Kevés az idő. Nem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom írni, de így van. Legalábbis a számítógépet pöcögtetni kevés. Mert annyira élünk. Bizony! De jó ezt leírni. Két hétig lógattuk Julival otthon a lábunkat (Zsolt egy hétvégére szintén hazaugrott velünk) és élményekkel töltöttük az elemeinket. Most pedig megjöttek az első fecskék hozzánk anyuék személyében. Vendégeink vannak! Úgy mutogatjuk a helyi látványosságokat, mintha mi mindent kívülről-belülről ismernénk. Pedig csak olyanok vagyunk, mint anno az orosz átképzős tanárok, pár leckével járunk előttük. De anyuékról majd külön, most inkább jöjjenek az otthoni élmények.
Otthon egy hetet Pesten, egy hetet Pécsen nyaraltunk. Leszálltunk hárman Zsolttal, Julival a gépről, és megcsapott minket a forróság. Húú, elfelejtettük, hogy ilyen szokott lenni a pösti nyár. Hozzászoktunk az uzsedomi 20-25 fokhoz, a szélhez. De elsőre jólesett a meleg, végre!! Már nagyon vártam. A városban sok minden nem változott, lezárások, építkezések vannak, de amúgy jelentős eltérést nem észleltünk, a politikát pedig igyekszünk kintről is követni, amennyire a gyomrunk bírja.
Hiába voltunk fáradtak, rögtön az első este kirúgtunk Zsolttal a hámból. Éjfélkor még kóvályogtunk a Várban a Múzeumok éjszakáján. Élveztük, hogy végre fiatalok között vagyunk, szabadon, mint a madár. Megnéztük a Reneszánsz kiállítást, meg a Galéria állandó tárlatait is. Ugra-bugráltunk a Pannonia All Stars Orchestrára, hallottunk lantzenét, hárfát és egy drámai hatású vonósnégyest. A rántott húsos szendvicset úgy ettük, mint böjttöréskor az almát. Minden falatját megízlelgettük. Másnap Zsolt visszautazott Uzsedárira, mi pedig Julcsival nyakunkba vettük a barátnőket. Meglátogattuk Timeszéket Bián. A kis Marci felülírta minden elképzelésemet a nyugodt gyerek fogalmáról, egy hangja nem volt. Evett, aludt, nézelődött. Máté nagyfiú pedig rohangált közben, pancsoltak Julcsival. Másnap Fótra utaztunk Soriékhoz. Erik Julcsinak a legjobb gyerekpárja, amit eddig láttam. Édesen eljátszottak egymással vagy velünk. A két kis buksi együtt nyomult felfelé a lépcsőn, ütötték a lépcső tetejét, egyszerre aludtak, ettek, még a kölesgolyót is megosztották egymással.
Enyabanyáztunk is többször, hol itt, hol ott. Pálvölgyi Barlangban sütiztünk, Millenárison játszótereztünk, Holdudvaron meccset néztünk.
Megnéztük a féléves Annapannát, meg a 2,5 hónapos Levikét is. Pár éve még egy gyerek sem volt senkinél, aztán most meg tessék, potyognak.
Szombaton jött a nagy ribicsaládi parti Timiék farmján. A Szőke, a Macher, a Simity-Szegner, a Rivas-Tury és a családfőt nélkülöző Ecseki família mind megjelent. Gyerekek játszottak a játszótéren, Máté hintázott, motorozott, Erik és Juli homokozott, aztán pedig kacsingattak a játéktaxira, de igazából még nem nagyon tudtak vele mit kezdeni. A gyönyörű Bruno és Viktor hatalmasra nőttek, és már fel tudnak állni. A gyerekek mellett tudtunk egy kicsit beszélgetni is, békésen telt a nap, még a lánycsapat kávézni is kiugrott a biai Melrose Place Rózsa presszójába.
Pécsen a pesti nyüzsgéshez képest nyugodtabban teltek a napjaink. Anyuékkal, Nikiékkel sétálgattunk, strandoltunk, Juli pancsolt a kis felfújhatós medencében, megkóstolta a kakaóscsigát, evett fagyit is. Kicsit elrontottam a picúrt családi segédlettel. Jutott idő egy kis kuttúrára is. Szabadtéri színházban voltunk „A hetvenkedő katonán” Nikivel, Fannesszal. Anyuval, Nikivel megnéztük a Szex és New Yorkot a moziban. Na ez utóbbitól kifeküdtünk, eszembe jutott az áltisis ofőm Vera néni, aki az Emmanuelle c. film után azt mondta: „jó érzés, hogy van két fiam, akit akkor és úgy pofozok meg, ahogy én akarok.” Kicsit én is így éreztem magam, a film veszettül idegen volt, jó volt belegondolni, hogy másról szól az életünk, bár elismerem volt pár jó poén. Andival, Dórival is találkoztunk, Dóriéknak megcsodáltuk a szuper házikóját, hihetetlen kilátását, kicsi, bohó, cuki vizsláját.
Pestre visszatérve még beficcent egy utolsó családi összejövetel és egy csajbuli (a második családom) már régóta hiányzó nagy hahotákkal. De hogy min, már nem tudom, mióta gyerekem van, amit nem írok le, elfelejtem. Bár a függőlegesen lógó és éneklő bálnák sztorija megmaradt bennem, nagyon vicces volt.
Még Andrásék tüchtig lakását is megnéztük vasárnap, Zsolt nagyija a maga 93 évével felsétált a harmadik emeletre, aztán már tényleg csak a pakolás, búcsúzkodás és az utazás maradt hátra. Tömény, jaj de jó két hetünk volt, annyi élménnyel, hogy simán kitart szeptemberig, amikor majd újra megyünk, de most majd hármasban.
Otthon egy hetet Pesten, egy hetet Pécsen nyaraltunk. Leszálltunk hárman Zsolttal, Julival a gépről, és megcsapott minket a forróság. Húú, elfelejtettük, hogy ilyen szokott lenni a pösti nyár. Hozzászoktunk az uzsedomi 20-25 fokhoz, a szélhez. De elsőre jólesett a meleg, végre!! Már nagyon vártam. A városban sok minden nem változott, lezárások, építkezések vannak, de amúgy jelentős eltérést nem észleltünk, a politikát pedig igyekszünk kintről is követni, amennyire a gyomrunk bírja.
Hiába voltunk fáradtak, rögtön az első este kirúgtunk Zsolttal a hámból. Éjfélkor még kóvályogtunk a Várban a Múzeumok éjszakáján. Élveztük, hogy végre fiatalok között vagyunk, szabadon, mint a madár. Megnéztük a Reneszánsz kiállítást, meg a Galéria állandó tárlatait is. Ugra-bugráltunk a Pannonia All Stars Orchestrára, hallottunk lantzenét, hárfát és egy drámai hatású vonósnégyest. A rántott húsos szendvicset úgy ettük, mint böjttöréskor az almát. Minden falatját megízlelgettük. Másnap Zsolt visszautazott Uzsedárira, mi pedig Julcsival nyakunkba vettük a barátnőket. Meglátogattuk Timeszéket Bián. A kis Marci felülírta minden elképzelésemet a nyugodt gyerek fogalmáról, egy hangja nem volt. Evett, aludt, nézelődött. Máté nagyfiú pedig rohangált közben, pancsoltak Julcsival. Másnap Fótra utaztunk Soriékhoz. Erik Julcsinak a legjobb gyerekpárja, amit eddig láttam. Édesen eljátszottak egymással vagy velünk. A két kis buksi együtt nyomult felfelé a lépcsőn, ütötték a lépcső tetejét, egyszerre aludtak, ettek, még a kölesgolyót is megosztották egymással.
Enyabanyáztunk is többször, hol itt, hol ott. Pálvölgyi Barlangban sütiztünk, Millenárison játszótereztünk, Holdudvaron meccset néztünk.
Megnéztük a féléves Annapannát, meg a 2,5 hónapos Levikét is. Pár éve még egy gyerek sem volt senkinél, aztán most meg tessék, potyognak.
Szombaton jött a nagy ribicsaládi parti Timiék farmján. A Szőke, a Macher, a Simity-Szegner, a Rivas-Tury és a családfőt nélkülöző Ecseki família mind megjelent. Gyerekek játszottak a játszótéren, Máté hintázott, motorozott, Erik és Juli homokozott, aztán pedig kacsingattak a játéktaxira, de igazából még nem nagyon tudtak vele mit kezdeni. A gyönyörű Bruno és Viktor hatalmasra nőttek, és már fel tudnak állni. A gyerekek mellett tudtunk egy kicsit beszélgetni is, békésen telt a nap, még a lánycsapat kávézni is kiugrott a biai Melrose Place Rózsa presszójába.
Pécsen a pesti nyüzsgéshez képest nyugodtabban teltek a napjaink. Anyuékkal, Nikiékkel sétálgattunk, strandoltunk, Juli pancsolt a kis felfújhatós medencében, megkóstolta a kakaóscsigát, evett fagyit is. Kicsit elrontottam a picúrt családi segédlettel. Jutott idő egy kis kuttúrára is. Szabadtéri színházban voltunk „A hetvenkedő katonán” Nikivel, Fannesszal. Anyuval, Nikivel megnéztük a Szex és New Yorkot a moziban. Na ez utóbbitól kifeküdtünk, eszembe jutott az áltisis ofőm Vera néni, aki az Emmanuelle c. film után azt mondta: „jó érzés, hogy van két fiam, akit akkor és úgy pofozok meg, ahogy én akarok.” Kicsit én is így éreztem magam, a film veszettül idegen volt, jó volt belegondolni, hogy másról szól az életünk, bár elismerem volt pár jó poén. Andival, Dórival is találkoztunk, Dóriéknak megcsodáltuk a szuper házikóját, hihetetlen kilátását, kicsi, bohó, cuki vizsláját.
Pestre visszatérve még beficcent egy utolsó családi összejövetel és egy csajbuli (a második családom) már régóta hiányzó nagy hahotákkal. De hogy min, már nem tudom, mióta gyerekem van, amit nem írok le, elfelejtem. Bár a függőlegesen lógó és éneklő bálnák sztorija megmaradt bennem, nagyon vicces volt.
Még Andrásék tüchtig lakását is megnéztük vasárnap, Zsolt nagyija a maga 93 évével felsétált a harmadik emeletre, aztán már tényleg csak a pakolás, búcsúzkodás és az utazás maradt hátra. Tömény, jaj de jó két hetünk volt, annyi élménnyel, hogy simán kitart szeptemberig, amikor majd újra megyünk, de most majd hármasban.
