyitni kellene emberek fele. Tegnap peldaul az ablakunk alatt allt par korhazi gyerek (a korhaz epuletevel ossze van epitve az appartmanhaz amiben lakunk, egy folyoson keresztul at lehet menni a korhazba) es mikor az ablakbol meglatta oket Juli, rugozni kezdett es kiult a vigyor a kis szajara. Otthon az utolso idoben szinte folyamatosan volt nalunk valaki, es ehhez ugy hozzaszokott, hogy egyik alkalommal mikor felebredt es bementem hozza, mogem nezett mintha azt nezne, hogy na kijon meg be hozzam? A prospektusokban most nem talaltam meg a babauszast, Pesten meg megvolt, de megnezem alaposabban meg egyszer, csak futva lapoztam at oket, mikozben jatszottunk. Meg talan megkerem Zsoltot, hogy kerdezze meg a korhazban, hogy van-e a szigeten valahol zenefoglalkozas vagy valami ilyesmi. Nekem pedig azert lenne jo kozossegbe menni, hogy beszelgessek emberekkel, mert gondolom (remelem) azert a mesteremberek elmaradnak majd egy ido utan. Egyebkent vicces, hogy azon aggodtam, hogy a nemet olajozottabban fog menni mint a magyar, mert ket kezemen meg tudnam szamolni, hogy hanyszor kellett eddig megszolalnom nemetul. Tehat elfelejteni tuti nem fogom a magyart es ez megnyugtato. Zsolt viszont egesz nap nemet nyelvi kornyezetben van, tegnap hallottam nemetul telefonalni, es zongorazni lehet a kulonbseget par honappal ezelotti tudasahoz. Magabiztosan, nyugodtan magyarazott nemetul. Tok jo.
Ja, egyebkent a kismamaknak mondom, a szurkeallomany attol, hogy az ember kulfoldre koltozik nem mukodik jobban, a Goethe Strasse-t lazan „gote straszenak“ mondtam Zsoltnak, o-val. Es raadasul fel sem tunt.
Na de visszakanyarodva a napunkhoz. A tajekozodas utan setalni indultunk. Elsetaltunk a topart menten a tengerpartig es rafordultunk a Stubenfeldbe (szomszedos kis falu) vezeto bicajutra. Itt a szigeten a bringasoknak nagyon jo dolga van, mindenfele tablak hirdetik, hogy bicajjal hova lehet eljutni, persze kulon kiepitett jo szeles bicajutakon. Ez az ut most a topart menten haladt. Hetagra sutott kozben a nap, szepen kimosta az eso a levegot. Zsolt mindig azt mondja, hogy azert kell a tengerparton setalni vagy annak kozeleben, mert ott ervenyesul a Reizklima, azaz a sos tengeri levego jotekony hatasa. Nahat hagytuk, hogy ervenyesuljon es lelegezni sem felejtettunk el. Elnyomta a jolevegon Julit a buzgalom es ezt kihasznalva az egyik kis tengerpartra vezeto osvenyen kiszaladtam a partra (max par meter) es csinaltam par kepet a szikrazo napsutesben. Nagyon nagy nyugi volt, elveztem.
Zsolt lelkesen erkezett haza delutan, volt ma mar egy idoszak amikor onalloan vizitalt es allitolag egesz jol ment. Mikor valamit nem ertett, akkor a noverek segitettek neki, aszongya nem volt ciki. Elhiszem neki. Itt ugy megy, hogy az orvosok elore megkapjak a betegek anyagait, es fel tudnak keszulni beloluk, hogy mikor anyuka es a kolke megjelenik, akkor mar csak a megfelelo kerdeseket kelljen feltenni, es 10-15 percnel ne legyen hosszabb a vizsgalat. Ez most Zsoltnak tutijo, mert igy fel tud keszulni kerdesekkel, mindennel. Mar kapott tiz betegecsket, es kettore mar fel is keszult. Egyebkent sikerult az egyetlen kulfoldivel osszebaratkoznia a korhazban. Egy irani borgyogyasszal lettek joba, a ficko mindenfelet elmeselt, hogy mit hol erdemes megvenni, meg hogy ne siessuk el a lakaskeresest, lakjunk csak az olcso korhazi szallason, meg meg ilyen praktikus dolgokat. Sajnos ma volt utoljara, szoval ez a bimbodzo haversag itt veget is er.
Most meg rogton lakasatpakolasba fogunk. Kivonultunk tegnap ejjel aludni a nappaliba Juli mellol, megkapta az egesz nagy haloszobat, mi pedig inkabb alszunk matracokon. Merthogy egyik ejjel haromszor ebredt, ezert en is, Zsolt is fel fullel Julira koncentralt, Juli pedig felriadt arra is mikor ki talaltam fujni az orrom. Szoval mindenki nyugalma erdekeben otthagytuk a meno, nagy vasagyat a kisszobaban, es matracozunk a nagyban. Tegnap mar igy aludtunk, visszatert a nyugalom, mindenki vidamabban ebredt. Ma meg annyit varialunk, hogy a kanapet a nappaliban es a matracokat megcsereljuk, mert most aki belep rogton ketto matracba utkozik. Hat ilyen oriasi tortenesek vannak, mindenkinek sok puszi otthon, adjatok hirt magatokrol!

Zsolt masodik munkanapja

2008-02-06T14:21:00.000+01:00

Az elso penteken volt, mi meg nem voltunk itt. Ma mar viszont allitolag helyettesitenie kell valakit, ami miatt nagyon izgatott. Fel, hogy esetleg a szuloknek nem tud megfelelo nemetseggel elmondani dolgokat. Hiaba probalom megnyugtatni azzal, hogy otthon az orosz csontkovacsok is tomondatban gyogyitanak, nem gyoztem meg. Delben hazaugrott par kilo szakkonyvert, es ki volt simulva. Megsem eszik meg lathatoan ot reggelire, azt gyakorolja ma egesz nap egy masik doki mellett, amit holnap kell csinalnia egyedul. Az izgalom tehat szerencsere felesleges volt, nem dobtak be vegul a melyvizbe mentomelleny nelkul.

Az elso nap

2008-02-06T14:15:00.001+01:00

Vasarnap. Gondoltuk Zsolttal, hogy talan kicsit pihenjunk, ne kezdjunk tempos pakolasba. Igy is lett. Elmentunk setalni harmasban, hogy megnezzuk a tengert. Zsolt navigalt az erdon keresztul. Csak mentunk, mentunk, Juli aludt, mi csak mentunk, de a tenger sehol. Nem is lett meg, elbujt. Viszont megtalaltuk Hilda es Rudi padjat az erdo szelen, ami egy igen atlagos mezore nezett. Huu micsoda emlekek kothettek oket ehhez a helyhez, hogy padot allitottak neki. Talan ok is a tengert kerestek. Ki tudja.
Kepzeljetek, most az itteni IT-s gepen irok, es par dolgot automatikusan kijavit. Pl.: ide ezt az elobb tobbszor atirta die-re az egyik nevelore a nemetben, az IT-s pedig ha kotojel nelkul irom, azonnal letigeve alakul ist-te. Na mindegy, nem is erdekes.
Szoval tenger nem lett, viszont osszeszedtunk egy klafa formas kovet (nem kicsit), amit meg a tengeri giccsgyujtemenybe (kagylok uvegben, homok uvegben, keramia kagylo stb) beleillesztek majd ha letisztitottam es lefestettem szinesre. Nagy nehezen hazakeveredtunk, mar feltem hogy nem talalunk haza, de meglett a Windrose (Szelrozsa) appartmanhaz szerencsere.

Delutan megint elindultunk megkeresni a tengert, de most a falun keresztul, meg is lett 5 kerek percen belul. Megmutattuk Julinak a homokot, a siralyokat, es a hullamokat es o lelkesen dijazta is. A madarakat imadja nezni, mar otthon is mindig nezte a galambokat, szarkakat, cinkeket. Itt kicsit mas az elovilag. A strandon metszo szel fujt, de a nemet gyerekek vorosre csipett fejjel, fem(!!)asokkal lapatoltak a homokot siruhaban, nehogy megfazzanak. Idonkent egymasnak estek, nyilvan hamar rajottek, hogy a femlapat masra is jo a homokozason tul. Egyebkent szerintem a magyar gyerekek sokkal szebbek, de persze biztos elfogult vagyok. Egy szep gyereket lattunk, de annak is focilabdanyi volt a feje. Altalanos a vizenyos kek szem. Mindegy, majd ezt is megszokjuk. Julcsi dacara a rohadt hidegnek boldogan aludt a siralyok megtekintese utan a babakocsiban, mi meg kockara fagyva tologattuk a leszallo esteben.
A falu egyebkent fantasztikusan rendezett. Nem azt mondom, hogy egy mediterran hely, de jo allapotban vannak a hazak, apoltak a kertek, olyan mint egy jolfesult hajkorona. Belvaros, vagy ilyesmi nem nagyon van, a tengerhez vivo utca a kozpont, de en speciell abc-t vagy ilyesmit nem lattam egyaltalan. Hotelek, egy-egy etterem, kozmetika. Ilyesmi. Kocsiba kell ulni ahhoz, hogy az ember bevasaroljon. Mert amugy a szigeten van minden: Aldi, Penny, Plus, Lidl meg meg egy csomo, aminek a nevet en nem ismerem, ezert elfelejtettem. Nem olyan a berendezkedes mint otthon. Nincs foter, nincs kozert, nincs kulturhaz, se kocsma. Nem baj, megleszunk ezek nelkul is. Viszont vannak oriasi fenyok, tiszta levego, eddig ragyogo napsutes es beteg gyerekek. Vegulis miattuk jottunk, nem masert.
Az este mar a szokasos forgatokonyv szerint zajlott, 7-kor furdetes, 8-kor mar Juli jobbra el. Mi meg gondoltuk bekapcsoljuk a netet, megnezzuk a skajpot. Hat az IT-s gepe lehet hogy zoldebb, de hogy ezen sem megy a net az is biztos. Szoval meg vagyunk love, de talan csak atmenetileg, majd jon a Spezialist gondolom es reparal. Ugyhogy villamtelefonok a szuloknek, szokasos hosszu vacsora, az elet kezd visszaallni a rendes kerekvagasba, hiaba vagyunk 20 oranyi vezetesre otthontol. Persze hazudnek ha azt mondanam maris megszoktunk mindent. Ez egyaltalan nincs igy, de azert gondolom nem szabad turelmetlennek lenni, par honap biztos lesz mire belejovunk itt a dolgokba.

Utazas, megerkezes

2008-02-06T14:09:00.002+01:00

Tulajdonkeppen minden relative gyorsan es olajozottan ment. Igaz, hogy a borondot a repter egyik sarkaban kicsit ki kellett pakolni, hogy a 32 kilos maximum sulyba tulsullyal egyutt beleferjunk (sikerult mintegy 37 kilot osszepakolni), igaz, hogy a babakocsit is teljesen ki kellett uriteni, amivel lett Juli, a kocsi es az oldaltaska mellett meg egy negyedik pakkom is a ket kezemre, igaz, hogy Juli bepisilt es nem vittem magammal potharisnyat neki, tehat egy szal zoknikaban kivillano vadlikkal utazott, igaz, hogy mindezzel a pakk mennyiseggel a repulohoz vivo buszra le- es felszallni egyaltalan nem tudtam egyedul es az is igaz, hogy elfelejtettek szolni a sztyuik a repulogepes rakodoknak, hogy lesz egy babakocsis es ezert csak alltam a gep mellett egyedul a kocsikaval, es Julival es a pakkjaimmal amig eszre nem vett valaki, de mindezek ellenere komolyabb komplikacio nem volt. Juli ebedjet, uzsijat es fozelekjet kerdezes nelkul felengedtek a repulore, ahol lehetett elore engedtek es amikor lattak, hogy benazok, mindig segitettek. Juli pedig nagyon elvezte a fenyeket, az embereket, a kijelzoket, csak vigyorgott, vigyorgott es vigyorgott mindenkire. Felszallasnal is meg olyan izgatott volt, hogy ugy kellett eroltetni a szopizast, inkabb rugozni akart meg es alldogalni. Aztan bumm beajult, mikor felszalltunk, o mar par meter magasan, de amugy jo melyen aluszkalt. A leszallasnal ebresztenem kellett, nem is akart szopizni, ugyanugy kellett birizgalni hogy szopizzon, mint egesz kicsi koraban amikor almabol ebresztettuk, hogy egyen mar egy keveset.
A berlini repteren a kiszallaskor vartam, hogy megkaphassam a babakocsit, de a szemelyzet azt mondta, hogy annyi lepcso lesz, jobban jarok, ha a boronddel egyutt veszem magamhoz. Oke. Julcsi csipore, oldaltaska oldalra, a babakocsi ossztartalma amit egy a repteren kert szemeteszsakba beleraktam pedig a kezembe. Hajra Berlin, Wilkommen! Elcammogtunk a futoszalagig, ahol Julika ropult ket idegen csaj kezebe, hogy megszerezzem a 32 kilos kis pakkot, na meg a babakocsit. Gondoltam egy troli azert nem artana, bar a babakocsink nem eppen iranytarto, ket kezzel kell navigalni, sebaj, majd lesz valami. Persze nana hogy nem volt nalam 1 euro, de szerencsere a troli elfogadta a fem szazforintost is. Ket gurulos kocsikaval egy ebredezo, gagyaraszo Julcsival joval a repulo osszes utasa utan kigordultunk a varoba. Zsolt volt mar az egyetlen, aki vart valakit. Hat megkapta. Meg is hatodott mikor meglatott minket.
Gyors peluscsere, oltozkodes, tankolas, szendvicseves, alma-banan Julinak utan elindultunk eszaknak. Csak Berlint megkerulni legalabb egy ora volt mikozben esett az eso. Aztan szepen haladtunk, eso elallt, semmi gond nem volt. ¾ 7 korul viszont Juli jelezte, hogy vacsi ido van. Sajna viszont az autopalyak errefele nincsenek ugy kiepitve, mint otthon, 100 km-kent van egy benzinkut es ott sincs nagy cico, talan egy szendvicset lehet venni. Tehat volt egy kis zenebona mig eljutottunk egy benzinkutig, ott viszont kaja es alvas kovetkezett. Este 9re ertunk a szigetre Kolpinsee-be. Gyors becuccolas, Juli furdes, alvas.
A lakas csucs. De igazan. A nappali, a konyha, meg az etkezo egy legterben vannak, ami jo, mert Julit le tudom tenni jatszani es kozben tudok fozni, mosogatni, mindig latja mit csinalok. Halvanykek szinu egy darabig a fal, aztan feher. Ez mondjuk kicsit korhazias hangulatot ad, de nem baj. A berendezes kizarolag az IKEAbol szarmazik. Kepek, kanape, fotel, a konyhai berendezesek, meg a mosogatogep is ikeas. Ez utobbit nem tudjuk egyelore hasznalni, latszik, nem vagyunk hozzaszokva. Kellemes, konnyen megszokhato ez a nagy legter. Juli is elvezi, hogy trappolhat a foldon, a hajopadlo nem olyan huvos, mint otthon a lakasunkban a kolapok, ezert nincs tiltas, mindenhova mehet. Megy is. Felkapaszkodik a fiokokra, az allithatos fa etetosszekere (olyan mint a Stokke, a csatja konkretan Stokke), az oszlopokra (ezek valasztjak el a konyhat es a nappalit), mindenre. Persze azert meg be kell lakni majd ezt a szobat, meg par dolog pl konyvespolc kell (Nem gondoltak ra, hogy konyvet is hozunk. Hoztunk par kilonyit).
A haloszoba akkora, mint a nappalink volt otthon. Ebben van a mi oriasi kovacsoltvas franciaagyunk, egy hatalmas tukor, szekrenyek es Juli baldachinos agyikoja is. Persze Ikea pelenkazo, szekrenyek, jaroka, amit akarsz. Mondjuk mi csak annyit szeretnenk majd valahogy, hogy Juli kicsit szeparaltan aludjon, mert reggel felelenkul attol, hogy mindharman egy szobaban vagyunk, jobb lenne ha inkabb visszaaludna. Nameg szol Zsoltnak az ebreszto, meg ilyesmi. Bar lehet hogy ezekhez pikk-pakk hozzaszokunk mindannyian, meglatjuk. A lakast ha mi kikoltozunk ki fogjak adni tobbgyerekes (2-3) anyukaknak, akik kezelesre hozzak a porontyokat, szoval ez a klassz berendezes nem (csak) nekunk szol. Nyilvan az atalakitasoknal is addig lehet elmenni majd, ami az utanunkjovoknek is hasznos lesz. Ezzel nincs is baj, normalis.