Dobos – másodszor

Az egyik kórustársam Brigitte és Zsolt egy napon születtek – igaz 24 év különbséggel. Brigitte meghívott minket a zsúrjára, és azt kérte, ne vigyünk ajándékot csak talán egy csokor virágot. A dupla szülinap azért úgy gondoltam, hogy elég apropót szolgáltat ahhoz, hogy egy újabb kísérletet tegyünk a Dobos torta elkészítésére. Már előre leszögeztem, ha most sem sikerül, akkor soha többet nem próbálkozom ezzel a süteménnyel. Végülis nem kell belegebedni minden egyes szülinapba.
A terv egyszerű volt. Futok, és míg Zsolt dolgozik, sütök. Ehhez képest mikor visszaértem az erdőből, Zsolt és Birgit vidáman teáztak. Óóó gondoltam. Ebből hogyan lesz így sütés? Mindenesetre este fél 10 körül nekiálltam az előkészületeknek, és aztán egyszercsak észrevettem, hogy mindhárman sütünk. Birgit átvette az irányítást. Pakoljunk el, mérjünk ki mindent, rendezettség, precízió kell, hisz Németországban vagyunk, nem a fülledt délen. Nagy segítség volt amúgy, mert a mindentnyitó kulcsával megkaparintottunk egy robotgépet a klinika tankonyhájából (nem kellett a tojáshabot kézzel felverni), egy edényt, amiben habot tudtunk verni, és egy sütőlapot a tortalapok sütéséhez. És akkor lassan beindultak a folyamatok. 6 tortalap helyett 5-re volt elég a massza, de sebaj, ez részletkérdés. Sültek szépen szinkronban a lapok, hol vékony lett hol vastag, közben készült a csokikrém, mi pedig kezdtünk fáradni. De beláttuk, hogy egyszerűen muszáj megcsinálnunk a sütit, mert másnap nem lesz rá időnk, energiánk. Oké. Akkor kenjük meg a lapokat, szórjuk meg az oldalát őrölt mogyoróval és készítsünk cukormázat. Hát persze. Birgit kétségbeesett, ezt a karamellizálást nem lehet megcsinálni. Dehogynem, nyugtatgattuk, hát a könyvben is ott van, menni fog. Mindenki tudja a feladatát? Zsófi olvasztja a cukrot és kiönti a piskótára, Zsolt és Birgit szeletekre vágja. Előre bevajazott kések bekészítve, még a szeletelés irányát is lefixálták egymás között, de pont jókor, mert már ki is öntöttem a cukrot. És akkor indult a haddelhadd. Cukor szokás szerint ragad és nyúlik, minket hármunkat pedig hihetetlen nevetés fogott el. De ezúttal a cukormáz egész tűrhető lett. Felrakosgattuk a tortára a szeletkéket, amikor is jött a slusszpoén Berbel nővér személyében. Belépett a lakásunkba és elcsukló hangon kérdezte, hogy ég-e nálunk valami. Fél 1kor egy ijedt nővérkével találkozni nem mindennapi esemény. Néztem rá bután, dehogy ég, miért égne, jöjjön be, nyugodjon meg. A tűzriasztó bekapcsolt nálunk állítólag, amit a nővérek észleltek, és már ki is hívták a tűzoltóságot. Nálunk nem szólalt meg az érzékelő, béke és nyugalom honolt. A nővérke szaladt vissza a főbejárathoz, a tűzoltókhoz. Birgit és Zsolt utánamentek, hogy lecsillapítsák a kedélyeket. Sikerült és ezennel átcsúsztunk a szülinapba, fel is köszöntöttük Zsoltot.

Másnap a kalandosan elkészült torta nagy sikert aratott, volt aki fel is ismerte, hogy mit eszik. Mi is derekasan letoltunk egy-egy szeletet. Viszont az biztos, hogy egy pár hónapig ilyen tortát tutira nem sütünk.