2008. február 21., csütörtök

Először a klinikán

A hogyan bűvöljük el apa kollégáit játékban Juli ma kitűnően szerepelt. A bőrgyógyásznál megölelgette a mackót, és a mackós alátétet, nyüzsgött egyfolytában, vigyorgott a nővérre és a doki nénire is. A kezére kapott egy krémet és amúgy pedig megdicsérte a doktornő Juli bőrét (a kezén kívül), hogy nagyon szép. Ezután ahogy haladtunk a klinika folyosóin még további Schwesterek jöttek, azoknak is jutott a Juli-mosolyból. Nekem mindenhol Frau Ecsekiként kellett (volna) bemutatkoznom. Erre egyszerűen nem áll rá a szám, automatikusan Zsófia Tényiként nyújtom a kezem.
Zsolt orvosi szobájában a legkirívóbb tárgy egy óriási sárga elefánt lila kalapban és sálban, plusz a falon rengeteg prospektus sorakozik. A „Miért nem alszik a gyerek?” és a „Rota vírus” prospektust hazahoztam. A Rotát még nem olvastam, viszont az alvásról szóló tájékoztató azt írja, hogy egy 6 hónapos gyereknek elméletileg már éjjel nincs táplálékigénye. A kicsik mégis akár 10x is felébredhetnek, mert olyan az alvási ritmusuk. A prospektus szerint leginkább a szülőkön múlik, hogy mit alakítanak ki a gyerekükkel, sokszor csak megnyugtatásra van szükség, hogy vissza tudjon aludni a pici. Ojjé. Bár végülis a szopi nyugtat, szóval célt értünk, mégha nem is nagykönyv szerint.
Végül ismét találkoztunk egy Birgittel, de most nem a lakberendező főnökasszonnyal, hanem a titkárnőjével. Nagyon egymásra találtak Julival, szinte átkéretőzött volna Juli hozzá a végefelé. Aztán pedig földön kúszott (Juli), a hivatalos papírokat szerette volna megenni, teljesen bezsongott. Birgit2 visszavárja Julit bármikor. A beszélgetés során pedig kiderült, hogy itt mindenki mindenről tud velünk kapcsolatban. Hogy merre jártunk, mit csináltunk, hogy az elején nagyon macerásak voltak az éjszakáink stb. Mindent, amit valamiért valakinek elmondtunk. Mindegy kinek. Szépen adják tovább egymásnak az infót rólunk. Még jó, hogy nincs egy titkos életünk…

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nyomjad kicsi testvérem az info-t, hadd kapjanak kedvet az magyar testvérek és foglalják el a német partokat :) ojjé...
báty
ui: fotót is!!

Szofi írta...

hello teso! rajta vagyok az ügyön :) amúgy bőrgyógyász kerestetik. de csak sok gyerekkel, hogy nekem is legyen benne valami jó! :)
pusz: hugod

Névtelen írta...

Szofikám, ezen a babaszobás oldalon van sok infó az ekcémáról, ha még nem unod a témát: http://www.babaszoba.hu/topics?id=27. Sok puszi, Sori

Szofi írta...

Haho Soreszkam!
Koszonom, megnezem mindenkepp, a neten meg nem olvastam utana nehogy kitortjon a frasz. :)
sok pusz