Ülök és mesélek

Zsolt a héten kétszer is ügyelt. Kívülről szemlélve ez azt jelentette, hogy a szokásos 4-5 helyett később, fél 8 körül ért haza. Juli fürdetése után visszament még egyszer a klinikára, majd végleg hazajött. A szolgálati telefon pár centiméteres távolságban mindig a közelében feküdt, hogy mindenképp meghallja. A megállapodás az, hogy ügyelhet otthonról, de 5 percen belül be kell érnie, ha telefonálnak érte. Riasztás szerencsére nem történt, így nyugodtan végezte az adminisztratív dolgait. (Sokszor dolgozik esténként, most is ügyködik valamin.) A diktafonba mondott zárójelentést hallgatni nagyon vicces, olyan, mint a filmekben, amikor egy vádlott után kutat a nyomozó és rögzít minden nyomot.
Csütörtöktől beindult uramnál a szokásos tavaszi léböjt. Tavaly kimaradt Juli születése és a szakvizsga miatt, ez a kettő épp elég izgalmat hozott, a léböjthöz pedig nyugalom kell. Emlékszem két éve együtt csináltuk, csak akkor még nem tudtam mellőzni a napi cigaretta adagomat. Hogy volt-e így a böjtnek hatása, az kérdéses. Zsolt ötödször tisztul tavasszal, minden alkalommal öt napig nem evett, csak teákat, vizet és naponta egy pohár frissen facsart sárgarépa-cékla levet ivott. Na és a béltisztítás is hozzátartozik. De ebbe csak annyira menjünk bele, hogy a beöntő szerkezetet Zsolt a főnöknőjétől kapta kölcsön. Egy hóemberes tasakban az ajtónkra volt akasztva.
Csütörtök óta az amúgy sem túlsúlyos férjemről egyre inkább leesni készül a nadrág, az arcszíne még piros, de a szeme alatt már szürke. Lassabban tevékenykedik, mintha spórolna az energiájával. Viszont igyekszünk hármasban is sokat sétálni, hogy szellőzzön a kobakja. Az egyik sétánkat olvadó hófoltok között tettük meg. Aznap reggel fehér háztetők és utca fogadott minket. Személy szerint majdnem rosszul lettem, hogy márciusban mindent beborít a fehérség. Ezután délelőtt tíztől ragyogóan sütött a nap, szóval másnapra már írmagja sem volt a hónak. A helyiek azzal nyugtattak, hogy már egyre kevésbé megszokott márciusban errefelé a hó. Bezzeg pár éve! Fura érzés úgy lépkedni a hóban, hogy alatta homok van. Ilyen élményünk még nem volt.

Kilátás Juli szobájából

Kilátás a konyhából

Az időjárás a turistákat szemmel láthatóan nem zavarja. Feltűnően egyre többen vannak, a minap például egy pasi lefotózta a házunkat is. Az autóutakon kezdenek kígyózó sorok kialakulni, a parkolóhelyek megtelnek, a strandon már ritka, ha egyedül sétálunk. A helyiek azt mondják, hogy ne örüljek a turistáknak, mozdulni nem fogunk tudni tőlük. Azért mi Julival még nem bánkódunk, a pindur imád nekik integetni az ablakból.
Amúgy mi Julival intézzük az apró-cseprő ügyeket, amíg Zsolt robotol. Bankba, gyógyszertárba megyünk, bevásárolunk. Bevásárláskor Julit az autósülésével együtt beemelem a bevásárlókocsiba, és onnan szemlélődik. Az eladónők már megismernek minket. Köszönnek is: „Tag!” Múltkor egy néni odajött hozzánk és Julira nézve megkérdezte, hogy melyik polcon találtam ezt a kedves kis portékát, ő is venne egy ilyet.
A bérleményünk felöltötte a szerintünk végleges külsejét. Addig ügyködött a Sefin, amíg lett ágyunk. Az óriási vaságyat elvitték végre a túlságosan is cuki baldachinnal együtt, és helyette kaptunk még egy szekrényt Juli szobájába. Táncolni lehetne, akkora ott a hely. Mivel nincsen agyonbútorozva, kicsit visszhangzik is, ahogy beszélünk. Kitaláltam, hogy a nappaliba a két oszlop közé fel lehetne fúrni egy hintát. Zsolt szerint ezt már biztos nem engedné meg Birgit. Jó lenne pedig, mert a szigeten még nem láttam ilyen kicsi babának való hintát a játszótereken.