Mivel Julcsi már nagyon szépen állt az utóbbi időkben, a Herr Dottore felhatalmazást adott nekem, hogy egy igazi kislánycipőt vegyek a pindurnak. Az adott téma irodalmának tanulmányozása után (a gyerek lábméretéhez hozzá kell számolni x mm-t blabla), megvásároltunk egy 17-es méretű (ennél kisebbet nem is árultak) piros, fűzős, igazi cuki gömbölyű orrú gyerekcipőt, hogy szokja meg, és fogja valami a kis bokáját, ha majd elindul. A piros cipő abszolút toplistán van azóta, ölelgeti, mint a játékait, lelkesen rágja a fűzőjét, a cipő orrát. Reggel, ha felébred, első útja hozzájuk vezet, és mutatja, vegyük fel. Hogy szokja a lábbelit, kézenfogva sétálgattunk rengeteget. Néha délelőtt az utcára nem is vittünk babakocsit, csak gyakoroltuk a járást. Két napos sétálgatás után, mikor hazaértünk délután és már a lakásban voltunk, Julika egyszercsak tejbetök vigyorral az arcán útnak indult. Megtett kb. 5-6 lépést kapaszkodás nélkül, miközben mi persze hanyatt vágódtunk a gyönyörtől. Azóta is lépeget, finoman, lassan, egyáltalán nem mindig, csak amikor eszébe jut, és szinte érzékelhető hogy minden ujjacskájával kapaszkodik a talajba. Nagyon édes, ahogy lassanként egyre bátrabbá válik.
Zsír új a csukám
feszítek benne rendesen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése