Pünkösd háromnapos hétvégéjén szerencsére nem ügyelt Zsolt, hármasban mehettünk ide-oda, vagy akár alhattunk, borozgathattunk (persze Juli csak a vágyakozásig jutott) vagy bármi egyéb, amihez kedvünk szottyant.
Szombaton kicsit felfedeztük a sziget délebbi részét, még csak átutazóban jártunk arra, mikor hazautaztunk, de akkor már este volt, semmit sem láttunk az egészből. Usedom város felé vettük az irányt Benzen keresztül, ahol a kóruska működik. Lemeózta Zsolt a helyet, ahol éneklek, aztán futottunk is tovább. A sziget déli részén, ha a B111-es főútról lekanyarodunk, a falvak gyakran macskakővel vannak kirakva, aminek az a hihetetlen előnye, hogy nincs szükség fekvőrendőrre (mondjuk a németeknél amúgy sem, a 30-as tábla néhány kivételtől eltekintve tényleg 30). Hátránya, hogy az ember megkönnyebbül, ha a falu vége táblát meglátja. Usedom helyes kis szelence, aminek az ékkövei a városka régi házikói, a 15. századi városkapuja és a temploma. A tojás és a tyúk dilemma itt is gyakran felmerül, hogy a városról kapta-e a sziget a nevét, vagy éppenséggel fordítva. Szombat délelőtt az emberek a péknél, a hentesnél vásárolgattak, hihetetlen nyugalom áradt minden szögletből, jó volt látni, hogy az Aldi meg a Lidl mellett azért ezek a kicsi kis boltocskák is életben tudnak maradni. Usedom után Karnin felé gurultunk, hogy megnézzük a régi vasúti hídnak a maradványait. A második világháborúban robbantották fel az eredetileg 360 m hosszú hidat, pont az egy tizede, 36 méter, maradt meg belőle. A Peene folyó felett áll, és most hajókikötő van mellette. Hihetetlen romantikus a hely, persze nekünk minden vízről és hajókikötőről a Balaton jut az eszünkbe, most is így volt. Idáig Juli végig aluszkált, akkor ébredt fel jó érzékkel, amikor megérkeztünk Welzinbe a sajtkészítőhöz, ahol pár szeletet meg is kóstolhattunk. Mondanom sem kell, hogy minden bio üzemmódban zajlik, a sajtkészítő schwarzwaldi srác (kb. Zsolt korosztálya csak maci kiadásban) Svájcban tanulta a mesterségét, és sajnos tele volt kétségekkel, hogy hogyan is tudna normálisan működni. Az EU szabályozza, hogy mennyi tejet adhat le egy tehenész gazda, és az annyira kevés, hogy veszélyezteti a sajtgyártást. Azonkívül pedig itt is szenvednek a hihetetlen olcsó felvásárlói ártól. Kettő babszemért veszik át a tejet a termelőtől. A bio kicsit jobb árfekvésben van, de az is nagyon le van szorítva. A sajtárusunk a fejlesztésben látja a megoldást, ezért lassan elkészül egy terem, ahol kóstoltatni fog, borozni is lehet majd, raclette is lesz sajt- és borbarátoknak. Igazából pozitívumokat nagyon nem tudtunk neki mondani, viszont megígértük, hogy veszünk tőle időnként továbbra is sajtot.
Stolpeban pihentünk megint egy keveset, megnéztük kívülről a kastélyt, ahol rendszerint esküvőket tartanak, megszemléltük Julival a fűszálakat, a százszorszépeket (németül ezerszerszépnek hívják), a pindur kapott ebédet, mi meg egy kávét és zsemlét a pékségben, aztán erdőn-mezőn keresztül hazatértünk.
Szombaton kicsit felfedeztük a sziget délebbi részét, még csak átutazóban jártunk arra, mikor hazautaztunk, de akkor már este volt, semmit sem láttunk az egészből. Usedom város felé vettük az irányt Benzen keresztül, ahol a kóruska működik. Lemeózta Zsolt a helyet, ahol éneklek, aztán futottunk is tovább. A sziget déli részén, ha a B111-es főútról lekanyarodunk, a falvak gyakran macskakővel vannak kirakva, aminek az a hihetetlen előnye, hogy nincs szükség fekvőrendőrre (mondjuk a németeknél amúgy sem, a 30-as tábla néhány kivételtől eltekintve tényleg 30). Hátránya, hogy az ember megkönnyebbül, ha a falu vége táblát meglátja. Usedom helyes kis szelence, aminek az ékkövei a városka régi házikói, a 15. századi városkapuja és a temploma. A tojás és a tyúk dilemma itt is gyakran felmerül, hogy a városról kapta-e a sziget a nevét, vagy éppenséggel fordítva. Szombat délelőtt az emberek a péknél, a hentesnél vásárolgattak, hihetetlen nyugalom áradt minden szögletből, jó volt látni, hogy az Aldi meg a Lidl mellett azért ezek a kicsi kis boltocskák is életben tudnak maradni. Usedom után Karnin felé gurultunk, hogy megnézzük a régi vasúti hídnak a maradványait. A második világháborúban robbantották fel az eredetileg 360 m hosszú hidat, pont az egy tizede, 36 méter, maradt meg belőle. A Peene folyó felett áll, és most hajókikötő van mellette. Hihetetlen romantikus a hely, persze nekünk minden vízről és hajókikötőről a Balaton jut az eszünkbe, most is így volt. Idáig Juli végig aluszkált, akkor ébredt fel jó érzékkel, amikor megérkeztünk Welzinbe a sajtkészítőhöz, ahol pár szeletet meg is kóstolhattunk. Mondanom sem kell, hogy minden bio üzemmódban zajlik, a sajtkészítő schwarzwaldi srác (kb. Zsolt korosztálya csak maci kiadásban) Svájcban tanulta a mesterségét, és sajnos tele volt kétségekkel, hogy hogyan is tudna normálisan működni. Az EU szabályozza, hogy mennyi tejet adhat le egy tehenész gazda, és az annyira kevés, hogy veszélyezteti a sajtgyártást. Azonkívül pedig itt is szenvednek a hihetetlen olcsó felvásárlói ártól. Kettő babszemért veszik át a tejet a termelőtől. A bio kicsit jobb árfekvésben van, de az is nagyon le van szorítva. A sajtárusunk a fejlesztésben látja a megoldást, ezért lassan elkészül egy terem, ahol kóstoltatni fog, borozni is lehet majd, raclette is lesz sajt- és borbarátoknak. Igazából pozitívumokat nagyon nem tudtunk neki mondani, viszont megígértük, hogy veszünk tőle időnként továbbra is sajtot.
Stolpeban pihentünk megint egy keveset, megnéztük kívülről a kastélyt, ahol rendszerint esküvőket tartanak, megszemléltük Julival a fűszálakat, a százszorszépeket (németül ezerszerszépnek hívják), a pindur kapott ebédet, mi meg egy kávét és zsemlét a pékségben, aztán erdőn-mezőn keresztül hazatértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése