Liliput

Séta közben elkalandoztam a helyi bölcsi-ovi (egyben van) felé. Épp kukucskáltam, leskelődtem befelé, amikor beleütköztem Madlenbe. Jött a kölkéért és beinvitált magával. Érdekes világ a bölcsi felnőtt szemmel. A folyosón sorakoznak a mini cipőcskék, ruhácskák, innen nyílnak a játszó és alvó szobák. Ki aludt az ágyacskámban, ki evett a tányérkámból, ki aludt a lámpa? Jutott eszembe a kabaréból. Na de mentünk a hangzavar irányába. A törpesereg alvás után nyüzsgött egy pici szobácskában, éktelen hangos jókedvvel és kettő bölcsis nénivel. Előkeresték Oszkárt, aztán Madlen bemutatott minket a bölcsis néniknek. Persze a gyerekek nagyrésze odacsődült körénk, tátott szájjal bámultak és makogtak mindenfélét németül. A bölcsis nénik pedig intézkedtek és máris jött az igazgatónő. Az irodájába menet megmutatta nekünk a hörcsög családot és a kétnapos négyesikreket. Ha tud hörcsög dorombolni, akkor az apahöri bizony dorombolt. Kaptunk jelentkezési lapot, megbeszéltük, hogy ha szeretném, akkor eljöhetek egy napra áprilisban megnézni, hogy hogy zajlik az élet náluk. Az izginéni simán félreértette Juli nevét. Azt hitte júliustól szeretném bölcsibe adni Julit. (Juli = július németül) Szeptember-október, de lehet hogy csak 2009. január táján gondoltuk Zsolttal. Amíg Magyarországon kapom a Gyedet és a családi pótlékot, addig itt nem vagyunk jogosultak a bölcsire. Kivétel, ha dolgozni kezdek és az ex-reklámos hausfrau ismét odaáll a szalaghoz. Kérdés, hogy egy olyan szigeten ahol a reklámkészítés kimerül a fodrászatot reklámozó retrógrafikájú táblában, mit is csinálhatnék. De ez még a jövő zenéje.